Várlaki Tamás

Szakterület:
Építőipari vitarendezés
Mit lehet tenni, ha az építtető és a kivitelező/tervező között megromlik az együttműködés?
Sokat hallottunk már az évekig elhúzódó, rendkívül költséges és bizonytalan kimenetelű peres eljárásokról, meghiúsult építési projektekről, elvesztegetett milliókról.
Szerencsére van más lehetőség is, ami a gyors és megfizethető megoldás ígéretét hozza el, ez pedig a mediáció.
Ennek a vitarendezési módszernek a gazdasági területen való alkalmazását Magyarországon még kevesen ismerik, de Nyugat-Európában és az USA-ban már komoly eredményei vannak. Hiszen ki más tudna jobb megoldást kidolgozni a kialakult helyzetre, mint maguk, a konfliktusban érintett felek? A probléma viszont az, hogy a felek viszonya gyakran már annyira megromlott, hogy nem is beszélnek egymással.
Ekkor jön a képbe a mediátor, aki két vitában álló fél között középen állva, pártatlanul segíti a kommunikációt, vezeti a tárgyalási folyamatot, azzal a céllal, hogy a felek együtt eljussanak egy kölcsönösen kielégítő megoldás megtalálásához.
Közgazdászként diplomáztam 2004-ben, azóta a gazdasági / kereskedelmi szektorban tevékenykedem. 2015-ben választottam küldetésemnek a gazdasági mediációt, mert hiszek benne, hogy a mai gazdasági életben a megegyezés a legrövidebb idő alatt elérhető legjobb eredmény.
Kezdje el a konfliktus rendezését akár azonnal! A mediáció rugalmassága lehetővé teszi a személyes, online, vagy akár e-mailben zajló egyeztetést is. Minél hamarabb kezdünk el dolgozni a konfliktussal, annál több időt és pénzt lehet megmenteni!