A „passzívház” szó a Tervcafé-n is sikernek bizonyult

 – minden eddiginél többen a szezon utolsó Tervcafé-ján

Tervcafe_11_07_06_4A nyári szünet előtti utolsó Tervcafé-t kicsit rendhagyónak szántuk: kimondottan olyan építkezőket vártunk, akik (nagyon) alacsony energiafogyasztású házat (esetleg passzívházat) terveznek építeni.
Ezzel együtt olyan szakembereket hívtunk a kötetlen beszélgetésre, akik kimondottan ennek a témának a szakértői. Az eredmény: alig fértünk el a szokásos kávézónkban!

 

Béleczki Attila, Dr. Chappon Miklós, Farsang Attila, Kruchina Sándor, Horváth Margit ilyen jónevű szakemberekkel találkozhattak mindazok, akik jelentkeztek 2011. első félévének utolsó Tervcafé-jára. (Aki még mindig nem tudja, hogy mi is az a Tervcafé, akár ebből a blogból is megtudhatja!)
A korábbi nyolc rendezvény tapasztalatai azt mutatták, hogy ideálisan legfeljebb négy építkező, vagy építkező család terveivel tudunk érdemben foglalkozni, most azonban senkit nem akartunk elutasítani, így végül nyolc építkező vendégeskedett nálunk (mivel többen örvendetesen párban érkeztek, így ez összesen 12 vendéget jelent).

Konkrét tervek alapján hangzottak el konkrét javaslatok, de általánosságban is megvitatásra került apasszívházakkal kapcsolatos sok mítosz, tévhit, megválaszolatlan kérdés.
Néhány érdekességre, tanulságra a következő blogban térünk vissza, most kedvcsinálóként álljon itt néhány fotó, hiszen ősszel újra várjuk azokat az építkezőket, akik minél felkészültebben, minél jobb tervek birtokában szeretnének belefogni családi házuk építésébe, felújításába!

Tervcafe_11_07_06_1_

Ezúttal nem tervekett elemeztünk, hanem Bélecki Attila több év passzívház építési tapasztalatait is megosztotta a vendégekkel.

Tervcafe_11_07_06_3_

A leghasznosabb persze, ha valaki már tervvázlatokkal érkezik. Külön örömünkre szolgált, hogy még Pécsről is érkeztek jövendő építkezők!

Tervcafe_11_07_06_4

És amiről a Tervcafé végülis szól: egy kötetelen beszélgetés keretében elemezzük tervvázlatunkat jónevű szakemberekkel egy csésze kávé mellett (bár most a sláger a limonádé volt).

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb