Milyen a jó kivitelező?

Milyen a jó kivitelező?

Nemrégiben írtam arról, hogy milyen jót beszélgettem kivitelező barátaimmal. A találkozás egy rendezvényen történt, amit egy nemrégiben megnyitott csili-vili szállodában tartottak.

A szálloda természetesen wellness hotel volt, annak ellenére, hogy a környéken semmiféle termálvizet sem lehet találni, de ez legyen mások gondja.

Az én gondom kizárólag az volt, hogy a rendezvény utáni reggelen hétkor órakor a szobám ablakától egy méterre flex-szel kezdtek dolgozni a kivitelező szakemberek. Valljuk be, hogy egy ilyen esemény estéjén nem tízkor szokott lefeküdni az ember.

Nyilván nem velem akartak kitolni, nem volt itt semmiféle szándékosság, meg különben is aki legény éjjel, az legyen legény nappal is. Egyszerűen arról volt szó, hogy megkapták a feladatot, aznap szét kell fűrészelniük valamilyen acélszerkezetet. Ők pedig úgy gondolták, hogy legjobb lesz hamar túl lenni a dolgon így hát munkakezdéskor nekiláttak a munkának. Ez abból is kiderül, hogy negyed óra alatt végeztek és mindenki, akinek nem ment ki teljesen az álom a szeméből, nyugodtan aludhatott tovább. Én sajnos nem tartoztam közéjük.

Hogy miért mesélem ezt el?

Házépítésnél igen fontos a munkaszervezés és szintén nagyon fontos, hogy ki vezeti a munkát, nem csak a felelős műszaki vezető, de az is, aki a többi munkást irányítja. Aki átlátja a munkát, nem csak a soron következő feladatot érti hanem az összefüggéseket is, meg tudja mondani az embereknek mikor-mit kell csinálniuk. A történetemben szereplő kivitelezésnél nem volt ilyen irányító ember, nem volt, aki értette volna az összefüggéseket.

Saját házunk építésénél is fontos tisztázni a szerepeket, és a kivitelező kiválasztásakor arra is figyelmet kell fordítani, hogy mennyire körültekintő és korrekt. Érdemes tehát ellátogatni a megbízni kívánt kivitelező egyik munkájához, építkezésére. Rendezett-e a munkaterület, tisztaságot hagynak-e maguk után egy-egy munkafázis befejezésekor, milyen ruhában dolgoznak az emberek. (Persze ha szó nélkül be tudunk menni az építkezési területre, akkor azon már el kell gondolkozni.)

Kategóriák: Építkezés, Építő közösség, Felújítás

Vélemény? (0) ↓

Vélemény?