Ehhez pedig nem csak az új technológiákat kell ismerni, hanem a régieket is.
Sőt, a felújítás végére megszerzett tudás birtokában sokszor keserű visszagondolni arra, hogy mi mindent lett volna érdemes másként csinálni a felújítás elején…
Egy házfelújításnál jóval több kompromisszumot kell kötni, mint egy új ház építésénél, hiszen a ház kiinduló állapota sok szempontból meghatározza azokat a kereteket, amiben gondolkodhatunk.
Hogyan mérjük fel ezeket a kereteket?
És hogyan építhetünk erre egy olyan felújítási koncepciót, ami ésszerű költségkeretek mellett is biztosítja céljaink, álmaink minél teljesebb megvalósulását?
Az építő közösség egyik fő célkitűzése, hogy tálcán kínálja annak a tudásnak a nagy részét már az építkezés elejére, amit egyébként mindenki a saját kárán és/vagy rengeteg időráfordítással szerezhetne meg!
Végigkísérlek személyes jótanácsaimmal.
Egy házfelújítás sokszor nagyobb szakmai felkészültséget igényel, mint egy új építés. A siker érdekében érdemes tehát alaposan felkészülni még egy kisebb nagyságrendű házfelújításra is.
Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)
Ha van kedved, kövess be minket a közösség média felületeinken is!
Az építő közösség Youtube-csatona
Erre vagyok a legbüszkébb 😊 Közel 150 videót találsz itt az építkezés legkülönbözőbb témáiból. (Nagyjából hetente kerülnek fel új anyagok.)
Már több mint 13.000-en követnek minket!
Érdemes körülnézned Az építő közösség Tudástárában is! Külön figyelmedbe ajánlom a Felújítom a házam 2024 videócsomagot, ami a 2024 őszi nagy online házfelújítási konferenciánk teljes anyagát (24 előadás és bónuszok) tartalmazza. Átfogó képet kapsz belőle arról, hogyan néz ki egy átgondolt felújítási folyamat, milyen lépései vannak és mire kell odafigyelni a házfelújítás legtipikusabb területein.
Ha ennél többet és konkrétabbat szeretnél, akkor az Építem a házam könyvekre van szükséged!
Ebben a tényleg egyedülálló 5 kötetes könyvsorozatban egy helyre gyűjtöttem mindazt a tudást, amire egy házépítésre készülő családnak szüksége lehet!
Nem kell heteket, hónapokat bújnod a netet, reménytelenül próbálva eligazodni a végtelen mennyiségű és sokszor egymásnak gyökeresen ellentmondó információ között.
Közérthetően, olvasmányosan fogalmazott, logikusan felépített, szakmailag ellenőrzött információhoz jutsz. (Nem mellesleg, a könyvek nagyon szépek is! 😊)
Az 1. kötetet mindenképpen érdemes már akár az „álmodozási szakaszban” elolvasnod!
Tálcán kínáljuk már az építkezés elején annak a tudásnak a nagy részét, amit a legtöbb építkező a saját kárán vagy rengeteg időráfordítással szerez meg
2010-ben, az építőanyag-iparban vezetőként eltöltött 16 év után, létrehoztam Az építő közösséget, azóta pedig immár több, mint 5000 építkezőnek segítettünk abban, hogy nyugodtabban, felkészültebben, költségtakarékosabban építkezzen.
Félig laikusként, félig szakemberként írtam egy – büszkén mondhatom – máig egyedülálló könyvsorozatot, az Építem a házamat, melynek 5 kötete már közel 10.000 példányban kelt el. Küldetésem, hogy a felkészült építkezők, a felkészült építési szakemberek és a minőségi anyaggyártók közös munkájaként minél több jó minőségű, európai mércével is korszerűnek számító családi ház épüljön Magyarországon.
Katalin Farkas2025-01-05 Érdemes veletek kapcsolatba lépni, sok hasznos infó, átlátás segítése és jó szakemberek begyűjtése végett. László Molnár2025-01-05 Nagyon jó, hogy mindenféle témakörben otthon vagytok, segíteni tudtok az építkezőknek szaktanáccsal. Péter Herczeg2025-01-04 "Gondolatébresztőnek, a buktatók bemutatása miatt, tapasztalatcserére, sokat lehet a segítségetekkel spórolni (időt, energiát, "szívást")." Éva Ferenczné2025-01-04 Szeretem az építő közösséget, korrekt tanácsokkal, segítőkész tájékoztatással áll rendelkezésre épitkezéssel, felújítással kapcsolatban a segítségkérőknek. Tamás Garai2025-01-02 Olyan fórum, ahol Ismeretterjesztő előadásokkal, könyvekkel, videókkal sokat tanulhatsz az építkezésről. Ágnes Bükkiné Dudás2025-01-02 Nagyon szakszerű, gyakorlatias oktatóanyagok vannak, az aktuális jogszabályokat mindig szem előtt tartják és tájékoztatnak a változásokról. Bátran lehet hozzájuk fordulni kérdésekkel. Krisztián Berberovics2025-01-02 Minden építkezés előtt állónak ajánlani tudom Az építő közösséget, ahol rengeteg tudás, szakértelem birtokába kerülhet az építtető és nem utolsó sorban minden kérdését felteheti, amikre részletes válaszokkal szolgálnak. Megnyugtató Az építőközösség tudásával felvértezve nekivágni az építkezésnek! Nagy Imre2025-01-02 A felújítás előtt minden ezzel kapcsolatos területet érintettek, így jól át tudtam gondolni a lépéseket, lehetőségeket, kockázatokat, hibázási lehetőségeket. Lehetőség volt online beszélni szakemberekkel. Rozália Braun2025-01-01 Nagyon jó volt korrekt, segítőkész szakemberekkel találkozni, akik valóban értékes információkkal szolgáltak.Igazolta: TrustindexA Trustindex hitelesített jelvénye az Egyetemes Bizalom Szimbóluma. Csak a legjobb vállalatok kaphatják meg a hitelesített jelvényt, akiknek az értékelése meghaladja a 4.5 értéket, az elmúlt 12 hónap vásárlói véleményei alapján. További információ
Csatlakozz kötelezettségmentesen!
Rendszeresen információ az építkezőket érintő hírekről, újdonságokról, és tájékoztatás az aktuális rendezvényeinkről.
Az epitemahazm.hu-n található információk és a rendelt szolgáltatások tartalmi elemei kizárólagTÉT Consulting Szolgáltató Kft., mint Szolgáltató tulajdonában állnak. Ezen tartalmak használata csak a Szolgáltató előzetes, írásos beleegyezésével lehetséges. Amennyiben engedély nélkül kerül sor a tartalmak jogtalan felhasználására, a Szolgáltató jogosult napi 82.000 forint összegű bírságot felszámítani. A bírság kifizetése önmagában nem ad jogot a tartalmak további használatára. Továbbá, ha jogtalan használat következtében a Szolgáltató kárt szenved, jogában áll a kár megtérítését követelni az illetéktelen felhasználótól.
© Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató