Média
ÖRDÖG a részletekben
Nem hangzik jól, de építkezéskor és felújítás kora költségek akár 20 százaléka ablakon kidobott pénz lehet. Mire figyeljünk, hogy elkerüljük a fölösleges kiadásokat, illetve a későbbi bosszankodást?
Bodnár György, Az építő közösség alapítója válaszol.
GÉPÉSZ NÉLKÜL MEGY?
Ma már alapvető fontosságú, hogy a gépész a tervezés indulásától részt vesz a munkában, hiszen a ház szerkezete és gépészete szorosan összefügg. Például ha a ház nagyon jól szigetelt, akkor a gépészeten lehet spórolni, míg ha a szerkezeten takarékoskodunk, a gépészetet k kell megerősíteni. Jó, ha a tervezőcsapatba villamossági szakember is bekerül, hiszen az okos megoldások, szabályozások kialakíthatósága az alaprajztól is függ. A fűtési rendszer hőtermelő és hőleadó egységei
közt a harmadik fontos rész a szabályozás, amelynek milyensége kulcskérdés: okos szabályozással akár 5-10 százalék energia is megspórolható. Ha a redőnyök is részei az okos rend szernek, akkor az épület fűtését-hűtését is segíthetik. Az ilyen megoldások kiépítése előre tervezve szintén olcsóbb, mint utólag beépítve.
AZ ÉPÍTÉSZ MINDENT MEGOLD?
A házépítés komoly csapatmunka, elengedhetetlen hozzá a rendszerszintű szemlélet, illetve az, hogy ezt a megrendelő is fontosnak tartsa, megkövetelje. Sőt a tervezési folyamat célszerűen úgy kezdődik, hogy az építtető összeírja az igényeit, lehetőségeit, minél pontosabban megfogalmazva azt, hogyan szeretne élni a jövendő otthonában. „Ez manapság még fontosabb, hiszen egy kényelmes, energetikai szempontoknak is megfelelő ház feléve még jónak számítottak, napjainkban nem megfelelőek” – mondja Bodnár György, Az építő közösség alapítója.
Ma már alapvetés, hogy a tervezési szakaszba a tulajdonos, az építész és a statikus mellett egyéb szakemberek is bekapcsolódjanak. Köztük olyanok is, akiknek van kivitelezési tapasztalata, így meg tudják mutatni, mi az, amit csak a „papír bír el”.
MÓDOSÍTANI, VARIÁLNI SZABAD?
A komplex és átgondolt, minden részletre kiterjedő tervek azért is fontosak, mert a munka csak azok birtokában lehet gördülékeny. „Azt tapasztalom, hogy az építtetők gyakran menet közben módosítgatják a terveket. Előfordul pél dául, hogy amikor a falak már állnak, hirtelen úgy döntenek, az ablakok legyenek picit nagyobbak, mert úgy jobb a passzív hőnyereség. Aztán ha a nyílászárókat még nem rendelték meg, rendelnek nagyobbat. De azzal nem számolnak, hogy ilyenkor át kell tervezni az épület statikáját, illetve sok egyéb tulajdonsága is változik a háznak” – emeli ki szakértőnk. Ma már nem fér bele a munkálatokba az sem, hogy „majd a kivitelező kitalálja”, ugyanis a jó szakembereknek még a várható építőipari visszaesésnél is rengeteg munkájuk lesz, és a kivitelezésekkel gyorsan akarnak végezni. Ami azt is jelenti, hogy a pluszmunkákat aranyárban fogják mérni. A tervektől való eltérés emiatt egyedül szükséghelyzetekben engedhető meg, amikor például valamelyik építőanyag hiánycikké válik. Ilyenkor annak rugalmas kiváltására kell törekedni, a lehető legkisebb változtatással.
MIBEN SEGÍT A LAKBERENDEZŐ?
Az emberek többsége úgy gondolja, elég akkor megkeresnie egy lakberendezőt, ha elkészült a ház, és már csak be kell bútorozni. Viszont ha már állnak a falak, nem igazán lehet változtatni a lakás alapvető adottságain. „Már az is sokat számíthat, hogy egy ajtó tíz centiméterrel odébb van-e, vagy hogy a parapet magasabb-e pár centiméterrel: ha igen, akkor tökéletes lehet az áruházi bútor is, de ha nem, akkor muszáj egyedileg gyártatni, ami sok százezres, vagy akár milliós tételt is jelenthet” – emeli ki Bodnár György. A konyhaszigetre sem jó utólag gondolni, mert annak egyrészt kellő méretű hely kell, másrészt szükségesek hozzá a megfelelő vezetékes kiállások is.
AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉG
Az első házunkat az ellenségünknek építjük, a másodikat a barátunknak, a harmadikat magunknak.
Ki ne hallotta volna már ezt az eléggé szarkasztikus mondást?
De tényleg így kell ennek lennie? Mi lenne, ha már az első építkezéssel többé-kevésbé megszülethetne az elképzelt „álomotthon”?
Az építő közösség azért jött létre immár több mint 10 éve, hogy minél több építkezőnek sikerüljön ez a csoda.
„Még a 2000-es évek elején történt, amikor az egyik nagy hazai építőanyag-gyártó cégnél dolgoztam.” – meséli Bodnár György, Az építő közösség létrehozója. „Egy péntek délután már csak én voltam az irodában, amikor kopogtak, és egy középkorú úr lépett be az ajtón.
– Elnézést, csak egy alkalmazástechnikai útmutatót szeretnék kérni, ha nincs még késő – mondta udvariasan. Elkezdtem keresgélni a szekrényben, közben megkérdeztem:
– Építészként vagy kivitelezőként szeretné?
– Nem vagyok szakember, mi csak építkezünk – felelte.
– Elnézést, nem sajnálom öntől, de ez egy 150 oldalas tömény műszaki anyag, tele számításokkal és részletrajzokkal. Van magánépítkezőknek szóló prosink is.
– Köszönöm, de én mindent meg akarok tanulni. Tudja, nem bízom a kivitelezőkben, és személyesen akarom ellenőrizni őket.”
Ez a történet tekinthető akár Az építő közösség eredetének is, mert jól mutatja a hazai építkezések egyik rákfenéjét, az óriási bizalmatlanságot megbízók és szakemberek között. (Amely bizalmatlanság az utóbbi években talán még tovább növekedett is…)
A házépítés titkai, avagy szellemi muníció a laikusoknak
Hogyan lehetne olyan muníciót adni a házépítőknek, komolyabb házfelújítóknak, ami hasznos, közérthető (akár még olvasmányos is!), lényegre törő, nem áll meg felszínes kijelentéseknél? Ami olyan tudással ruházza fel az építkezőket, melynek segítségével megalapozottabb (nem csak reklámokon, divatokon, a szomszéd jó tanácsain alapuló) döntéseket tudnak hozni, átlátják az építkezés bonyolult és összetett folyamatát, szót értenek, és hatékonyan tudnak együtt dolgozni az építési szakemberekkel – és minél kevesebb pénzt dobnak ki építkezés közben feleslegesen az ablakon.
Mindezt úgy, hogy ne kelljen hónapokon át bújni a netet, megkísérelve feldolgozni a feldolgozhatatlan mennyiségű információt, és rendet tenni az egymásnak sokszor gyökeresen ellentmondó kijelentések között!
Így született meg az idehaza egyedülállónak számító, immáron öt kötetet magába foglaló Építem a házam könyvsorozat – aminek igazából minden házépítő könyvespolcán ott lenne a helye – már a tervezgetés kezdeti szakaszában! (Mellesleg a szakemberek számára is kiválóan alkalmas arra, hogy mélyebben belelássanak a társszakmák rejtelmeibe!)
Hogy ne törjön bele a bicska
„Humán beállítottságú nőként duplán nehezített terep számomra az építkezés. A könyveket áttanulmányozva azonban nem csak az egyes rendszerek működési elvét és fizikáját értettem, de a helyes terminus technikust használva érdemben, partnerként tudtam kommunikálni a szakágak képviselőivel”
„Ez az egyik legkedvesebb visszajelzésem a könyvekről.” – árulja el Bodnár György, a könyvsorozat szerzője is. Mert a házépítések, de még a komolyabb házfelújítások legnagyobb kihívása is talán az, hogy tapasztalatok nélkül kell sok milliós döntéseket hozni. (Erre utalt a bevezetőben idézett mondás is…) A legtöbb építkező már nagyon okos és tapasztalt lesz, mire a folyamat végére ér, de akkor már sajnos nem sokra megy ezzel a tudással. Az építő közösség éppen azért jött létre, hogy ebből a tudásból és tapasztalatból minél többet átadjon az építkezőknek, mielőtt túl nagy fába vágnák a fejszét. Ezzel az olvasmánnyal feltehetőleg nagyobb eséllyel indulhatnak életük egyik legnagyobb kalandjára” – biztat Bodnár György, aki nemzetközi építőanyag-gyártó vállalatoknál vezetőként eltöltött évek során szerzett a témában alapos tapasztalatokat.
Valódi közösség formálódik
A kiadvány megjelenését aztán sok más hasznos közösségi találkozó, segítség követte. Tervcafék már több mint 100 alkalommal (ez egy olyan rendezvény, ahol az alakuló terveket lehet kötetlenül átbeszélni szakemberekkel), Építkezők Edzőtábora („gyorstalpaló” építkezőknek ), temérdek blogbejegyzés, egy havi több tízezer megtekintéssel büszkélkedő YouTube-csatorna, zárt Facebook-csoport, a 2020 őszi, több mint 8000 embert megmozgató, egy hetes(!) online építkezői konferenciasorozat, az Építem az otthonom, vagy éppen a most zajló, a maga nemében szintén egyedülálló, élő adásokból összeálló Felújítási esték 2021 felújítási tanfolyam.
Milliókat kockáztatva
„Talán egyszer idehaza is eljön az idő, hogy nem. Ma azonban még gyakran azzal szoktam kezdeni a Tervcafékat, hogy érdemes mindenkinek tisztában lenni azzal, az építkezésén vagy megvédi a saját érdekeit, vagy ezt senki más nem fogja megtenni helyette. És ahhoz, hogy ez az „érdekvédelem” hatékony legyen, sajnos tudásra, felkészültségre van szükség. De megéri az ebbe fektetett energia, hiszen házfelújításoknál több milliós, házépítéseknél több tízmilliós a tét, arról végképp nem beszélve, hogy jövendő otthonunkról van szó, ahol nekünk kell minél komfortosabban, minél praktikusabban, minél kisebb lakhatási költséggel élni a következő éveket, évtizedeket.
Az is komoly kihívás, hogy egy mai modern ház jóval bonyolultabb, mint elődeink házai, kis túlzással minden mindennel összefügg benne. Nagyon fontos a komplex, a házat, mint egységes egészet tekintő gondolkodásmód – az építkezők és az építési szakemberek részéről egyaránt.”
Mivel bővülhet még a paletta?
Kérdésünkre Bodnár György, a kezdeményezés motorja a következőket mondta:
„A felkészült építkező sajnos önmagában még kevés a sikerhez. Szüksége van olyan felkészült és tisztességes építési szakemberekre is, akik a tervezésnél és a kivitelezésnél megvalósító partnerei lesznek. Igazság szerint az ő megtalálásukhoz is felkészültségre van szükség – a hatékony együttmunkálkodásról már nem is beszélve.
Ebben is szeretnénk segíteni az építkezőknek, ezért építgetjük mostanában az Építem a házad klubot, ahová „szövetségesként” várok minden olyan építési szakembert, aki szeretné egy kicsit jobbá, egy kicsit mássá alakítani a magyar családi házas építési piacot. Őket szeretnénk jó szívvel összehozni a felkészült építkezőkkel – és egymással is. Mit mondjak, nem kis kihívás…”
Az eredeti cikk ide kattintva érhető el!
5 év alatt több mint 500 építkezőnek segített már „Az építő közösség” és a Tervcafé (2015. április 9.)
Becslések szerint a magyar építkezéseken – az egyébként nagyon szűkösen rendelkezésre álló anyagi forrásokból – legalább 20%-ot feleslegesen dobnak ki az ablakon. A magyar építkezések jelentős része már akkor kudarcra van ítélve, amikor elkezdik ásni az alapot, vagy amikor a felújítást végző mesterek megjelennek a helyszínen. Mindemellett a magyar építkezők érdekeit – ellentétben Európa nagy részével – gyakorlatilag nem védi semmi és senki. Mindezek mögött pedig ott áll a hosszú évek során kiépült óriási bizalmatlanság…
Ebben a helyzetben nyújt segítséget az 5 éve életre hívott „Az építő közösség” két egyedülálló kezdeményezése: az Építem a házam könyvsorozat és a havi rendszerességgel megrendezett TervCafe.
A miértekre valószínűleg sokféle válasz adható. Bodnár György, a Wienerberger egykori kereskedelmi igazgatója, majd a Nikecell ügyvezető igazgatója, az Építő közösség életre hívója szerint a fő okok egyike az építkezők, a megrendelők felkészületlenségében rejlik. Ami nem csoda, hiszen idehaza a legtöbben életükben jó, ha egyszer fognak házépítésbe, komolyabb felújításba.
E nem kis vállalkozás lebonyolításához nyújt segítséget a szakember által éppen öt évvel ezelőtt létrehozott „Az építő közösség”. Több száz résztvevői visszajelzés szerint az Építő közösség hatékony segítséget nyújt abban, hogy az első gondolat megszületésétől kezdve, a tervezésen és a kivitelezésen át, egészen a bentlakásig az építkezésbe, felújításba vágók valóban tartós értéket, álmaik otthonát hozzák létre – minél kevesebb ablakon kidobott pénzzel.
Könyvsorozat és szakértői konzultáció
Öt év alatt az Építő közösség két egyedülálló kezdeményezése – Építem a házam könyvsorozatnak, amelynek Bodnár György és Tóth Balázs építész a szerzője, eddig 3 kötete jelent meg, illetve a számtalan terület szakértőit felvonultató, ingyenes és minden kötelezettségtől mentes személyes konzultációt kínáló Tervcafé – az építkezők számára hiánypótló információkkal nyújtott támogatást.
Az öt kötetesre tervezett Építem a házam könyvsorozatnak eddig három kötete jelent meg – az első kötet 2014 decemberében immáron második kiadásban. A témában hiánypótló könyvek – alcímük szerint a családiház-építők kisenciklopédiái – az építkezőket közérthető, olvasmányos formában, sok-sok színes képpel és magyarázó ábrával avatják be az előttük álló vállalkozás rejtelmeibe.
Különösen az építkezés előkészítését pontról pontra áttekintő 1. kötetnek minden házépítés vagy házfelújítás előtt álló család kötelező olvasmányának kellene lennie. „Az alapos előkészítés ugyanis nem csupán a gördülékeny lebonyolítás kulcsa, de a rendelkezésre álló anyagi erőforrások hatékony kezelését is elősegíti.” – állítja a 20 éves építőipari múlttal rendelkező szakember.
A 2. kötet a ház alapozásáról és falazásáról mesél, temérdek információval megspékelve a víz- és hőszigetelésről valamint a homlokzatképzésről. A 3. kötet fő témái a nyílászárókhoz, az árnyékolástechnikához, a födém – és padlószerkezetekhez kötődnek.
„Tényleges segítség szakemberektől”
Egy mai modern házon szinte minden mindennel összefügg. Mindeközben a magyar építési kultúra még mindig a lépésről-lépésre történő, „soros”, alvállalkozói szemléletű tervezést és kivitelezést részesíti előnyben, amely mellett a ház egészéért gyakorlatilag senki nem felel. Éppen ezért az építtetőnek, a megrendelőnek, ha nem szeretne egyik kellemetlen meglepetésből a másikba esni, szinte szakértővé kell kiképeznie magát. A másik megoldás olyan szakértőkkel konzultálni, akik az ő céljait szem előtt tartva adnak minden egyéb érdek nélkül hasznos gyakorlati tanácsokat.
Ennek nyújt hátteret a magyar piacon kimondottan kuriózumnak nevezhető kezdeményezés, a havi rendszerességgel a könyvsorozat szerzőpárosának szervezésében megrendezésre kerülő Tervcafe. Ez az immáron 44 alkalmat megért ingyenes rendezvény a meghívott szakértőkkel folytatható konzultációkkal több mint 500 házépítésre, házfelújításra készülőnek a tervkészítés, a felkészülés időszakában nyújtott tényleges és hatékony segítséget. Egy-egy ilyen kötetlen rendezvényen egyidőben számos kiváló szakember azon fáradozik, hogy a résztvevők, akik akár az első skiccekkel, akár félkész tervekkel érkeznek, minél tökéletesebb tervekkel vágjanak bele majd a kivitelezésbe. Mindeközben a Tervcafe résztvevői nem csupán független szakemberek véleményét, javaslatait ismerhetik meg, de a jelen levő építészek, gépész és villamossági szakemberek, kivitelezők, nyílászáró- vagy éppen hőszigetelő szakemberek, lakberendezők a saját egyedi szempontrendszerükkel és nézőpontjukkal segítik a komplex szemléletű háztervek létrejöttét.
Az eredeti cikk ide kattintva érhető el!
Családi ház építés: független segítség és kisenciklopédia (2015. április 9.)
Becslések szerint a magyar építkezéseken – az egyébként nagyon szűkösen rendelkezésre álló anyagi forrásokból – legalább 20 százalékot feleslegesen dobnak ki az ablakon. A magyar építkezések jelentős része már akkor kudarcra van ítélve, amikor elkezdik ásni az alapot, vagy amikor a felújítást végző mesterek megjelennek a helyszínen. Mindemellett a magyar építkezők érdekeit – ellentétben Európa nagy részével – gyakorlatilag nem védi semmi és senki. Mindezek mögött pedig ott áll a hosszú évek során kiépült óriási bizalmatlanság…
Ebben a helyzetben nyújt segítséget az 5 éve életre hívott „Az építő közösség” két egyedülálló kezdeményezése: az Építem a házam könyvsorozat és a havi rendszerességgel megrendezett TervCafe.
A miértekre valószínűleg sokféle válasz adható. Bodnár György, a Wienerberger egykori kereskedelmi igazgatója, majd a Nikecell ügyvezető igazgatója, az Építő közösség életre hívója szerint a fő okok egyike az építkezők, a megrendelők felkészületlenségében rejlik. Ami nem csoda, hiszen idehaza a legtöbben életükben jó, ha egyszer fognak házépítésbe, komolyabb felújításba.
E nem kis vállalkozás lebonyolításához nyújt segítséget a szakember által éppen öt évvel ezelőtt létrehozott „Az építő közösség”. Több száz résztvevői visszajelzés szerint az Építő közösség hatékony segítséget nyújt abban, hogy az első gondolat megszületésétől kezdve, a tervezésen és a kivitelezésen át, egészen a bentlakásig az építkezésbe, felújításba vágók valóban tartós értéket, álmaik otthonát hozzák létre – minél kevesebb ablakon kidobott pénzzel.
Az építő közösség Facebook-oldala: www.facebook.com/epitokozosseg
Az Építő közösség életre hívója, Bodnár György elérhetőségei: bodnargy@invitel.hu
És néhány vélemény
„A könyv tiszta, logikus szerkezete, a szakmaiságot nem nélkülöző, de közérthető nyelvezete, az olvasmányos felépítés hamar magával ragadott, és az első napokban nehéz volt letenni, mindent tudni akartunk egyszerre. Mi sem támasztja ezt jobban alá, mint hogy akkoriban egy a Börzsönyön átívelő kemény biciklitúrán – méretéből adódóan nem éppen szokványos túra-kellékként – a könyv is velünk volt, bepréselve a szűk helyre a bicikli csomagtartóján, és a nyakunkba zúduló esőzések elől menedékbe húzódva, vigaszként a ház tervezgetésével tudtuk tölteni az időt.”
– Dr. Badacsonyi Tamás –
„Rendkívül hasznosnak látom tevékenységeteket és a mai világban ámulatba ejtő számomra, hogy mindezt térítésmentesen végzitek.”
– Zakar Ágnes –
„Nem volt szerencsém a kivitelező kiválasztásával. A tervezővel ellentétben önfejű volt, nem vette figyelembe, hogy mégiscsak én vagyok a megrendelő, és szakmai téren sem volt kifogástalan. Menet közben el is váltak útjaink. Ha akkor elolvashattam volna a könyvet, akkor valószínűleg sok pénzt takaríthattam volna meg az építkezés során.”
– Ladányi Gábor –
Az eredeti bejegyzés ide kattintva olvasható!
Bodnár György és Tóth Balázs a Kossuth Rádió Napközben műsorában (2015. március 30.)
A Napközben műsorának vendégei voltunk!
Banner Géza műsorvezetővel arról beszélgettünk, milyen nehézségekkel kell szembenézniük az építkezőknek ma Magyarországon és hogyan segít ezeknek a nehézségeknek a lekűzdében a Tervcafé.
A beszélgetés ide kattintva hallgatható meg!
5 év alatt több mint 500 építkezőnek segített már „Az építő közösség” és a TervCafe (2015. március 30.)
Felkészült megrendelőket szeretne képezni Bodnár György, ennek érdekében építőipari fogyasztóvédelmi egyesületet hozott létre, 45 workshop-on van túl és őszre hozza ki könyvsorozata 4. kötetét.
- Becslések szerint a magyar építkezéseken – az egyébként nagyon szűkösen rendelkezésre álló anyagi forrásokból – legalább 20%-ot feleslegesen dobnak ki az ablakon.
- A magyar építkezések jelentős része már akkor kudarcra van ítélve, amikor elkezdik ásni az alapot, vagy amikor a felújítást végző mesterek megjelennek a helyszínen.
- Mindemellett a magyar építkezők érdekeit – ellentétben Európa nagy részével – gyakorlatilag nem védi semmi és senki.
- Mindezek mögött pedig ott áll a hosszú évek során kiépült óriási bizalmatlanság.
- Ebben a helyzetben nyújt segítséget az 5 éve életre hívott „Az építő közösség” két egyedülálló kezdeményezése: az Építem a házam könyvsorozat és a havi rendszerességgel megrendezett TervCafe.
A miértekre valószínűleg sokféle válasz adható. Bodnár György, a Wienerberger egykori kereskedelmi igazgatója, a Nikecell ügyvezető igazgatója, az Építő közösség életre hívója szerint a fő okok egyike az építkezők, a megrendelők felkészületlenségében rejlik. Ami nem csoda, hiszen idehaza a legtöbben életükben jó, ha egyszer fognak házépítésbe, komolyabb felújításba.
E nem kis vállalkozás lebonyolításához nyújt segítséget a szakember által éppen öt évvel ezelőtt létrehozott „Az építő közösség”. Több száz résztvevői visszajelzés szerint az Építő közösség hatékony segítséget nyújt abban, hogy az első gondolat megszületésétől kezdve, a tervezésen és a kivitelezésen át, egészen a bentlakásig az építkezésbe, felújításba vágók valóban tartós értéket, álmaik otthonát hozzák létre – minél kevesebb ablakon kidobott pénzzel.
Független segítség családi ház építéshez (2015. március 28.)
Becslések szerint a magyar építkezéseken legalább 20%-ot feleslegesen dobnak ki az ablakon.
A magyar építkezések jelentős része már akkor kudarcra van ítélve, amikor elkezdik ásni az alapot, vagy amikor a felújítást végző mesterek megjelennek a helyszínen.
Mindemellett a magyar építkezők érdekeit – ellentétben Európa nagy részével – gyakorlatilag nem védi semmi és senki. Mindezek mögött pedig ott áll a hosszú évek során kiépült óriási bizalmatlanság… Ebben a helyzetben nyújt segítséget az 5 éve életre hívott „Az építő közösség” két egyedülálló kezdeményezése: az Építem a házam könyvsorozat és a havi rendszerességgel megrendezett TervCafe.
A miértekre valószínűleg sokféle válasz adható. Bodnár György, a Wienerberger egykori kereskedelmi igazgatója, majd a Nikecell ügyvezető igazgatója, az Építő közösség életre hívója szerint a fő okok egyike az építkezők, a megrendelők felkészületlenségében rejlik. Ami nem csoda, hiszen idehaza a legtöbben életükben jó, ha egyszer fognak házépítésbe, komolyabb felújításba.
E nem kis vállalkozás lebonyolításához nyújt segítséget a szakember által éppen öt évvel ezelőtt létrehozott „Az építő közösség”. Több száz résztvevői visszajelzés szerint hatékony segítséget nyújt abban, hogy az első gondolat megszületésétől kezdve, a tervezésen és a kivitelezésen át, egészen a bentlakásig az építkezésbe, felújításba vágók valóban tartós értéket, álmaik otthonát hozzák létre – minél kevesebb ablakon kidobott pénzzel.
Az eredeti cikk ide kattintva olvasható!
500 építkezőnek segített már (2015.03.20.)
Becslések szerint a magyar építkezéseken – az egyébként nagyon szűkösen rendelkezésre álló anyagi forrásokból – legalább 20%-ot feleslegesen dobnak ki az ablakon. A magyar építkezések jelentős része már akkor kudarcra van ítélve, amikor elkezdik ásni az alapot, vagy amikor a felújítást végző mesterek megjelennek a helyszínen. Mindemellett a magyar építkezők érdekeit – ellentétben Európa nagy részével – gyakorlatilag nem védi semmi és senki.
Mindezek mögött pedig ott áll a hosszú évek során kiépült óriási bizalmatlanság… Ebben a helyzetben nyújt segítséget az 5 éve életre hívott „Az építő közösség” két egyedülálló kezdeményezése: az Építem a házam könyvsorozat és a havi rendszerességgel megrendezett TervCafe.
A miértekre valószínűleg sokféle válasz adható. Bodnár György, a Wienerberger egykori kereskedelmi igazgatója, majd a Nikecell ügyvezető igazgatója, az Építő közösség életre hívója szerint a fő okok egyike az építkezők, a megrendelők felkészületlenségében rejlik. Ami nem csoda, hiszen idehaza a legtöbben életükben jó, ha egyszer fognak házépítésbe, komolyabb felújításba.
E nem kis vállalkozás lebonyolításához nyújt segítséget a szakember által éppen öt évvel ezelőtt létrehozott „Az építő közösség”. Több száz résztvevői visszajelzés szerint az Építő közösség hatékony segítséget nyújt abban, hogy az első gondolat megszületésétől kezdve, a tervezésen és a kivitelezésen át, egészen a bentlakásig az építkezésbe, felújításba vágók valóban tartós értéket, álmaik otthonát hozzák létre – minél kevesebb ablakon kidobott pénzzel.
Az eredeti cikk ide kattintva érhető el!
Bodnár György Törtei-Takács Kriszta vendége volt a Klubrádióban
Az építkezőket fenyegető veszélyek – és hogyan lehet ezeken túllépni?
Hogyan segít az építkezőknek, felújítóknak Az építő közösség?