A menekültügy és az építészet

A menekültügy és az építészet

azaz sátor kontra passzívház

2021-től kezdve már csak közel passzívházak épülhetnek az Európai Unió területén – mi is beszámoltunk már erről a követelményről többször is. (Ide kattintva elolvasható a legutóbbi poszt.)
A fejlett világ építészei azon dolgoznak, hogyan lehetnepasszívházakat, aktív házakat, közel nulla energiafogyasztású házakat alkotni. A még fejlettebb (vagy mondjuk inkább: a még gazdagabb világ) építészei még ezen is túllépnek az önmegvalósítás irányába: hogyan lehetne annyiraszokatlan, újszerű, meghökkentő épületeket létrehozni, amire mindenki rácsodálkozik, ami megőrzi nevüket az utókornak.
Eközben a világ nagyon nagy része egészen más problémákkal küzd. Sokaknak például egész egyszerűen nincs hol lakniuk…
És vannak olyan építészek, akik rájuk (is) gondolnak.
A mai blog erről szól.

Letelepedés kontra vándorlás

Sokan vannak, akik szerint az emberiség története mindig egyfajta kettősséget mutatott: vándorlás és letelepedés, új világok felfedezése és az új világban történő otthonteremtés váltogatták egymást.
A világ egy jelentős részén ez a vándorlás eddig is vagy a mindennapi nomád kultúra részét képezte, vagy háborúk, éhínség, természeti katasztrófa kényszerítette rá az ott élőket arra, hogy elhagyják otthonaik biztonságát. Esetleg éppen otthonaik szűntek egy-egy bombázás vagy cunami következtében.
Eddig csak a televízió képein láthattuk, amint százezrek töltik az éjszakát sátorban, vagy éppen a szabad ég alatt – de ezek a drámai képek az utóbbi hónapokban az európai mindennapok részévé is váltak. (És még nincs itt a tél…)

Talán még most sem gondolunk bele, hogy mit is jelentenek azok a szolgáltatások, melyeket mindennap élvezünk, s amelyek együtt – a család, a közösség mellett – az otthon biztonságát adják nekünk: a fűtés, az iható víz, az elektromosság, a feltöltött éléskamra.
Egy jordán-kanadai építész, Abeer Seikaly nemrégen azt tűzte ki célul, hogy a fedél nélkül maradt millióknak készít otthont. Azoknak, akik úton vannak.

Így néz ki a különleges anyagból készült sátor belülről. Aszellőzők nyitva – most éppen „nyári üzemmódban”.

A XXI. század sátra – nomád életre optimalizálva

Seikaly a nomád népek sátorépítési technikáját ötvözi a modern kor legújabb technikai vívmányaival, de a természetből is elles „trükköket” – például a kígyó bőrétől.
Így jön létre az a speciális, kétrétegű, szuperkönnyű, hordozható sátor, amelyben napelem és akkumulátor adja a villamos energiát (csak világításra, az egyéb célokra nincsenek például szivattyúk!), az összegyűjtött esővizet felmelegítve zuhanyozásra lehet használni, a rétegek kialakítása és a természetes szellőzőrendszer télen viszonylagos meleget, nyáron viszonylagos hűvöset biztosít.
És ami számomra talán a legérdekesebb kezdeményezés volt ebben a projektben: a sátor anyaga – speciális szövési technikával – a helyszínen hozható létre. Ez a szövési munka – mint egykor régen – a közösség kialakulásának egyik fontos eszköze lehet – elvégre ez is hozzátartozik az ember szükségleteihez (Maslow szerint is).

A sátor speciális kétrétegű borítása extra könnyű és könnyen szállítható. Mintaképéül a kígyók bőre szolgált. A sátrat ellátták a fenntarthatóság jónéhány eszközével: esővízgyűjtővel, napelemmel, napkollektoros vízmelegítővel. Mindent igyekeztek segéderő nélkül, csak a fizikai törvények segítségével megoldani.

Nyilván senki nem gondolja, hogy a menekültek, a fedél nélkül maradottak számára ez egyenértékű megoldás lenne egykori otthonukkal. (Egy nagyon tanulságos beszélgetésben olvastam minap, hogy Szíriában, Irakban a középosztály egyáltalán nem élt rosszul. Házaik akár még palotának is tűnhettek egyeseknek. Mindez addig tartott, amíg a fejlett világ el nem kezdte „felszabadítani” őket…)
De tetszik, nem tetszik, a világban ma sokkal több ember napi gondjára jelenthetnek átmeneti enyhülést ezek az építészeti kezdeményezések, mint ahányan azon töprengenek, hogy mikorra alakítsák át házukat közel nulla energiafogyasztásúvá.
Míg minket – szerencsére – az utóbbi probléma foglalkoztat, addig ez is egy építészeti misszió. Akár már a közvetlen környezetünkben is…

A sátrak nyári és téli „üzemmódban”. A szellőzőnyílások másként áramoltatják illetve „ejtik fogságba” a levegőt a két évszakban – a minimálisnál nagyobb komfortfokozatot biztosítva.

Abeer Seikaly  ezzel a munkájával 2013-ban elnyerte a Lexus Design Award-ot. A projekt egyébként még mindig a fejlesztési fázisánál tart.
Forrás és bővebb információ:
https://www.abeerseikaly.com/weavinghome.php