– avagy mit hozott az elmúlt két és fél év a házépítőknek? Szerző: Bodnár György Bár az utóbbi két hétben az 5%-os áfa eltörlése körüli hírözönt kissé háttérbe szorította a CSOK kistelepülésekre belengetett bővítése, azért az építkezőket (pláne a már…
Most akkor maradjon az 5%-os ÁFA, vagy sem? (4. rész)
– avagy hogyan ér véget az 5 millió forintos ÁFA-visszaigénylés?
Szerző: Bodnár György
A mini-sorozat befejező része már rövid lesz. (Az előző részeket itt, itt, és itt olvashatja!)
Az utóbbi hetekben annak jártunk utána, hogy mi lesz 2019 végén a maximum 5 millió forintos ÁFA-visszaigénylés sorsa, és mire számítsanak a hátralevő időben azok, akik nem az 5%-os ÁFÁ-ban, hanem az ÁFA-visszatérítésben gondolkodnak?
Előre elárulom: nem volt könnyű menet…
Mitől más az 5 millió forintos ÁFA-visszaigénylés?
Míg az 5%-os ÁFA (elvileg) a fővállalkozói számla bruttó végösszegét csökkenti (mondjuk úgy: azonnal), addig az 5 millió forintos ÁFA-visszaigénylés utólag és bankon keresztül érvényesíthető.
Azaz:
– az adott termékeket és szolgáltatásokat 27%-os ÁFÁ-val terhelten (mondjuk úgy: teljes áron) ki kell fizetni, és az ÁFA-különbözetet majd csak utólag lehet visszakapni;
– az ügymenetet egy választott bankkal kell egyeztetni.
Ez azt jelenti, hogy időlegesen elő kell tudni teremteni az építkezés során a teljes összeget (a párnahuzatból, a rokonoktól, vagy éppen banki áthidaló kölcsön formájában), és majd valamikor, az elszámolást követően vissza lehet kapni ebből 5 millió forintot.
A második pont lényege pedig az, hogy a visszaigénylés ügymenete (és akár költségei) bankonként eltérőek lehetnek! (Ezért a pontos ügymenetről is a bankoknál kell érdeklődni!)
Egy biztos, a visszaigénylés bonyolultabb procedúra (jónéhány feltételnek is meg kell felelni) – viszont egy kicsit több szabadsági fokot tartalmaz (például nem kell az egész építkezést számlával lefedni).
Mi lesz 2019 végén?
Szőke Rozi kolléganőm az elmúlt két hetet azzal töltötte, hogy bankokat keresett meg, az iránt érdeklődve, hogy ők miként látják a jövő év végi határidő előtt befogadott számlákat.
Meglehetősen nagy tanácstalanságot tapasztalt, de végül nagyjából a következő megállapításokat szűrtük le:
– Most úgy tűnik, hogy 2019. december 31-én az 5 millió forintos ÁFA-visszaigénylés lehetősége is megszűnik.
– A bankok nagy valószínűséggel ezen időpont előtt befogadnak majd számlákat, függetlenül attól, hogy az elbírálás (és a kifizetés) 2020-ra csúszik át. 2020. január 1. után számlák ilyen célból történő befogadására nem lesz mód.
– Érdemes kérdés, hogy milyen készültségi fokot kell elérni ahhoz, hogy ezt a bank egyáltalán „építkezésnek” tekintse? (És így jogosultnak tartsa a benyújtót az 5 millió forintos ÁFA-visszaigénylésre.)
Ezzel a kérdéssel végképp megleptük a bankokat, de úgy tűnik, hogy a benyújtás idejére el kellene érni legalább a szerkezetkész állapotot. (Összhangban az 5%-os ÁFA logikájával – lásd legutóbbi blogunkat!)
Volt ahol azt is megjegyezték, hogy a készültségi fokhoz tartozó munkák legalább 70%-áról kell számla!)
– Természetesen a visszaigényelt ÁFA lehet kevesebb, mint 5 millió forint.
Kiknek lehet ez alternatíva?
Arról már többször esett szó, hogy nem lehet keverni az 5%-os ÁFÁ-t az 5 millió forintos ÁFA-visszaigényléssel, a kétféle kedvezmény közül választani kell.
Az 5 millió forintos értékhatár egy kb. 23 millió forintos készültségi foknak felel meg. (18 millió forintos nettó érték 27%-os ÁFA-tartalma szűk 5 millió forint.)
Amennyiben 350 000 Ft-os m2-árral kalkulálunk, és a szerkezetkész állapothoz az összköltség 40%-át társítjuk, akkor 23 millió forintból egy kb. 160 m2-es ház építhető szerkezetkészre.
Mint legutóbb „kisakkoztuk”, szerkezetkész állapotba még „kényelmesen” lehet hozni egy most tervezés alatt álló házat. (Különösebb időnyomás nélkül.)
Ha tehát valaki egy ilyen építkezés számláit gyűjtögeti, akkor járhat neki a teljes 5 millió forintos ÁFA-visszatérítés. (A szerkezetkész állapotig pedig amúgy is el kellene jutni, hogy egyáltalán jogosult legyen a kedvezmény igénybevételére.)
Ez az 5 millió forint persze jó eséllyel kevesebb, mint amit az 5%-os ÁFÁ-val meg lehetne spórolni, de legutóbbi blogbejegyzésemben elég alaposan körbejártam, hogy mennyire csalóka lehet ennek a „mennyit is spóroltam valójában?” kérdésnek a megítélése. (Ezért is szerepelt az első bekezdés első mondatában zárójelben az „elvileg” szó.)
Zárszó, mert nem lehet elégszer mondani: Ha valaki kedvezményként az 5 millió forintos ÁFA-visszaigénylést célozza meg, akkor minél előbb, és minél részletesebben tájékozódjon a bankjánál a pontos feltételekről!
Ha tetszett a blogbejegyzés, és hasznosnak találta, ossza meg barátaival, ismerőseivel is!
Kategóriák: Egyéb
Vélemény? (2) ↓
Arra van már jóslat, hogy hogyan fognak alakulni a négyzetméterárak 2020 után? Olyat lehet hallani, hogy vissza fognak esni az árak, mivel a kereslet csökken. De hogy milyen mértékben és mennyi idő alatt arra még nem láttam elemzést.
Valakinek van információja erről?
Kedves Géza!
A saját jóslatomat éppen a blogban írtam le.
Szerintem csökkeni nem fognak már érezhetően az árak, de – egy kis meglóddulás után visszakorrigálva – igazán nőni sem.
Aztán majd meglátjuk!
Üdvözlettel Bodnár György