Információra, tudásra, kapcsolatokra, szakértelemre van szüksége családi ház építése vagy felújítása előtt? Jól jönne, ha lenne egy közösség, ahová tanácsért, segítségért fordulhat? Csatlakozzon Az építő közösséghez!
Mapei
1991. szeptember 1-jén jött létre az építőipari segédanyagokat gyártó- és forgalmazó Mapei Kft. az olaszországi Mapei S.p.A. magyarországi leányvállalataként. A székhely már akkor is Budaörsön volt, viszont ekkor még az irodát is és a szűk raktárt is bérelte a cég. A létszám ekkor mindössze még csak 4 fő volt.
1993. áprilisában a cég vezetését Markovich Béla veszi át és vezeti azóta is sikeresen.
1995. A következő fontos évszám a Mapei Kft. történetében, ugyanis ekkora már saját irodaházat építettet magának és saját tulajdonú raktárral is rendelkezett.
2000-re a cég és a munkatársi létszám olyan dinamikusan növekedett, hogy indokolttá vált a bővítés, így a Mapei Kft. 100 millió forintot fordított az új, négyszintes irodaépület kialakításra.
2002 ősze szintén kiemelkedő időszak a Mapei Kft. életében: 1 milliárd forintos beruházással megépült a sóskúti szárazhabarcs-keverő gyár, ami akkor egy 4800 m2-es csarnokból, 300 m2-es korszerű gyártósorból és 400 m2-es irodákból és minőségellenőrző laboratóriumból állt. A település kedvező földrajzi helyzete és kvarchomokja – ami az itt gyártott termékek alapvető nyersanyaga – kiváló minőséget biztosít. Éves szinten több, mint 93000 tonna terméket állítanak elő a sóskúti gyárban.
A sóskúti gyár első ütemben hidegburkolati ragasztóanyagokat kezdett gyártani, amit a következő években aljzatkiegyenlítőkkel és további ragasztóhabarcsokkal, esztrichekkel bővítettek ki.
A gyár nem csak a hazai ragasztópiac igényét szolgálja ki, hanem bérgyártással is foglalkozik és a környező országokba is szállít. A gyár megépítésével sikerült hatékonyabbá tenni a logisztikai szolgáltatást, így a beérkező megrendeléseket 24-48 órán belül teljesítik a budapesti kereskedő partnerekhez, míg a vidéki partnereket 48-72 órán belül kiszolgálják.
2006-ra a cég budaörsi székháza ismét szűkösnek bizonyult, ezért további bővítésre volt szükség. Ekkor növelték meg a székház területét duplára, hoztak létre a legmodernebb kommunikációs eszközökkel felszerelt oktatótermet, valamint fedett raktárbázist Budaörsön is. A Mapei Kft. így még megfelelőbb munkakörülményeket tud biztosítani munkatársai számára az irodák számának növelésével, valamint a szakemberek oktatását is még magasabb színvonalon tudja végezni az új, tágas oktatóteremmel.
2007 a további növekedés és beruházás éve. Elindult a sóskúti gyár- és raktárbővítési beruházás, melyet 2008. januárban adtak át. Ennek eredményeként a raktár területe újabb 3380 m2-rel növekedett.
A sikeres és dinamikus növekedést a cég kereskedelmi stratégiájának köszönheti, melynek középpontjában a vevők és a vevői igények állnak.
A Mapei Kft. arra törekszik, hogy a nehéz gazdasági időszakból a partnereit segítve, velük konzultálva és együttműködve, a válságot közösen legyőzve és megerősödve kerüljön ki. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha hiteles a partnerei szemében a megoldásokat nyújtó termékrendszerekkel, a szolgáltatásokkal nem csak a reklamáció kezelés, a marketing, a logisztika, de ugyanúgy az értékesítési vagy a pénzügyi területen. Kiemelt fontosságot tulajdonít a szakember képzésnek, hiszen a jó minőségű termék csak egyik része a sikernek, sok múlik az azt felhasználó szakembereken is, ezért folyamatosan szerveznek a különböző szakmai képzéseket, kihelyezett formában is, a kereskedő partnereink üzleteiben, telephelyein.


































