Mohila Nóra
Szakterület:
Lakberendező
2019 óta foglalkozom hivatásszerűen a lakberendezéssel. Ezzel nagy álmom valósult meg, amiért egy több mint 20 éves sikeres karriert hagytam a hátam mögött – optikai területen dolgoztam, eleinte üzletben, később egy nagyvállalatnál vezető beosztásban.
Mindig vonzott a lakberendezés. Amint belépek egy lakásba, rögtön azon gondolkodom, hogyan lehetne még inkább a benne élők igényeire alakítani. A korábbi munkám és a lakberendezés ugyan első hallásra meglehetősen távol állnak egymástól, mégis nagyon sok párhuzam fedezhető fel a kettő között, ezért szerencsére sok tekintetben hasznosítani tudom a korábbi tapasztalataimat. Lakberendezőként is arra törekszem, hogy javítsam a hozzám forduló ügyfelek életminőségét.
Munkáim során nagyon nagy hangsúlyt helyezek arra, hogy alaposan megismerjem a megrendelők igényeit, jelenlegi élethelyzetüket, szokásaikat és a későbbiekre vonatkozó terveiket, álmaikat. A kényelmes, funkcionális, jól működő otthon kialakítása egy közös folyamat, amelyben a tulajdonosnak éppolyan fontos szerepe van, mint a tervezőnek. Minél hamarabb bekapcsolódhatok az építkezés vagy felújítás folyamatába, annál biztosabb, hogy a végeredmény egyezik majd a megrendelő elképzeléseivel.
A teljes lakberendezési szolgáltatás keretében a klasszikus tervezés mellett vállalom az építést, felújítást végző szakemberekkel való egyeztetést, felügyelem az átalakítás menetét, segítséget nyújtok a burkolatok, bútorok, berendezési tárgyak beszerzésében. Szívesen vállalok egy-egy helyiségre vonatkozó tervezést is, vagy akár tanácsadást. Eladó, kiadó lakások felkészítésében is van tapasztalatom, ilyen jellegű megbízással is fordulhatnak hozzám bizalommal.
elérhetőségek:
+36302540225