Így változott az áram ára tavaly – felfigyeltél az apró változásokra is? [Napelemes változások 3. rész]

– avagy egy hónap, amely egy évvel ezelőtt gyökeresen megváltoztatta a villanyszámlát

Szerző: Bodnár György

Jó sok idő eltelt a sorozat előző része és a mostani között – a posztból az is kiderül, miért.
A mini-sorozat mai részében egy lassan kereken egy éves, rejtélyes változásról lesz szó, amit szerintem sokan ki sem szúrtak a villanyszámlán. Tény, hogy az „átlag” fogyasztót nemigen érinti, a napelemmel rendelkezőket azonban annál inkább!
A kérdés továbbra is: mennyibe kerül az áram a napelem tulajdonosoknak?
A sorozat előző részei ide kattintva és ide kattintva olvashatók.

 

Nézzünk egy mai villanyszámlát!

A sorozat előző részében jeleztem, hogy szándékosan idéztem be oda egy régebbi, még 2022-es villanyszámlát. Nézzük meg, hogyan néz ki – ugyanarra fogyasztási helyre – egy 2023-as villanyszámla:

 

Hogyan nézett ki ugyanez egy évvel korábban, 2022 első félévében?

Hogy ne kelljen visszakeresni a sorozat előző posztját, ide másolom az ott kivesézett villanyszámlát 2022 elejéről, tehát egy évvel korábbról!

 

Első ránézésre szinte semmi nem változott. De nézzük meg kicsit alaposabban!

Hatalmas „rejtett” változások a villanyszámlán!

Kezdjük azzal, hogy (első pillantásra) elképesztő árcsökkenésre csodálkozhatunk rá!
Az A1 tarifa szerinti áramdíj 13,17 Ft/kWh-ról 5,11 Ft/kWh-ra csökkent, sőt, noha most is túlléptük a 61 kWh kedvezményes határt, mégsem találkozunk kétfelé bontott áramárral! (Már a múltkor tisztáztuk, hogy ezek az árak nettó árak, ezekre még rákerül a 27% ÁFA.)

Az elosztói forgalmi díj nem változott, maradt 13,6 Ft/kWh.
Ezzel párhuzamosan azonban drasztikusan megnőtt az átviteli díj, 2,787 Ft/kWh-ról 9,8 Ft/kWh-ra!

A fizetendő végösszeg gyakorlatilag nem változott (nettó 28,52 Ft/kWh → 36,22 Ft/kWh bruttó, a „régi” kedvezményes díjszabást alapul véve), viszont drasztikusan megnőtt a rendszerhasználati díjak részaránya az áramdíj kárára. (A villanyár logikáját mini blogsorozatunk előző részében veséztük ki!)
(Megjelent a számlában még egy fix összegű elosztói alapdíj is, de ez jelenleg marginális összeg.)

Hangsúlyozom, hogy most a rezsicsökkentett árakat vesszük alaposabban szemügyre, még nem foglalkozunk a rezsihatár fölötti fogyasztásokkal!

Így változott az áram ára tavaly – te felfigyeltél rá?

Egészen pontosan így változott két lépcsőben az áramár 2022 nyarán.
Augusztus 1-től érvényesek a rezsihatár fölött a piaci árak – erről az árváltozásról – érthető módon – elég sok szó esett.
Arról azonban kevésbé, hogy volt ezt megelőzően is már egy árváltozás, ami „önállóan” mindössze egy hónapig(!) volt érvényben! Vajon miért nem egyszerre történt meg a két ármódosítás?
A rezsicsökkentett árak végül is nem változtak, csak az árképzésen belüli arányok!

 

A táblázatban a sokféle tarifa közül még a H-tarifát is feltüntettem, mert azok számára, akik hőszivattyúban, légkondicionálóban gondolkodnak, ez egy érdekes-értékes adat lehet.

Vajon mi lehet a rejtélyes árváltozás oka?

Az „ár-átcsoportosítás” az átlagfogyasztót láthatóan nem érinti, hiszen a fizetendő végösszeg nem változott. (Legalábbis a rezsicsökkentéshez kötött fogyasztási határ alatt.)
Nem egészen ez a helyzet az éves szaldó szerinti elszámolásra szerződött napelem-tulajdonosokkal! A szaldó szerinti elszámolás alapvetően az áramdíj alapján történik. (Ez alapján fizetünk vagy kapunk pénzt a fogyasztás és betáplálás közti energiakülönbségre.)
A rendszerhasználati díj ettől teljesen különböző dolog! Sőt, egy napelemes igazából nem is csak egyszer, hanem kétszer használja a hálózatot: vételezéskor is és betápláláskor is! 
Hogy fog kinézni akkor most egy napelemes, szaldós áramszámla 2023-ban?
Ezt szerettem volna megtudni illetékes helyről, még mielőtt megjelenik ez a poszt. Az ár-átcsoportosítás logikájára, annak okaira is szívesen rákérdeztem volna. Döbbenetes tapasztalat volt, hogy a tavasz folyamán senki(!) nem volt, aki nevét adta volna egy kompetens válaszhoz!
Nem volt mit tenni, megvártam, amíg én megkapom a saját éves elszámolásomat!
Megjött, legközelebb beszámolok, mit találtam rajta!

Ha hasznosnak találtátok a cikket és továbbra is szeretnétek értékes, építkezéshez kapcsolódó tartalmakról értesülni, iratkozzatok fel hírleveleinkre:


És ajánljátok barátaiknak, ismerőseiteknek is, akiknek érdekes lehet!

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb