FRISSÍTÉS! Felújítási támogatás szaldó elszámolással július 1. után is!

– avagy ismét sok hűhó semmiért (Fontos infók napelem témában 4. rész)

Szerző: Bodnár György

napelemes rendszer telepítése felújítási támogatás szaldó elszámolással Tegnap, azaz június 30-án fontos határidő járt le azok számára, akik napelemes rendszer telepítése mellett döntöttek és javában benne vannak a folyamatban. Eddig az időpontig volt lehetséges az, hogy valaki a napelemekre is járó felújítási támogatást szaldó elszámolásos szerződéssel vegye igénybe.  (Azaz két kedvezményt tudjon érvényesíteni egyszerre.)
A piac megőrült, megrendelők, kivitelezők és szolgáltatók kétségbeesve próbáltak beleférni a határidőbe – akár komoly anyagi áldozatok árán is.
Aztán tegnap, azaz a határidő lejáratának napján, megjelent egy Kormányrendelet: vissza minden!
Azért ez sokak számára mégis jó hír lesz!

 

377/2021. (VI.30.) Korm.rendelet – szigorítás sztornó

Mini-sorozatunk korábbi részeiben áttekintettük, hogy napelemes rendszer telepítése esetén miért kedvezőbb a fogyasztók számára a szaldó elszámolás az ún. bruttó elszámolásnál (ide kattintva olvasható), és arra is felhívtam a figyelmet, hogy aki 2021. július 1. után szeretne napelemes rendszer telepítése mellé felújítási támogatást igényelni, annak már csak bruttó elszámolásos áramszolgáltatói szerződés mellett van erre lehetősége. (A támogatási igény benyújtásakor nyilatkozni kellett (volna), hogy nem szaldó elszámolásos szerződést köt az illető a szolgáltatóval.)

Ezt a – nevezzük nyugodtan így – szigorítást egy, a június 30-i Magyar közlönyben megjelent kormányrendelet rövid úton eltörölte.

 

Az 1. és 2. §-ban említett, eltörölt bekezdés voltaképpen ugyanaz, mi is beidéztük már korábban:

„A [felújítási támogatás iránti] kérelemhez mellékelni a következő dokumentumokat…
…a 6. § i) pontja szerinti esetben 2021. június 30-át követően megkötött villamosenergia-vásárlási szerződés, valamint a villamosenergia-kereskedő arra vonatkozó nyilatkozata, hogy a szerződés olyan elszámolást alkalmaz, amelyben az alkalmazott elszámolási időszaktól függetlenül szaldó nem képezhető és a hálózatba betáplált és vételezett villamos energia mennyisége külön-külön kerül megállapításra.”

 

Jó hír sokaknak, bosszankodás másoknak

A rövidke rendelet jó hír mindazoknak, akik ezt követően fognának bele napelemes rendszer telepítésébe, vagy éppen nem végeztek a folyamattal június 30-ig.
Ha jogosultak rá, akkor a napelemes rendszer telepítése esetén  2022. december 31-ig igénybe vehetik a felújítási támogatást, a szaldó szerinti elszámolás hozzáférhetősége pedig 2023. december 31-ig adott. Jövő év végéig tehát a kettőt kombinálni is lehet.
A most (nem először) történtek fényében nem árt emlékeztetni arra, hogy
– ezek a dátumok a most ismert határidők,
– a visszavonás helyébe bármikor jöhetne egy, a megszüntetetthez hasonló korlátozás – új határidővel.

Bosszankodni nyilván azok fognak, akik akár komoly anyagai áldozattal (vagy éppen későbbi problémákat felvető kapkodással) befejezték a napelemes rendszer telepítését június 30-ra.
De talán még inkább azok, akik éltek a nemrég megszellőztetett kiskapuval (itt írtunk róla), hiszen ők a napelemre vonatkozó felújítási igény beadásával bevállalták, hogy másra már nem tudnak felújítási támogatással élni. (A felújítási támogatás iránti igényt egyszer lehet beadni, az addig gyűjtött számlák alapján.)

 

Továbbra sem tudjuk, hogy fog kinézni a bruttó elszámolás

Még az is felmerülhet, hogy a mostani visszakozás egyik oka, hogy nem készültek el a bruttó elszámolás részletei, így elég nehéz lett volna erre szerződni július 1. után. (Leginkább az érdekel nyilván mindenkit, hogy milyen átvételi árak fognak szerepelni ebben az elszámolásban.
Mindez azért is érdekes, mert a nemrég (ismét) megszellőztetett nagy napelemes pályázat (itt írtunk róla) eleve a bruttó elszámolásra van alapozva.
Lassan tehát eljön az „igazság pillanata”.
Vagy lehet, hogy csúszik a pályázat kiírása? Vagy kikerül abból is a bruttó elszámolás „kényszere”?
Sokaknak izgalmas kérdések.
Folyt. köv.      

 

Ha hasznosnak találtátok a cikket és továbbra is szeretnétek értékes, építkezéshez kapcsolódó tartalmakról értesülni, iratkozzatok fel hírleveleinkre:


És ajánljátok barátaiknak, ismerőseiteknek is, akiknek érdekes lehet!

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb