A Férj, a Feleség és a Lakberendező

A Férj, a Feleség és a Lakberendező

– avagy: néhány gondolat a háromszögről, amiről nem beszélünk….

Úgy tűnik, jó döntés volt, amikor a Tervcafékra már lakberendező szakembert is meghívtunk, mert – tapasztalataink szerint – egyre többen ismerik fel, hogy már a háztervek készítésébe érdemes bevonni egy belsőépítészt és/vagy egy lakberendezőt.
Az egyik Tervcafén mesélte egy építkezőként jelen levő belsőépítész hölgy, hogy őt általában akkor hívják, amikor már kész a ház. És bizony szomorú tapasztalata, hogy ezen házak 60%-át(!) már csak kompromisszumok árán lehet berendezni. (Távol az ideálistól.)
Ajánlom tehát mindenki figyelmébe ezt a blogbejegyzést (is), ami egy más megvilágításból mutatja a Megrendelő és a  Lakberendező kapcsolatát. Mondhatnám azt is: amiről a tévés magazonok nem beszélnek! (Ja, Krisztával, a blog szerzőjével rendszeresen lehet találkozni a Tervcafékon is! 🙂 )

Amiről a magazinokban kevés szó esik

Szinte a legtöbb, a különféle magazinokban látható, lakberendező bevonásával készült enteriőr bemutatása során esik néhány szó a Megbízók és Lakberendező Közös Munkájáról. (Persze csak a látszólag lényeges részekről. A TV „átalakítós” sorozataiban 25 perc alatt (na jó, 2 nap alatt) megálmodott és kivitelezett lakások esetében azért látunk egy-két döccenőt: tervező kontra megbízó, illetve a megbízók egymás között – de szerintem csak azért, hogy a végeredmény még nagyobbat szóljon…)

Ha a berendezendő otthont csupán egyvalaki lakja – a feladat egyszerűbb.  De hogy együtt élő párok, családok otthonainak kialakítása kapcsán milyen megoldandó feladatokkal találkozhat a szakember a szigorúan vett szakmai munka mellett, arról kevesebb szó esik.

A pályám elején szinte biztos voltam abban, hogy a megbízóim többsége a férfiak táborából kerül majd ki, hiszen a hölgyek (főként, ha Feleségek) biztosan nem kíváncsiak túlságosan más nők tanácsaira – legalábbis a saját otthonuk berendezését illetően.  Most már jónéhány megbízással (és jónéhány év házassággal) a hátam mögött be kell ismernem: alaposan tévedtem – és rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. És mindezt nemcsak szigorúan vett szakmai szempontból, hanem a háttér pszichológiájának kezelésében, megértésében is – amely nem elhanyagolható…Szóval, arra akarok kilyukadni, hogy amennyiben a Megbízó (házas)PÁR, a lakberendező feladatának egy jelentős része – főként a közös munka elején – a Pár tagjainak gyakran különböző elképzeléseit, ízlését, stílusvilágát megérteni,közelíteni és összefésülni.
Mi a cél? Hogy a párok is konszenzusra jussanak és a lakberendező tolmácsolásával valóra váltsák álmaik otthonát.

Férfi és nő – két külön világ

Miben is jelentkezik a párok eltérő elképzelése? Például mindjárt abban, hogy egyáltalán van-e szükség külső (szakszerű) segítségre, akinek még ráadásul fizetni is kell – „hiszen csak pár bútort kell tologatni… „
(Hogy miért érdemes szakembert megbízni – erről már sok helyen, sokat olvashattunk, ezért erre itt nem is térnék ki. Erről egyébként van néhány történetem J.)

Vagy amikor (egymás előtt is) csak az első közös beszélgetésen derül ki, hogy alapvetően teljesen eltérő stílusú otthont képzel el a (házas)pár két tagja. (És ezt persze minden pár a saját vérmérséklete szerint prezentáljaJ.)Például: a férj a rusztikus – a hölgy a modern stílus felé „húz”, vagy amikor a country stílus egyértelmű kívánság – de a fiatalember inkább a toscan, párja pedig az angolos irányzat híve. Az ilyen, néha vitába torkolló, nézeteltéréses szituációk helyes kezelése, a megfelelő kommunikáció szerintem kulcsfontosságú az együttműködésünk sikere érdekében.
Álljon itt két rövid történet – illusztrációként.

A mélypont

Az egyik magazin közvetítésével ismerkedtem meg a szívemhez nagyon közel álló „első-lakberendezős” házaspár Ügyfelemmel. Abban egyetértettek, hogy lakberendezőt keresnek, mivel úgy gondolták, hogy a sokféle meglévő tárgyból, színből, bútorból és főként elképzelésből harmonikus otthont szeretnének teremteni. A házaspár hölgy tagjával tartottam gyakrabban a kapcsolatot, de a férj is nagyon aktívan részt vett a megbeszéléseken. A számítógépes látványtervek a megbeszéltek szerint elkészültek, a házaspár ezeket – örömömre J – nagy tetszéssel fogadta. Alapvető és nagyléptékű változásban gondolkodtunk: kandallót terveztünk, tapétát választottunk, pengefalat és nem utolsó sorban gipszkartondobozban futó spotvilágítást építettünk (először csak tervben) – a nemrég vásárolt bőrkanapéra tekintettel és sok úti emlék tökéletes „tálalásaként”. Majd elérkezett a kivitelezés ideje. Minden haladt a megbeszéltek és a tervek szerint. A házaspár saját kivitelezőjével dolgoztunk.
A hölgy várandós volt, és ráadásul a lakásban maradtak a felújítás idejére. Érthető volt, hogy minden nappal nőtt a párra nehezedő nyomás – mivel – kívánságuk szerint – ők is tevőlegesen kivették a részüket a munkából. Elkészült a kandalló, a pengefal, haladt a munka. A sokadik, munkásoktól zsúfolt lakásban eltöltött nap után beköszöntött a mélypont. És akkor jött a gipszkartondoboz… tény, hogy csupasz, félkész állapotában nem úgy fest mint amilyen a terven, pláne ha még nem is világít….. Indult  a lavina::. „És vajon a mintakönyvben látott különleges tapéta tényleg mitől különleges a falon? És az egyedileg tervezett és készített lámpaernyő fénye tényleg elég lesz? És a falszín sem a megszokott.…” kételkedett a férj. Ez is gyakran előfordul – hiszen a kivitelezés egy bizonyos szakasza nagyon hosszúnak tűnik és kevéssé látványos,– a Megbízók pedig fáradnak, érthetően egyre türelmetlenebbek – és közeledünk a megszabott költségvetés végéhez is. (Őszintén szólva, éppen ebben a fázisban jelentette ki a nagylányom, hogy a nyomdokaimba lép. Ezúttal határozottan lebeszéltem…) És azután, a „végén” egyszer csak összeállt az egész.  Végül itt is elkészültünk. Amikor már majdnem minden kép és könyv a helyére került, összeültünk egy teára.
A beszélgetés során a férj többek között arról mesélt, hogy „…Te Kriszta, és ha látnád, amikor besüt délután a nap a szobába, micsoda színe van ennek a tapétának…..”  A feleség pedig csendben hozzátette: „…..és képzeld, esténként nem engedi lekapcsolni a lámpákat….”. J.

Amikor csak az egyik akarja

Vagy egy másik történet: A lakberendezésnek is van terápiás (mellék)hatása: nagyon kedves, 60-as éveikben járó házaspár Hölgy tagja kérte a segítségemet sokadik, és terveik szerint immár végleges közös otthonuk kialakításához. A Férj nem rajongott az ötletért miszerint Felesége szakember segítségét kéri, így a közös munkánk során inkább a házaspár hölgy tagjával tartottam a kapcsolatot. A sok különféle ötletet, szín- , stílus- és egyéb preferenciákat sikerült letisztítani, közös mederbe terelni. Az óriási kínálatból valóban csak a számukra érdekes, és szóba jöhető legjobb alternatívákat javasoltam – így ezúttal a Férj is szívesen ment például függönyt választani (hiszen a Hölgy szívesen nézelődik az üzletekben – de mivel most célirányosan csak néhány anyagot „kellett” megnézni és nem volt felesleges járkálás – szívesen elkísérte feleségét.) Végül olyan otthon született, amelyben mindkettőjük és gyerekeik, unokáik is örömüket lelik – és ami legalább ilyen fontos (a hölgy szerint): a közös berendezés és élmények eredményeként „újra beszélgetünk egymással”.

A lakberendezés elsődleges célja ne feltétlenül az legyen, hogy magazin címoldalára kerülő enteriőröket  és extravagáns megoldásokat erőltessünk egymásra, hanem az, hogy a benne élők MINDANNYIAN hosszú távon jól érezzék magukat egy élhető, hasznos, harmonikus és nem utolsó sorban: stílusos otthonban.