Kötelező az energiatanúsítvány már lakáseladásnál is!

Jogi változás 2012. január 1-től, ami a legtöbb házépítőt érinti

energiatanusitvanyA legtöbb építkező úgy vág bele a családi ház építésébe, hogy önerőkéntszámol meglevő lakása eladásával. Január 1. óta ezt már csak úgy tehetné meg, ha az eladáshoz elkészítteti a lakás energetikai tanúsítványát is! (Ha nem akarja eladni a lakást, csak bérbe adná, az energiatanúsítvány elkészítése akkor is kötelező!).
Mivel a téma nem kapott nagy publicitást, minden érintettnek érdemes megismerkednie vele itt egy kicsit részletesebben.

 

 

Ismétlés: mi is az energiatanúsítvány?

Az energetikai tanúsítványnak (pontosabban a mögötte található gondolkodásmódnak) egy teljes fejezetet szenteltünk az Építem a házam könyv I. kötetében.
Lényeg, hogy ha már ismerjük a hűtőszekrényünk és a világítótesteink energiafogyasztását, akkor ildomos lenne tisztában lenni magának a családi háznak vagy lakásnak a fogyasztásával. A 7/2006 (V.24.) TNM rendelet ennek az energiafogyasztás-számításnak a módszertanát definiálja és egyben határértékeket is megszab a ház fogyasztására, valamint az egyes épületszerkezeti elemek hőszigetelő-képességére. Az energiatanúsítvány ezt az energiafogyasztást foglalja dokumentumba.

Mi változott január 1-jén?

Új építésű épületek esetén (természetesen ilyen egy most épülő családi ház is!) már 2009. január 1-je ótakötelező az energiatanúsítási folyamat elvégzése, az ehhez kapcsolódó számítás a tervezési folyamat része és az energiatanúsítvány megléte „elvileg” a használatbavételi engedély előfeltétele.
Újdonság, hogy idén január 1-től az energiatanúsítványt már lakás/házeladáskor is el kell készíttetnie az eladónak, s ugyanez vonatkozik ránk, ha egy évnél hosszabb időre szeretnénk bérbe adni házunkat, lakásunkat.
Az intézkedés mögött az a szándék húzódik meg, hogy ezáltal is felértékelődjenek az energiatakarékos ingatlanok, megérje eladás, bérbeadás előtt pénzt ölni egy energiahatékonyságot növelő beruházásba. (Maga az energiatanúsítvány ugyanúgy „A+”-tól „I” osztályba sorolja az épületeket, mint ahogy azt már egyre több elektronikai cikk esetében megszokhattuk.)

Újabb teher?

A kötelező energiatanúsítás díja néhány tízezer forintos tétel.
A jogalkotó annak idején, kissé álszent módon, 5.500 Ft-os órabér-maximumot határozott meg erre a tevékenységre, ami azóta sem változott. Ráadásul elvileg az elszámolható munkaórák számát is két órában maximálta. (Talán mondani sem kell, hogy ez az idő nem igazán elég egy meglehetősen bonyolult, bár nagyrészt leprogramozott számítás elvégzéséhez pláne, ha a ház paramétereit, tervrajz hiányában,még fel is kell mérni.) Hivatalosan ezen felül az utazási költségek számolhatók el.
Eladásnál, bérbeadásnál mindez az eladó/bérbadó számára „szükséges rossz” (haszna igazán a vevő/bérlő számára lehetne). Igazi jelentősége (magának a felmérési-számítási folyamatnak!) akkor van, ha magunknak készíttetjük.
Valamirevaló felújítást ilyen energetikai számítás nélkül (ilyen volt, ilyen lesz) komoly felelőtlenség elkezdeni! (Ilyen esetben a lényeg nem maga a papír, hanem a szakember által elkészített javaslat, ami természetesen egy kicsit nagyobb költség.)

Még több infó!

Jogi partnerünk, a Dr. Maráczi Zsolt és Társai Ügyvédi Iroda, még a tavalyi év végén elkészített egy nagyon jó összefoglalást az energetikai tanúsítványról, az azzal kapcsolatos aktuális változásokról.
Az összefoglalót ide kattintva tudják elérni és elolvasni!

 

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb