Mi kell ahhoz, hogy jó döntéseket hozzunk?

494103_compartmentalise_Az építőipari szakmában eltöltött jó pár év alatt azt tapasztaltam, hogy egy családi ház építését vagy felújítását tervező építkezőknek két átlagon felüli kihívással kell szembenézniük.

A kettő közül az egyik „triviális”: az építkezéshez sok-sok pénzre van szükség. A másik kihívás már sokkal „alattomosabb”:

Egy családi ház építése során folyamatosan kell olyan döntéseket hozni, amelyeknek tétje akár milliós nagyságrendű is lehet. Egy házépítés (de akár egy nagyobb felújítás is) sokunk életében a legnagyobb beruházás. Úgyis mondhatnánk, hogy a beruházás. Egyszeri és egyedi. Előzmények és személyes tapasztalatok nélkül való (legalábbis többnyire).

Kész ház vagy lakás vásárlása esetén más dönt(ött) helyettünk, ennek minden kényelmével és minden hátrányával (elvégre kibicnek semmi sem drága). Itt nekünk magunknak az építtetőnek, kell döntenie mindenben. Ez persze még véletlenül sem jelenti azt, hogy minden egyes szögről nekünk kell döntést hoznunk, de azt mindenképpen jó tudni, hogy mikor és miről kell nekünk magunknak dönteni és mikor célszerűbb a döntés jogát átengedni a hozzáértő szakembereknek.

Meggyőződésem, hogy a folyamatos és komoly téttel bíró döntések sorozata a családi ház építésébe vagyfelújításába fogó építkezők legnagyobb kihívása.

A gond az, hogy a legtöbbünk nem szokott hozzá, hogy a hétköznapokban ilyen súlyú döntéseket hozzon sorozatban (ehhez vezetői beosztás szükséges).

Hogy mi kell a házépítés során (is) a jó döntésekhez?

  • világos cél (mit akarunk elérni a döntéssel?);
  • megfelelő mennyiségű információ (a lehetséges alternatívákról és az értékelés szempontjairól);
  • világos és átlátható döntési munkamódszer;
  • az érintettek bevonása (azért, hogy aztán ők is vállalják a döntés következményeit, az érintettek lehetnek családtagok, de különböző szakemberek is);
  • elegendő idő (időnyomás alatt könnyű elkapkodott döntést hozni).

Az Építem a házam könyvsorozatban található rendszerezett és közérthető információk segítenek a megalapozott döntéselőkésztésben.

Könyvünk ezen kívül azzal a hosszútávú gondolkodásmóddal is megismerteti az építkezőket, amely nélkülözhetetlen egy értékálló családi ház építéshez. Az I. kötet tartalmazza egy, a vezetői gyakorlatban használt döntési módszer részletes leírását is, amelyet a családi ház építők is sikerrel használhatnak a teljes építési folyamat során. 

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb