Információra, tudásra, kapcsolatokra, szakértelemre van szüksége családi ház építése vagy felújítása előtt? Jól jönne, ha lenne egy közösség, ahová tanácsért, segítségért fordulhat? Csatlakozzon Az építő közösséghez!
Oroszi Zoltán
Ez a könyv nem az építészetről szól, hanem az építésről. Azonban aki építésre adja a fejét, az részévé válik az építészetnek.
Ugyanis egy épület minőségét alapvetően négy tényező befolyásolja:az adott helyszínre vonatkozó hatósági előírások, a tervező, a kivitelező és az építtető. Meggyőződésem, hogy a létrejövő produktumot leginkább az építtető igényessége határozza meg. Ezért néhány kósza gondolat a leendő építtetők felé:
Ha valaki úgy dönt, hogy városból falura költözik, talál egy számára gyönyörű, idilli környezetet, akkor tisztelje is azt. Ne az legyen az építés vezérelve, hogy „az én házam az én váram”, mert ezzel pont azt teszi tönkre, amibe korábban beleszeretett. Ez persze nemcsak egy falu, hanem bármely építési környezet esetében igaz.
Még általánosabban:
Egyre inkább meggyőződésem, hogy az építész tevékenysége 90%-ban arról szól, hogy ne rontson túl sokat a meglévő környezeten. Kevés zseni kiváltsága, hogy ezen túlléphet. A világon nagyon kevés olyan hely van, ahol az ember hozzátett a természethez és nem rontott rajta.
Vagyis maximális alázat! Saját lakókörnyezetem az egyik legjobb példa. Tulajdonképpen építészetileg igazán értékes házak nincsenek, de megnőttek a növények, és ha kutyát sétáltatok, akkor nem házakat látok, hanem fákat.
Konklúzió: A ház ne legyen magasabb, mint amekkorára megnőnek a fák!
Ellenpélda:
Minden építész tankönyv egyik példája Le Corbusier Unité d'Habitation-ja Marseille-ben (tudom, nem családi ház). Én láttam 1979-ben. (Nem hiszem, hogy azóta javult a helyzet.) Élet nélküli falanszternek tűnt. Hiába tervezte egy zseni, ha nem működik, nincs tekintettel a környezetére.
Kb. 20 éve mérnök továbbképzés címén előadásokat hallgattam az egyetemen. A jegyzetelésem abból állt, hogy minden előadó számomra legfontosabbnak ítélt mondatát írtam fel.
Akkor Finta József ezt mondta: „Az építészet lényege nem az alaprajzok, homlokzatok, tömegek kialakítása, hanem az építészet által generált élet.”
Én azt gondolom, hogy egy olyan ember vagy család számára, aki most szánja rá magát egy új otthon létrehozására, ezek megszívlelendő gondolatok.
Ez a könyv minden praktikus információt tartalmaz, ami egy laikus építtető számára szükséges ahhoz, hogy saját házat építsen. Forgassák szorgalmasan. Azonban ne felejtsük el, hogy amit ma építünk, az kb. 100 évig állni fog, „unokáink is látni fogják”. Az általunk választott élőhellyel szembeni tisztelet és alázat alapvetően fontos ahhoz, hogy új környezetünk a mi beköltözésünk után is megmaradjon olyannak, amilyennek megismertük.


































