Információra, tudásra, kapcsolatokra, szakértelemre van szüksége családi ház építése vagy felújítása előtt? Jól jönne, ha lenne egy közösség, ahová tanácsért, segítségért fordulhat? Csatlakozzon Az építő közösséghez!
Halat adni vagy halászni tanítani?
Legutóbb már beszámoltam arról, hogy az Építem a házam könyvet a Construmán is árusítottuk, így volt szerencsénk személyesen is találkozni érdeklődőkkel.
Mint arra számítottunk, többen is megkérdezték, hogy találnak-e konkrét javaslatokat a könyvünkben.
Néhányan talán csalódottan vették tudomásul nemleges válaszunkat (pedig ezt csak provokációnak szántuk:) - szerepelnek jótanácsok is a könyvben, de valószínűleg nem olyan értelemben, mint a kérdezők gondolták).
A családi ház építése során ugyanis meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy nem egyetlen jó megoldás létezik egy-egy műszaki problémára! Mindenkinek magának kell dönteni az alternatívák közül (persze lehetőleg szakemberek támogatásával) – aztán pedig konzekvensen végigjárni a választott utat (azaz nem szemezgetni a különböző alternatívák egyes részletei között, valamiféle öszvérmegoldást létrehozva).
És hogy minek alapján lehet meghozni ezt a döntést?
A felkészültségen túl (amit például az Építem a házam könyvből lehet megszerezni) egy kevésbé nyilvánvaló szempontra szeretném felhívni a figyelmet: a döntés álljon összhangban a saját gondolatvilágunkkal, kicsit hangzatosan, világképünkkel.
Ha például valaki számára alapvetően fontos a „zöld gondolkodás”, akkor lehetőleg ne polisztirol (azaz műanyag) hőszigetelést válasszon a homlokzatra – mert később „intellektuálisan” nem fogja jól érezni magát az otthonában.
Ha viszont valaki számára a legkedvezőbb ár-érték arány megtalálása a legfontosabb (mert különben ezért fogja a fejét a falba verni), akkor lehetőleg polisztirol hőszigetelést tegyen a homlokzatra, mert az általánosan elfogadott nézet szerint erre a helyre ez a leginkább költséghatékony megoldás.
Az Építem a házam könyvben alapelvekkel szeretnénk megismertetni az olvasókat, amelyeket ha megértenek és alkalmaznak döntéseik során, akkor jó eséllyel tartós értéket fognak létrehozni a családi házuk építése során.
Kissé fellengzősen idézve egy régi kínai (?) közmondást: nem halat szeretnénk adni az építkezők kezébe, hanem halászni szeretnénk megtanítani őket:)
Legyen az Építő közösség tagja!
Csatlakozzon minél hamarabb AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGHEZ, ahol:
- bármikor kérdezhet szakemberektől, szakértőktől építkezéssel, felújítással kapcsolatban
- tanácsokat, tippeket kaphat építkezéshez, felújításhoz
- összefoghat más építőkkel felújítókkal
- a legnagyobb gyártóktól, forgalmozóktól kiemelkedő kedvezményeket kaphat
- a közösség tagjai kapcsolatokat kereshetnek, építhetnek ki egymással!
+ még egy érv a csatlakozásra:
- ha csatlakozik AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGHEZ, akkor megkapja az Építem a házam című könyv 2 fejezetét, mely rengeteg hasznos információt tartalmaz építkezés vagy felújítás előtt állók számára. A letölthető rész tartalmazza a könyv tartalomjegyzékét, bevezetőjét, és első fejezetét, amelyből többek között megtudhatja, hogy egyáltalán érdemes-e családi házat építenie!
Várjuk AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGBE! Ide kattintson!



































Hozzászólások
Hozzászólás