A kilincs bosszúja

A kilincs bosszúja

– avagy (még) egy szempont a bejárati ajtó választásához

Lelkem mélyén tudtam, hogy ez a pillanat be fog következni. Csak azt nem sejtettem, hogy ilyen szerencsétlen időpontban és ilyen szerencsétlen módon.
Egy tanulságos történet (mások okulására) arról, hogy milyen apróságokon is érdemes elgondolkodni, amikor egy olyan egyedi építőelemről  döntünk, mint amilyen egy bejárati ajtó.
Szóval az egész úgy kezdődött, hogy a feleségem aggódott…

 Kilincs vagy fogantyú?

A bejárati ajtó komoly jelentőséggel bír egy családi házon (is).
Alapfunkcióin kívül (hőszigetelés, hangszigetelés, biztonság, tartósság) lényeges szerepet játszik kiválasztásában az esztétika is. (Ne feledjük, hogy vendégeink számára a bejárati ajtó lesz az első benyomások egyike otthonunkról!)
A bejárati ajtónak stílusában, színében, mintázatában illeszkednie kell a ház egészének stílusához és a többi nyílászáróhoz is.
Talán nem meglepő, hogy manapság ezen a téren is végtelen választékkal találkozik az építkező.

A dizájn szerves részét képezi a kilincs – ami ma már inkább egyfajta gomb vagy fogantyú. (Mint a fenti képen is látszik.)
Mi is ez utóbbi mellett döntöttünk annak idején. Ennek oka az volt, hogy nem akartuk állandóan zárva tartani a bejárati ajtót, ugyanakkor feleségem attól is tartott, hogy kertünkbe így-úgy bejutva, a kilincset egyszerűen lenyomva idegenek is besétálhatnak a házunkba. (A mi bejárati ajtónk nem közvetlenül az utcafrontra nyílik, hanem egy hosszabb bejáró vezet hozzá a kertkaputól.)
Így születetett meg ez a megoldás:

Nem tudom, belegondolt-e már abba, hogy az ilyen fogantyúhoz speciális zár is tartozik. A „normál” zárszerkezetnél ugyanis különválik a kilincs-funkció (a kilincs csak a kilincs rövidke nyelvét működteti) és a zárfunkció (a zárszerkezet különálló, hosszabb nyelvét mozgatjuk például kulccsal).
A fogantyús verziónál olyan váltózárra van szükség, amelynél a kulcs először a zárnyelvet, majd azt követően a kilincs nyelvét működteti.

Ez történt március 14-én este

Amikor az ország egyik fele a hó fogságában vergődött, nálunk idehaza egészen más dolgok okoztak izgalmat. Családom egyik fele (feleségem és egyik lányom) külön programon vettek részt az ország elég távoli felében, én pedig este kisebbik lányunkkal tértem haza. Először a postaládát akartam kinyitni, de valahogy nem sikerült beillesztenem a kulcsot a zárba. Talán Ön is találkozott már olyan helyzettel, amikor a küszködés közepette az ember agyának mélyéről kúszik elő valami szörnyű gyanú, ami megvilágítja, hogy valami sokkal rosszabbról van szó, mint egy egyszerű szerencsétlenkedésről. Hát valahogy így voltam ezzel én is: ez a kulcscsomó nem az a kulcscsomó…
Délben, amikor elmentem otthonról,  egy másik, hasonló, és ki tudja miért elől levő kulcsköteget kaptam fel az előszoba asztalról!
Gyorsan végigkérdeztem a család többi tagját (bár lelkem mélyén már tudtam a választ): van-e náluk saját kulcs. Balsejtelmem be is igazolódott: ezen a napon senki nem vitt magával saját kulcsot…
A helyzet, pláne így a többnapos ünnep előtti este, elég reménytelennek tűnt.
Nem fogok tippeket adni a betörőknek, így nem árulom el, hogyan jutottunk be a házba, elég legyen annyi, hogy
– nem volt egyszerű,
– nem ment gyorsan,
– nem volt fájdalommentes,
– nem volt ingyen.

A tanulságok- talán nem csak nekünk

Bízva abban, hogy működik a „más kárán tanul az okos” mondás, megpróbálom összeszedni, milyen tanulságokkal szolgálhat a fenti eset bárki más számára is. (Mi legalábbis már levontuk a következtetéseket…)

– Legalább ekkora gondot okozna kívülről fogantyús bejárati ajtó esetén az is, ha úgy csapnánk be magunk mögött az ajtót, hogy belülről benne hagytunk egy kulcsot. (Ekkor egy pótkulcs sem segítene a bejutásban!) Hasonló probléma állhatna elő, ha valamely szerettünk lenne rosszul a házban, amelyen korábban bezárta a bejárati ajtót.
Szerencsére ma már kaphatók olyan zárszerkezetek, amelyekkel akkor is be lehet kívülről kulccsal jutni az ajtón, ha a zárban belülről benne maradt a kulcs. Ezeket azonban többnyire külön kell kérni, legfeljebb a drágább ajtókon számít értékes alapfelszerelésnek.
– Fogantyús bejárati ajtó esetén (is) érdemes egy tartalékkulcsot elhelyezni valamely közelben lakó rokonunknál (akiben megbízunk…), mert mi például akkor sem lettünk volna nagyon kisegítve, ha feleségemnél lett volna egy másik kulcs – kétszáz kilométerre tőlünk, a hófúvás kellős közepén…
– Mindenképpen érdemes egy kulcstartót rendszeresíteni az előszobába, melynek használatát kötelezővé kell tenni a családtagok számára. (Ma már ebből is kaphatók nagyon ötletes és jópofa alternatívák.) Ha rend lett volna nálunk, akkor én sem markolhattam volna fel egy oda nem illő kulcscsomót a (szokásos) rohanás közepette.
– Érdemes a zárszerkezet kiválasztásánál egy kicsit elidőzni. Egy külső fogantyú nem csak dekoratív, de kétségtelenül meg is nehezíti illetéktelenek behatolását a házba egy kilincshez képest. (Az erőszakos behatolásoktól azért nem véd, hiszen a nem reteszelt ajtón a kilincsnyelv elmozdítása nem kíván bravúros betörői képességeket.) De azért van néhány apró hátránya is a mindennapi életben ennek a megoldásnak. Ilyen például, hogy amikor az ajtó egy picit megszorul (ki kezd ilyenkor másnap az utánállításról gondoskodni?), akkor azért elég nehéz csomagokkal megrakott egyik kézzel kicsit magunk felé húzni az ajtót, miközben másik kézzel megpróbáljuk elfordítani a zárnyelvet.

Április vége táján megjelenik pdf- formátumban az Építem a házam III. kötetének nyílászárókról szóló fejezete, ami a bejárati ajtókról is sok-sok érdekességet és hasznos tudnivalót tartalmaz majd!
(De becsszóra, nem a promóció miatt zártam ki magunkat! 🙂 )