NME – okleveles gépészmérnök (1986),

BKE – közgazdász szakokleveles mérnök (1996)

Első házam 1990 körül épült, több év alatt, tetemes saját munkát is beleölve. A jelenlegi, másodikat 2003-ban, a jelenlegi társam akkori cége fővállalkozásában, 4 hónap alatt építettem. Akkor nekem csak a kivitelezés szervezése és a finanszírozás jutott. Az élet úgy hozta, hogy jelenleg is a társammal építjük a házakat, csak már másoknak. Nekem az eredeti felálláshoz hasonlóan a szervezés, valamint a projektek gazdasági- és adminisztratív háttérének biztosítása a szerepem.

Cégünket, a Leorius Consulting Kft.-t egyébként 2004-ben alapítottam és azóta is ügyvezetőként én irányítom. Korábban magyar és külföldi tulajdonú cégeknél szereztem tapasztalatot informatikai és pénzügyi területen főleg az értékesítésben, nem a véletlen műve tehát a kommunikációban szerzett gyakorlatom.

Profilunk az építési telek kiválasztásától, a jogi és pénzügyi segítségnyújtáson és tervezésen át a szerkezetépítés, sőt a kulcsrakész házak kivitelezéséig terjed.

Generálkivitelezőként nemcsak új házakat építünk, hanem meglévőek felújítását, bővítését, átalakítását is vállaljuk.

 


Az építő közösség
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. A sütikkel kapcsolatos információk az Ön böngészőjében kerülnek tárolásra, és olyan funkciókat látnak el, mint például az Ön weboldallal kapcsolatos beállításainak a tárolása, az Ön felismerése, amikor visszatér weboldalunkra, valamint segítik csapatunkat annak megértésében, hogy a weboldal mely részeit találja a legérdekesebbnek és leghasznosabbnak.