Felújítási támogatás és szaldó elszámolás – van menekülő út?

– avagy nagyon fontos infók napelem témában (3. rész)

Szerző: Bodnár György

Felújítási támogatás és szaldó elszámolás együtt is igénybe vehető!Mini blogsorozatunk 1. részében írtam arról, hogy akinek nem veszi át az áramszolgáltató újonnan felszerelt napelemes rendszerét (praktikusan nem szereli fel az új ad-vesz mérőóráját) június 30-ig, annak választania kell. Vagy az akár 50%-os felújítási támogatást veszi igénybe vagy szaldó elszámolásra szerződik a szolgáltatóval. A két kedvező lehetőség együtt már nem fog működni.
Azóta lehet, hogy megnyílt egy „hivatalos” menekülő út! Gyorsan be is számolok róla!

 

 

A kiszolgáltatottság oka

Elég kiszolgáltatott helyzetbe kerültek azok, akik úgy álltak neki az év első felében napelemes rendszer telepítésének, hogy szaldó elszámolással szerződnek az áramszolgáltatóval és egyszersmind igénybe veszik (már ha gyerekes családosok)  a januártól élő felújítási támogatást is.
Június 30. után ugyanis a kétféle kedvezmény már nem kombinálható. Aki felújítási támogatást igényel, annak nyilatkoznia kell, hogy bruttó elszámolásra szerződik a szolgáltatóval. (A kedvezmények külön-külön még élni fognak, a felújítási támogatás 2022 végéig, a szaldó elszámolásos szerződés még 2023 végéig.)
A kiszolgáltatottság oka az, hogy hiába végez/végzett valaki a napelemes rendszer telepítésével, magának az óracserének (azaz a tényleges üzembe helyezésnek) is meg kell történnie június 30-ig. (A régi,  egy irányban mérő óra nem alkalmas a hálózatra kötött napelemek kiszolgálására.) Márpedig ez azon múlik, hogy a leterhelt áramszolgáltató szakemberek mikorra érnek ki az adott címre…

 

A kiskapu

Úgy tűnik, egy menekülő út azért kínálkozik az érintettek számára!
Az Optimum Solar Kft. kérdésére a Magyar Államkincstár (MÁK), a felújítási támogatás „kezelője”, állásfoglalást adott ki. Eszerint a napelemes rendszer telepítése az átvételtől függetlenül is befejezett felújítási tevékenység, tehát az erről szóló számla anélkül is beadható a MÁK-nak, hogy egyébként az óracsere megtörtént volna.
Ha tehát az igénylés június 30. előtt megtörténik, akkor ennek mellékleteként nem kell nyilatkozni arról, hogy az igénylő nem vesz igénybe szaldó elszámolást. (Július 1. után beadott felújítási támogatás igényekhez ez a nyilatkozat kötelező.)
Mivel felújítási támogatás iránti igény csak egyszer adható be (a gyűjtött számlákat egyszerre kell eljuttatni), így ennek a megoldásnak az ára az, hogy további, később (de még jövő év vége előtt) végzett felújítási munkák már nem tudnak bekerülni a felújítási támogatásba.    
A témáról bővebb tájékoztatás ide kattintva!

Ha hasznosnak találtátok a cikket és továbbra is szeretnétek értékes, építkezéshez kapcsolódó tartalmakról értesülni, iratkozzatok fel hírleveleinkre:


És ajánljátok barátaiknak, ismerőseiteknek is, akiknek érdekes lehet!

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak

Építem a házam könysorozat

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Videók
Villamosság

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb