Minél előbb, annál jobb

– avagy tanulságok egy kőkereskedés titkos belső életéből

metal_pala_homlokzatAz építő közösség egyik korábbi blogja indította el gondolataimat. Először csak hozzászólásnak készült, de annak túl hosszú lett volna.
A blog azt taglalta, hogy ilyenkor, még az igazi építési szezon kezdete előtt jó már elkezdeni  a tervezést, érdeklődést, kalkulációt… tehát fejben, papíron, számítógépen mindazt,  amit AZ OTTHON  megépítésével, felújításával,  bővítésével  létre szeretnénk hozni.  Én ennek az összetett feladatnak csak egy részterületével foglalkozom nap, mint nap, de hadd mutassam be,hogyan lehet itt, a kőburkolatok kiválasztásánál is erős tízezreket megtakarítani  úgy, hogy eközben ragaszkodunk a jó minőséghez és ráadásul egyedit is szeretnénk.

 

Hogyan ne?

Kezdem pár rossz tapasztalattal és példával, tehát ÍGY NE!

– „Holnap jön a burkoló, és a házunk lábazatához keresek kőburkolatot, a homlokzati festéket, vagy vakolatot már megvettük, ilyen színű.”
– „Teraszra keresek kőburkolatot, de ne legyen 0,5 -1 cm-nél vastagabb, mert az már nem fér el.”

Ilyen kérésre nem lehet jó választ adni. Ne rögtönözzünk, hanem gondosan tervezzünk!

A burkolatok kialakításához a szükséges rétegvastagságok számbavétele már a fogadó szerkezetkialakításakor nagyon fontos.
A nem megfelelő színpárosítások nagy költséggel létrehozott diszharmóniát teremtenek az áhított szépség, harmónia helyett.
Ha az utolsó pillanatra hagyjuk a választást, vásárlást akkor gyakorlatilag csak a készleten lévő kőburkolatokból választhatunk. Szélesebb körű tapasztalat (lásd például csempeburkolatok, tapéták, padlók is), hogy a kereskedésekben szűkebb a készleten lévő áruk választéka.  A minta után, hosszabb szállítási határidővel berendelt áruk választéka már jóval nagyobb.  Ne berzenkedjünk ezen, hisz a rengeteg áru tárolása, a nagy készletbe befektetett és lekötött pénz is a vállalkozások költségeit növelik, ezáltal szükségszerűen árnövelő tényezők is.  Ha előre gondolkodunk kompromisszummentes, előnyös üzletet köthetünk.

Hogyan igen?

Hadd mutassam be a másik oldalt is, azaz például saját „üzletemet”:
Geológusmérnök vagyok, a köveket már előbb ismertem, mint a kereskedést. Tehát elsősorban „köves” vagyok és csak másodsorban kereskedő. Ha kevesebb az építés, felújítás akkor sem leszek pl. autó-, vagy gabonakereskedő, mert én a természetes kövekhez értek, azt szeretném nagyon jól művelni.

Szeretem, ha az érdeklődők eljönnek, hozzák terveiket, vázlataikat. Már ekkor fontos kérdések eldőlhetnek:ragasztott vagy szerelt legyen-e a homlokzatburkolat, mekkora lapméret az, ami műszakilag megfelelő, mely kőzetek fagyállóak, melyek nem azok, és így csak beltéri felhasználásra alkalmasak… stb.
Már itt, az optimális lapméretek megválasztásával is jelentős költségmegtakarítást érhetünk el.
További  pénztárcabarát megoldás, ha a különböző igényű felületekre (például beltéri kőpadló, bel- és kültéri falfelület, vagy kültéri padló) azonos kőzet  különböző  felületmegmunkálású burkolatát helyezzük.
A ragasztó-felhasználás és így az összköltség is csökken, ha hasított köveknél kalibrált hátoldalú elemeket rendelünk.  Ha olyan színű, struktúrájú, méretű  kőburkolat tetszik leginkább, amely egyedi és nincs készleten, akkor  – ha bőven van időnk, mert a világ távoli országaiból is szállítunk – a következő szállítmányba besoroljuk és kedvező áron ajánljuk. A kőburkolathoz leginkább illő színeket (festék, textil…stb.) is tudunk válogatni (nem pedig fordítva).
Szeretem, ha egy ilyen megbeszéléshez nyugodt körülményt tudunk biztosítani. Ehhez nem kérek mást, mint egy előzetes telefonhívást. Murphy törvénye, hogy egyeztetés nélkül, spontán, az érdeklődők a nap egy időszakában egyszerre érkeznek.  Ilyenkor – nem akarván megvárakoztatni senkit sem – kevesebb idő, figyelem jut egy feladatra, ami utólag kicsit bánt. A műszaki tanácsadás díjmentes, akkor is, természetesen, ha nem követi vásárlás.

Összegezve: így lehet egy telefonhívással sok pénzt megtakarítani. Nekem meg olyan jó, amikor elkészül az, amiben segíthettem, és kapok pár kedves sort, hogy tetszik, hogy örülnek neki!

 

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb