Információra, tudásra, kapcsolatokra, szakértelemre van szüksége családi ház építése vagy felújítása előtt? Jól jönne, ha lenne egy közösség, ahová tanácsért, segítségért fordulhat? Csatlakozzon Az építő közösséghez!
Kinek a dolga a családi ház tervezése
Természetesen az építészé – vágják rá sokan.
Akik elolvassák az Építem a házam könyvsorozat I. kötetét, azok már tudják, hogy rajta kívül még a statikusé, a gépész- és villamos tervezőé – hogy a belsőépítészről, a kerttervezőről és sok más szakemberről most ne is ejtsünk szót…
De még ebből a felsorolásból is kimaradt az egyik legfontosabb szereplője a tervezési folyamatnak: maga az építtető!
Sokan félreértik ezt a „szerepet”: úgy gondolják, hogy nekik kell kockás papíron megrajzolniuk majdani házuk precíz helyiség-elosztását – az építész dolga pedig nem más, mint átültetni mindezt „műszaki rajz formátumba”.
Valójában az építtető szerepe más, mondhatni sokkal nehezebb a családi ház tervezésekor: neki a család jelenét és jövőjét kell átgondolnia! A felszínességet jócskán meghaladva kell feltérképeznie – 10-20 éves távlatokban! – a közös jövőképet, átgondolni a család (és egyes tagjainak) életvitelét és igényeit, nem is beszélve a hosszútávú anyagi lehetőségekről (ez utóbbinál gondolni lehet/kell az esteleges kölcsön törlesztő-részleteire ugyanúgy, mint ahogy a ház fenntartási költségeire).
A jó építész ezekből az információkból fogja tudni megtervezni azokat a tereket és a hozzájuk kapcsolódó szerkezeteket, amelyek aztán hosszú évekre ideális élettérül fognak szolgálni a család számára.
Ehhez az előzetes „átgondolási folyamathoz” szeretnénk segítséget nyújtani az Építem a házam könyvsorozat I. kötetének 3. fejezetében.
Legyen az Építő közösség tagja!
Csatlakozzon minél hamarabb AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGHEZ, ahol:
- bármikor kérdezhet szakemberektől, szakértőktől építkezéssel, felújítással kapcsolatban
- tanácsokat, tippeket kaphat építkezéshez, felújításhoz
- összefoghat más építőkkel felújítókkal
- a legnagyobb gyártóktól, forgalmozóktól kiemelkedő kedvezményeket kaphat
- a közösség tagjai kapcsolatokat kereshetnek, építhetnek ki egymással!
+ még egy érv a csatlakozásra:
- ha csatlakozik AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGHEZ, akkor megkapja az Építem a házam című könyv 2 fejezetét, mely rengeteg hasznos információt tartalmaz építkezés vagy felújítás előtt állók számára. A letölthető rész tartalmazza a könyv tartalomjegyzékét, bevezetőjét, és első fejezetét, amelyből többek között megtudhatja, hogy egyáltalán érdemes-e családi házat építenie!
Várjuk AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGBE! Ide kattintson!



































Hozzászólások
Hozzászólás