házépítés, felújítás, tervezési szempontok

A titokzatos negyedik szempont

- valami, amit még érdemes megfontolni építkezés előtt

Szinte minden szakember egyetért abban, hogy egy ház, egy lakás építésével kapcsolatosan a legfontosabb szempontok az alábbi három pontban összegezhetők:
- jövendő otthonunk legyen minél gazdaságosabban megépíthető,
- legyen minél gazdaságosabban üzemeltethető (fenntartható),
- legyen benne kellemes élni (ezt szokták „kellemes lakóérzetnek” nevezni).
Ezek az elvárások egy értéknövelő felújítás kapcsán ugyanúgy érvényesek lehetnek, mint új építés esetén.

Az Építem a házam című könyvünkben mi is ezeket a kívánalmakat fogalmaztuk meg. Aztán a megjelenést követő beszélgetések kapcsán egyre inkább kikristályosodott bennem, hogy van még egy negyedik szempont is, amelyről meg szoktunk feledkezni, de talán nem marad el fontosságban lényegesen az előzőek mögött:
 

- olyan házat építsünk magunknak, amely harmóniában van értékeinkkel, gondolatvilágunkkal.
Ha ugyanis nem így teszünk, ha erről a szempontról megfeledkezünk, akkor – ha másként nem, akkor tudat alatt – nem fogjuk magunkat jól érezni új otthonunkban. Talán mi magunk sem fogjuk tudni, hogy miért.

Talán egy példa megmutatja, mire is gondolok – előre is elnézést az érintettektől a sarkos fogalmazásért.
Ha valaki számára elsődleges a „zöld gondolkodásmód”, az hogy lehetőleg csak természetes anyagok jelenjenek meg az épületben, akkor vélhetően nem célszerű polisztirol hőszigetelést tennie a homlokzatra, mert annak műanyag-volta később esetleg „zavarhatja”.
Ha viszont valaki számára a legjobb haszon-költség arány megtalálása a legfontosabb,  ha fejét veri a falba, ha utólag döbben rá, lett volna gazdaságosabb módszer is adott célra – nos neki valószínűleg éppen polisztirol szigetelést érdemes a ház homlokzatán alkalmaznia – mert a legtöbb számítás szerint oda az a leggazdaságosabb.

Ez a „negyedik” szempont azért tűnik érdekesnek és izgalmasnak, mert minden építkező esetében más és más lehet. Az építésznek ugyanúgy ki kellene derítenie a tervezési folyamat során, mint ahogy azt is meg kell tudnia, hogy milyen lakófunkciókra, mekkora élettérre tart igényt a család és milyen „stílusú” házat szeretne.
A szakemberek felelőssége ugyanakkor az is, hogy rámutassanak arra, ha a megrendelő elvárásaiban ellentmondást vélnek felfedezni vagy éppen a saját gondolkodásmódjukon belül tartják logikátlannak az egyes elvárásokat.
Egy tavalyi munkám során rendszeresen tapasztaltam azt, hogy a felújítás előtt állók – vélhetően a „zöld gondolkodás” jegyében” - először napkollektorokat akartak a házukra szereltetni, miközben házuk szigetelése és gépészeti megoldásai még jócskán hagytak kívánnivalót maguk után.
Egy biztos:”A negyedik szempont” érvényestése és kiszolgálása egy újabb izgalmas eleme lehet a megrendelő-szolgáltató kapcsolatnak!

Ha tetszett, nyomja meg a gombokat!
Hasznosnak találta? Ossza meg ismerõseivel! (Fõleg ha házépítést terveznek!)
Megosztom

Hozzászólások

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Legyen az Építő közösség tagja!

Csatlakozzon minél hamarabb AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGHEZ, ahol:

  • bármikor kérdezhet szakemberektől, szakértőktől építkezéssel, felújítással kapcsolatban
  • tanácsokat, tippeket kaphat építkezéshez, felújításhoz
  • összefoghat más építőkkel felújítókkal
  • a legnagyobb gyártóktól, forgalmozóktól kiemelkedő kedvezményeket kaphat
  • a közösség tagjai kapcsolatokat kereshetnek, építhetnek ki egymással!

+ még egy érv a csatlakozásra:

  • ha csatlakozik AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGHEZ, akkor megkapja az Építem a házam című könyv 2 fejezetét, mely rengeteg hasznos információt tartalmaz építkezés vagy felújítás előtt állók számára. A letölthető rész tartalmazza a könyv tartalomjegyzékét, bevezetőjét, és első fejezetét, amelyből többek között megtudhatja, hogy egyáltalán érdemes-e családi házat építenie!

Várjuk AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGBE! Ide kattintson!