Fontos változás azoknak, akiknek már van napelem a házukon!

Fontos változás azoknak, akiknek már van napelem a házukon!

– avagy eldőlt: maximum 10 évig tarthat a „jó világ”

Szerző: Bodnár György

szaldó elszámolás max. 10 évigA napelemben gondolkodó háztulajdonosokat az első sokk októberben érte, amikor bejelentették, hogy új napelemes rendszerek telepítése esetén a november utáni igénybejelentéseknél (időlegesen?) már nem lehet visszatáplálni a hálózatra a napelemek által megtermelt “fölös” energiát.
Egy novemberben megjelent rendelet ugyanakkor azok számára lehet sokkoló, akik már korábban telepítettek napelemes rendszert a házukra!
Érdekes módon erről eddig kevés hír jelent meg, pedig a felhasználók számára ez is igencsak nagy sokk!
Megpróbálom röviden összefoglalni, mi tudható jelenleg!

 

Szaldó elszámolás, bruttó elszámolás – az alapfogalmakról még egyszer

Napelemes rendszerek esetében mi a – mostanában különösen sokat emlegetett – szaldó elszámolás és bruttó elszámolás közötti különbség?
Erről több anyagunk is készült már korábban, jó szívvel ajánlom az alábbi két rövid videómat:
https://youtu.be/QTkle3TiNtk
https://youtu.be/XP9Fkv_VmTc
Elég egyértelmű, hogy a szaldó szerinti elszámolás lényegesen kedvezőbb a bruttó elszámolásnál, jó tervezés mellett könnyen kihozható 0 Ft-ra az éves villamos energiaköltség. (Persze ehhez előtte be kell fektetni több millió forintot egy napelemes rendszer kiépítésébe…)
Hogy mennyivel kedvezőbb, az persze majd attól fog függeni, hogy mennyivel kevesebbért fogják átvenni tőlünk a bruttó elszámolás keretében a napelem termelte villamos energiát, mint amennyiért mi kapjuk azt az energiaszolgáltatótól. (Ez a mai napig nem ismert.)
A videókból azért remélhetőleg az is kiderül, hogy a mostani szaldó elszámolás egy olyan óriási kedvezményt rejt, mellyel a legtöbb fogyasztó egyáltalán nincs tisztában – és ami, legyünk őszinték,  elég igazságtalan a többi fogyasztóval szemben.

 

A szaldó elszámolás vége – ami már korábban tudható volt

Régóta ismert, hogy csak azok élhetnek a szaldó szerinti elszámolással, akik 2023. december 31-ig leszerződnek a szolgáltatóval. 2024. január 1-től az EU már nem teszi lehetővé az ilyen típusú elszámolást.

Akik ennél korábban szerződtek szaldó elszámolás mellett, azok tovább vihetik ezt az elszámolási módot egészen addig, amíg nem kötnek új szerződést a szolgáltatóval.
Praktikusan szemlélve erre akkor kényszerülhetünk, ha
tönkremegy az inverterünk, és a régi típus vagy nem javítható vagy nem cserélhető ugyanolyanra. (A napelemek száma akár növelhető is, a szolgáltatót igazából csak az inverter érdekli.);
– rájövünk, hogy túl kis teljesítményű rendszert választottunk, ezért nagyobb teljesítményű inverterre akarunk váltani. (Utóbb jövünk rá, hogy elektromos autót is akarunk tölteni a rendszerről vagy éppen – részben vagy egészen – áttérünk villamos fűtésre.).
Kevésbé nyilvánvaló felvetés, hogy mi van akkor, ha a szolgáltató változik meg és emiatt kell új szerződést kötni… (Ez elég sokakat érintett nemrég, amikor az ELMŰ helyett az MVM lett a partnere, itt azonban “jogfolytonos” tudott lenni az átvétel.)
Eddig tehát mindenki úgy számolt, hogy az inverter élettartamának végéig „biztonságban” van, az éves, áramra vonatkozó rezsiköltsége addig garantáltan nulla forint.
Na, ez változott most meg igencsak hirtelen!

 

Maximum 10 évig lehet élni a szaldó elszámolással!

A 2022. november 18-diki Közlönyben váratlanul megjelent a 13/2022 (XI.18.) MEKH rendelet, amely az „aranykort” drasztikusan bekorlátozta! A 2.§ (1) pontja ugyanis kimondja:
„A 2024. január 1. előtt létesített (az elosztói szabályzatban meghatározottak szerint üzembe helyezett) háztartási méretű kiserőmű esetében az üzembe helyezését követő 10. év végéig, de legalább a 2024. január 1. utáni első elszámoló számla által érintett időszak végéig a mérési intervallumokban mért, irányonként elkülönített és összegzett mennyiségek különbsége alapján kell a forgalomarányos rendszerhasználati díjakat megfizetni.”

Eszerint mindenki maximum 10 évig élvezheti a szaldó elszámolás nyújtotta előnyöket, függetlenül attól, hogy mikor telepítette a napelemes rendszerét!
Ha valaki például az elsők között, még 2014 előtt telepítette a rendszerét, akkor neki már 2024-ben(!) véget érhet a szaldó elszámolás igénybevételi lehetősége!

 

Kimaxolható-e egy jövő évi napelem telepítéssel a 10 éves határidő?

Az előzőkben leírtakból következik, hogy időben legtovább azok élvezhetnék a szaldó elszámolás előnyeit, akik jövőre (azaz 2023-ban) telepítenek napelemes rendszert. (Hiszen ez még a 2024. január 1-jei határnap előtt van.)
Kérdés, hogy mennyire elméleti ez a lehetőség?

Új napelemes rendszer telepítése ugyanis igencsak korlátozott lehetőségekkel áll rendelkezésre 2022. novembere óta. Mivel az új napelemes rendszerrel jelenleg eleve nem lehet visszatáplálni a hálózatra, így ez igazából kizárja mind a szaldó, mind a bruttó elszámolás lehetőségét. (Azok, akik 2022. október 31. előtt beadták csatlakozási kérelmüket, azok még reménykedhetnek – feltéve, ha a szolgáltató nem utasítja el kérelmüket.) Erről a témáról egy jó összefoglaló ide kattintva! (Új információk azóta sem tűntek fel.)

 

Mi a helyzet a jövő évi bővítésekkel?

Izgalmas kérdés, hogy ha valakinek már van napelemes rendszere, de 2023. december 31. előtt bővítési kérelemmel fordul a szolgáltatóhoz, akkor mi történik? (Teheti ezt abból a megfontolásból, hogy tényleg most, az utolsó pillanatban szeretné még elvégezni a rendszer bővítését, mert időközben rájött, hogy annak idején túl kis teljesítményűt választott. Vagy éppen csak abban reménykedve, hogy így meghosszabbíthatja plusz 10 évvel a szaldó elszámolás igénybe vehetőségét.)

Röpke közvélemény-kutatásom alapján erre a kérdésre egyelőre senki nem tudja a választ…
Az invertercserés rendszerbővítés elvileg ugyanolyan új igénybejelentést jelent, mintha valaki most telepítene új rendszert – ha pedig ez így van, akkor őrá is a visszatáplálási tilalom vonatkozna.
Napelemszám-bővítést eddig gyakorlatilag senki nem adminisztrálta (pedig ez is benne szerepel az eredeti szerződés rendszerleírásában!), ennek oka, hogy a szolgáltatót sem érdekelte.
Nem tudni mi történne, ha valaki ilyen „régi-új” rendszerrel próbálna meg határidő-hosszabbításhoz jutni. (Személyes véleményem szerint ez eléggé reménytelen út, de ki tudja.)

Megpróbálunk majd válaszokat szerezni szolgáltatói oldalról is, de ez egyelőre elég reménytelen, hiszen mindenki el van foglalva az utolsó pillanatban, október 31. előtt beadott, állítólag százezres(!) nagyságrendű igénybejelentés feldolgozásával.

Végezetül még egy érdekes cikk, összefoglaló, még a rendelet megjelenése utánról ide kattintva
Figyelem! Ha valakinek van hiteles infója a posztban felvetett homályos pontokról, ne habozzon megosztani hozzászólásban! 🙂

A kép forrása: www.costco.co.uk

Ha hasznosnak találtátok a cikket és továbbra is szeretnétek értékes, építkezéshez kapcsolódó tartalmakról értesülni, iratkozzatok fel hírleveleinkre:


És ajánljátok barátaiknak, ismerőseiteknek is, akiknek érdekes lehet!

Kategóriák: Megújuló energia, Napelem

Vélemény? (0) ↓

Vélemény?