Tiszteletet és segítséget az építkezőknek!

Tiszteletet és segítséget az építkezőknek!

 – Újévi blog bíztatással és 2012-es tervekkel

ujevEz egy újévi blog. Tele jókívánságokkal és tele tervekkel.
Mindenkinek ajánlom, aki kíváncsi egy megrögzött idealista gondolataira, és szeretné megtudni, miért érdemes Az építő közösség tagjának maradni 2012-ben!
Aki pedig csak ezt a bevezetőt olvassa, neki már itt kívánok jó egészségben megélt, esetleg még soha meg nem tapasztalt örömöket hozó, a lehetőségekhez képest sikeres új esztendőt!!! (A blog végén azért van két személyes jókívánság is.)

 

Egy kis filozofálás a „nehéz időkről”

Amikor húsz évvel ezelőtt elkezdtem dolgozni az építőanyag-iparban, még multinacionális „úri huncutságnak” számított a részletes éves tervezés. Ezért kereskedő partnereim is tágra nyílt szemekkel néztek rám, amikor az év vége felé közeledve arról faggattam őket, hogy pontosan milyen számokat várnak a következő évben (mennyiségeket és árakat tekintve). Először 1990 végén tettem fel ezt az inkriminált kérdést, talán többen még emlékeznek rá, hogy azért az az időszak sem volt éppen vidámnak mondható, a rendszerváltás igencsak megrengette a gazdaságot.
„Pocsék évünk lesz”- hangzott a válasz akkoriban. „Ez a mostani év még elment, de jövőre? Semmi jót nem várok.”
Aztán eltelt egy év, és szinte minden partnerem előbbre lépett. „Ez az év még kicsúszott” – mondták a következő faggatózáskor. „De a következő év siralmas lesz”
És ez így ment évről-évre miközben páratlan gyorsasággal kiépült Magyarországon egy nyugati mércével mérve is vállalható építőanyag-kereskedelmi hálózat.

Talán még soha nem értettem egyet azóta sem annyira az aggódókkal, mint most. Talán még egyetlen év előtt sem volt érezhető annyi bizonytalanság, annyi félelem az elmúlt húsz évben, mint napjainkban. Éppen ezért minden tiszteletem azoké, akik ebben a helyzetben is építkezést, értékteremtést terveznek!
Hiszem ugyanakkor, hogy minden, az ember életében megjelenő bizonytalanság felértékel két dolgot:

az otthon, a család fontosságát;
– a közösséghez tartozás fontosságát.

A bizonytalanságban kellenek a biztos pontok, a fogódzók. Kell mások segítő keze és tapasztalata, kell az együttgondolkodás és a közös fellépés ereje, kell annak tudata, hogy mások is hasonló gondokkal küzdenek, mint mi, de néhányan már megtalálták a megoldást.
És fizikai valóságában is kell egy hely, ahová valóban hazatérhetünk küzdelmeinkből. Egy hely, ahol megpihenhetünk, feltöltődhetünk, ami a béke szigete, és nem pedig további problémák forrása ez az otthonunk, a házunk, a lakásunk.

Ezen gondolatok mentén szeretnénk mi is továbbfejleszteni Az építő közösséget 2012-ben.

Tervek és gondolatok 2012-re

„Az építő közösség” név annak idején teljesen véletlenül született. Csak utóbb gondoltam bele, hogy egyébként is a „közösségek korát” éljük, gondoljunk csak bele a különböző közösségi hálók népszerűségébe!
Ma már talán egyre többek számára nyilvánvaló, hogy a „gondoskodó állam” nem fogja helyettünk megoldani a problémáinkat. Nem fog nekünk kedvező hiteleket szerezni, nem fog megóvni bennünket a kontároktól, nem fogja megmondani nekünk, milyen is egy jó ház. (És sajnos egyre kevésbé hajlandó támogatásokat áldozni azért, hogy Magyarországon valódi értéket hordozó épületek épüljenek, de ez egy másik téma. Ám ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy magunkra maradunk.
Miért ne segíthetnénk egymást
– továbbadva pozitív és negatív tapasztalatainkat, ötleteinket,
– továbbajánlva a jó szakembereket és a jó beszerzési forrásokat, egyben óvva másokat a csalóktól, a kontároktól,
– felkínálva másoknak fölös, megmaradt anyagainkat,
– de akár közösen fellépve a jobb árakért, a jobb hitelekért, a jobb szolgáltatásokért (mindig ott lebeg a szemem előtt a hiteltörlesztők pillanatok alatt megalakult érdekérvényesítő társulása néhány hónappal ezelőtt)!
Mindennek okvetlenül szeretnék helyet, fórumot teremteni Az építő közösség honlapján!

Ma már elég nagy valószínűséggel megjósolható, hogy 2012-ben minimálisak lesznek a banki hitelek és minimálisak az építkezőknek adott állami támogatások. Minden egyes kiadott fillérnek még jobban meg kell nézni a helyét! (Ne feledjék, hogy a tapasztalatok szerint ma átlagosan az építési költségek 10-20%-a ablakon kidobott pénz!). Az átgondoltságot, a felkészültséget szeretné szolgálni az Építem a házam könyvsorozatmárciusban megjelenő II. kötete („Állnak a falak!”) és a havonta megrendezésre kerülő Tervcafék (2012-es időpontok nemsokára!) ,no meg Az építő közösség blogjai, amelyekhez jónéhány partnert szeretnék megnyerni az új esztendőben (már csak lustaságból is)

A felkészült építkezőknek a végén azért mindig marad egy főfájása: kit engedjek oda az építkezésre, kiben bízzak meg, honnan szerezzek jó szakembereket?
A legnagyobb lépést ezen a területen szeretném megtenni 2012-ben: létrehozzuk az Építem a házad Klubot,amelynek – nem kis ambícióval – a Zseniális Építési Szakemberek Klubja alcímet adtuk!
Csak remélni tudom, hogy lesz rá érdeklődés, és az azonosan gondolkodó, megújulásra kész szakemberek nagy segítséget jelenthetnek a magyar építőipar és az építkezők számára.

Az építő közösség eredeti célja segítséget adni a családi házas építkezőknek az első gondolat megszületésétől kezdve, az előkészítésen és kivitelezésen át, egészen a ház fenntartásáig. Ez utóbbi témára is szeretnénk több hangsúlyt fektetni 2012-ben, elsősorban a blogok között.

 A jókívánságok, és két újévi meglepetés

A kissé hosszúra nyúlt blog végén szeretnék Az építő közösség minden tagjának, szakembereknek, partnereknek és minden olyan építkezőnek, aki az elmúlt évben kitüntetett figyelmével és bizalmával, jó egészségben megélt, boldog és sikeres új esztendőt kívánni!

Karácsonyhoz hasonlóan most is szeretnék valami személyeset csatolni a jókívánságokhoz.
Kívánom, hogy a sok gond közepette végre fedezzük fel újra a körülöttünk levő világ szépségeit, valamint legyen erőnk adni másoknak és legyen erőnk kapni másoktól!  (Kattintson a két  „elrejtett” videóért!)

BÚÉK!

Bodnár György
Az építő közösség alapítója

Kategóriák: Építő közösség

Vélemény? (0) ↓

Vélemény?