Indul Az építő közösség első szolgáltatása! Jó tervek nélkül szinte lehetetlen igazán jó házat építeni. A jó tervekhez jó tervező(k)re van szükség. A jó házterveknek ma már egyre több kritériumnak kell megfelelniük: funkcionalitás, külcsín, energiatakarékosság, rugalmasság a felmerülő élethelyzetekre, illeszkedés…
Túl a második Tervcafén!
Újabb négy családi ház tervét igyekeztünk közösen még jobbá tenni
A múlt szerdán megtartottuk a második Tervcafét. (Hogy mi is az a Tervcafé? Bővebben ide kattintva olvashatnak róla!). Ezúttal öt kedves építkező jött el hozzánk azért, hogy a „több szem többet lát” elvből kiindulva még tovább csiszolgassa jövendő otthona terveit.
Ezúttal három neves építésszel, egy tapasztalt kivitelezővel és egy gépész szakemberrel közösen boncolgattuk az elhozott házterveket: mit lehetne még jobbá, még praktikusabbá, még kedvezőbb árúvá tenni?
Kiderült, hogy egy már engedélyezésre beadott tervet is érdemes lehet módosíttatni, ha időközben új szempontok merülnek fel de ennél is jobb, ha a Tervcaféra még nem teljesen kiforrott, végleges tervekkel érkezik valaki. (Módosítást kell mindenképpen kérni, ha az elképzelt változtatás érinti a ház külső megjelenését illetve a tartószerkezeteket, most a szakemberek egy emberként egy konyhai pillérről szerették volna lebeszélni az egyik építkező párt.)
Arról is esett szó, érdemes-e a cserépkályhával rásegíteni a központi fűtésre (az ott levők szerint inkább nem), baj-e, ha az utcafrontra a garázs, s nem egy attraktív homlokzat néz (szerintünk nem, és különben is, ma már vannak dekoratív garázskapuk), milyen aprólékos tervezői munkát igényel egy-egy belső lépcsőfeljáró kialakítása (sok-sok felesleges négyzetmétert vehet el a lakótérből!), érdemes-e fokozott hősszigetelő-képességű HS-téglát választani, ha amúgyis kerül bőséges szigetelés a külső oldalra (a javaslat szerint nem, inkább egy hagyományos, nagyobb tömegű nútféderes falazót).
Az építészek igyekeztek minden egyes felesleges négyzetmétert megkérdőjelezni, mivel a tapasztalatok szerint mind a szakemberek, mind az építkezők hajlamosak megfeledkezni arról, hogy egyetlen négyzetméter közel 200.000 forintba kerül egy házon!
Elmorfondíroztunk azon is, hogy a szigeteléssel energiamegtakarítóbbá tett házon a megtakarított energia egy részét az emiatt bekerülő szellőzőrendszer üzemeltetésére kell fordítani, s azon is, hogy lehetséges-e egy 36 soros Excel-táblába összesíteni a megrendelői elvárásokat, mielőtt a tervezőhöz mennénk. (A jelen levő szakemberek szerint igen, de ők még nem láttak olyat, hogy valakinek valamennyi megfogalmazott elvárása egyidejűleg teljesíthető lett volna, a tervező dolga éppen a néhol szükséges kompromisszumok megtalálása.)
Azt is megállapítottuk, hogy a mai, fokozottan hőszigetelt házakon az árnyékolók, a redőnytokok kialakítása, elhelyezése óriási kihívást jelent a szakembereknek. Az építkezők meséltek arról is, hogy milyen nehéz megtalálni az „ideális” építészt és arról a sokkoló élményről is, amikor a kivitelezőktől kapott árajánlatok között 50-70% árkülönbséget tapasztalnak (és semmi garancia arra, hogy a legdrágább a legjobb)
„A 3 kW-ot termelő napelem kb. 3 millió forint vajon mikorra térül meg?” – Ilyen témák is szóba kerültek, s a megtérülésről szóló beszélgetés annyira tanulságosnak bizonyult, hogy legközelebb blogot is írok róla!
Jó volt látni, hogy mindenki érdeklődve figyelte a többiek háztervét és az arról folyó diskurzust, egész biztos, hogy az ott hallott információk is felhasználhatók lesznek még később az építkezésen.
Végül több mint három órásra sikeredett a beszélgetés (aki akart, közben tényleg kávézhatott is 🙂 ), és remélem, hogy mindenki haza tudott vinni néhány olyan gondolatot, amivel néhány százezer forinttal olcsóbban tudja majd megvalósítani álmait, illetve még jobban használhatónak fogja érezni jövendő otthonát.
Örülök, hogy a következő Tervcafé is többé-kevésbé „megtelt”, de igény szerint szervezzük a továbbiakat. Várjuk jelentkezéseket!
Kategóriák: Háztervek, Tervcafé, Tippek, ötletek
Vélemény? (0) ↓