Amit az otthonfelújítási támogatásról jelenleg tudni érdemes

Otthonfelújítási Program

– az apropó: április 15-től újabb könnyítés érkezett

2021-2022: 3+3 milliós támogatás

A közelmúltban a kormányzati támogatások elsősorban az új építésekre korlátozódtak (pl. 5%-os fővállalkozói ÁFA).
Üdítő kivétel volt a 2021 és 2022 között létező „3+3 milliós támogatás”, melynek keretében 3 millió forint értékhatárig a felújításba fektetett saját tőke mellé az állam ugyanakkora összeget adott „ajándékba”. (Erről annak idején mi is írtunk, ide kattintva olvasható!)
Volt azonban egy komoly korlát: ezt csak gyerekes családok vehették igénybe. (Ez valójában egy családtámogatás volt, nem építési támogatás.)   
Cserébe viszont igencsak nagyvonalú volt az elszámolható felújítási tevékenységek köre (például új konyhabútorra is igénybe lehetett venni).
A program igencsak népszerű volt, az állam végül összesen770 milliárd Ft támogatást osztott ki 370.000 háztartásnak ezen a címen. (Forrás: Ripost)
Kis szünet után a „3+3 milliós támogatás” 2025-ben új életre kelt a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás keretében – de már csak 5000 lakos alatti kistelepüléseken élők élhetnek vele. (viszont ott már nem csak a gyerekesek, hanem a nyugdíjasok is!)
Ha szeretnél erről a programról többet megtudni, íme egy jó összefoglaló!

2024: Otthonfelújítási Program

2024 nyarán aztán egy új pályázat jelent meg, kimondottan házfelújítóknak – az Otthonfelújítási Program (OFP).
Ez már „igazi” építési támogatás (nincs semmilyen családi állapothoz és településmérethez kötve), középpontjában maga a felújítandó épület áll.
Ahhoz, hogy megkaphassuk a támogatást, az épületnek legalább 30%-os energiahatékonyság-javuláson kell átesnie.
Induláskor az 1991 előtt épült házak számára volt elérhető a pályázati támogatás, akkor még európai uniós forrásból (RRF-REP-10.13.1-24 pályázat).
A meghirdetett keretösszeg sajnos azonban már akkor sem volt óriási: 108 milliárd forint.

Az Otthonfelújítási Program 3 pillére

Az Otthonfelújítási Program három elemből tevődik össze, ha kimaxoljuk, akkor 1 millió forint saját tőke mellé akár 6 millió forint állami támogatást is kaphatunk – kvázi ingyen!
Az állami támogatás fele ténylegesen „ingyenpénz” (vissza nem térítendő támogatás), másik fele viszont hitel, aminek azonban nincs kamata. (A hitel felvétele kötelező, ami nyilván valamelyest megrostálja a jelentkezőket…)
Ebből a pénzből azért már érezhető felújításra futhatja, ha egy mélyfelújításhoz nyilván nem elég. (Egy Kádár-kocka teljes felújítása azért valahol 20-30 millió forinttól kezdődik.)     

2025: Megújult és kibővült Otthonfelújítási Program

Sokan hitték azt, hogy a programra szánt keret gyorsan kimerül, de ez korántsem lett így. Decemberig (egy)ezres nagyságrendű szerződés köttetett, miközben a teljes keret 20-25.000 családi ház felújítását tenné lehetővé. (Viszonyításképpen: Magyarországon több mint 2 millió családi ház van…)  
2025 januárjában komoly változások történtek.
A pályázókat talán kevésbé érdekli, de maga a pályázat új „környezetbe” került, már nem EU-s, hanem hazai forrásból finanszírozott, ún. KEHOP-os pályázat lett. (KEHOP Plusz-4.1.8-24 Otthonfelújítási Program 2025 budapesti ingatlanokhoz, KEHOP Plusz-4.1.7-24 Otthonfelújítási Program 2025 Budapesten kívüli ingatlanokhoz.)
A felhasználók számára ennél fontosabb újdonság, hogy kitágult azon házak köre, amikre igénybe lehet venni: már a 2007 előtt épült házak is bekerültek a pályázati körbe.
Ez már jelentősen bővítette a érintettségi kört, legfeljebb azok sopánkodhattak, akik most akartak felújításra váró házat venni maguknak, a törvényalkotó ugyanis csak azoknak tette lehetővé a pályázást, akik a rendelet decemberi megjelenése előtt már benne laktak egy ilyen épületben.

2025 április 15.: további apró könnyítés

A most megjelent könnyítés ez utóbbi kört érinti. Tök mindegy, hogy mikortól lakik valaki egy ilyen (2007 előtt épült) házban (akár még ezután is vásárolhat ilyet!), már jogosult pályázni.
Az érintetteknek már csak egy szívfájdalma lehet: a pályázat iszonyatos adminisztrációs elvárásaiban nem történt könnyítés, pedig a visszajelzések szerint ez talán a leginkább korlátozó tényező jelenleg.  

Hol tartunk most? Érdemes még most is belevágni?

Bár már 2025-ből is eltelt egy negyedév, de a szűkös forrásokból még mindig áll rendelkezésre, tehát ha valaki gyorsan kapcsol, akkor még lecsaphat az „ingyenpénzre”!  
A „kehopos” pályázat januári induló keretösszege 73 milliárd forint volt. (Ez úgy jött ki, hogy a 108 milliárdos egykori keretből levonták a már 2024-ben „elígért” támogatásokat.)
A legfrissebb hírek szerint eddig 5.700 kölcsönkérelmet fogadtak be a bankok (a konstrukció csak a bankok egy szűk körénél, az ún. MFB Pontokon érhető el!), ezek értéke 32 milliárd forint.  (Forrás: Portfolio. Nekem ebből nem derült ki, hogy mely keretösszegből számolt ez a 32 milliárd, én a 108 milliárdra tippelnék.)
Akár így, akár úgy, aki pályázni szeretne, annak nagyon gyorsan kell cselekednie! (Magánvélemény: szerintem kimerülés után meg lesz emelve az összeg. Ezt ne vegyétek biztos jóslatnak, de jövőre választások lesznek és valójában nem óriási keretösszegekről van szó – sajnos.)  

Ezt nézd és olvasd, ha még többet szeretnél tudni!

És a végére egy kis muníció a további, részletesebb információk megszerzéséhez!
A házfelújítások témájában több élő Kérdezz-felelek adást is szerveztünk pályázatíró partnereinkkel. Krisztinával és Tamással.
Itt érheted el ezeket Az építő közösség Youtube-csatornáján:  
https://youtu.be/dh-PRNqsArg
https://youtu.be/-6-i6p-wgHc
https://youtu.be/_G-N2KKW68A

https://youtube.com/live/yejr4u-_WfY?feature=share
https://youtube.com/live/0hPvDAwclvc?feature=share
https://youtube.com/live/RVejQVBq5to?feature=share

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb