AZOK A FRÁNYA TANÁCSADÓK!

 – azaz kinek higgyünk és kinek nem?

c_sorozatAmikor megjelent az Építem a házam I. kötete, akkor sokan kérdezték: „És konkrét tippek vannak benne?”
Hogy mi volt az  első hallásra meglepő válasz, milyen fontos tanulságokkal bír az építkezők számára, és mindez hogyan függ össze egy hétvégi mozi-élményemmel, kiderül az alábbiakban!

 

Szóval: az Építem a házam könyvsorozatnak sem az első, sem a további köteteiben nincsenek bombabiztos tippek! (Ugye nem felejtették el, hogy a második kötet a héten kezd piacra kerülni?!)
Azért gyorsan meg is magyarázom ezt a szándékosan sarkos kijelentést.

  1. Egy építkezésen egy adott problémára nem csak egyetlen jó megoldás létezik!
    Az, hogy a többféle megoldás közül kinek melyik lesz a „nyerő”, a „szimpatikus”, az bizony több dologtól függhet: az építkező gondolkodásmódjától (egy jó blog ebben a témában ide kattintva!), pénztárcájától, más, kapcsolódó elképzeléseitől, végső soron attól, hogy kinek (melyik gyártónak, melyik szakembernek) az érvei fognak rá érzelmi (!) alapon a legjobban hatni.
    Ezek a megoldások attól egyenértékűek, hogy mindegyik segítségével jó ház építhető!
    Az egyetlen fontos buktató: ha elindultunk egy úton, egy adott megoldás mentén, akkor tartsuk magunkat ehhez! Ne ugráljunk a különböző megoldási módok között („csipegetve” azok előnyeiből), mert ez szinte biztosan nem fog sikerre vezetni!
  2. A jó ház, a jó megoldás mindenki számára mást és mást jelent!
    Nincs ilyen, hogy „A” jó térelrendezés, „A” jó szigetelés, „A” jó fűtési rendszer!
    Ami jó megoldás a szomszédnál, nem biztos hogy ideális lesz Önnél! Minden ház más és más!
    Ez különösen igaz a felújításokra. Minden felújítás kiindulópontja egy teljesen egyedi épület, a maga egyedi építőanyagaival, a maga egyedi szerkezeti megoldásaival, a maga jó vagy rossz belső és külső elrendezésével.
    És ugyanígy egyedi minden egyes építkező is. Mások az anyagi lehetőségek, mások a lakhatásra vonatkozó igények, mások a prioritások.
    Az a szép, hogy nincsenek egyen-megoldások! A szakembereknek minden egyes házon egyedileg kell megtalálni az optimumot, az építtetővel szorosan együttműködve!
    Konkrét tippeket tehát csak a konkrét építkezés tükrében lehet adni.
  3. Könnyű más…
    Ezt a közmondást most nem fejezem be, úgyis mindenki érti a lényegét. Könnyű úgy tanácsokat adni, hogy a konzekvenciákat nem én viselem. Tetszik, nem tetszik, egy építkezésen a döntés felelőssége mindig azé, aki:
    – a pénzt adja,
    – aki később lakni fogja a házat.

Konkrét tippek híján akkor mi haszna van egyáltalán az Építem a házam könyveknek?
Fel kell bérelni egy jó tanácsadót (egy jó szakembert), és minden meg van oldva! Nem?

A hétvégén megnéztem DVD-n a „Bennfentesek” című filmet. Ez a dokumentumfilm a mostani pénzügyi válság okait boncolgatja (ajánlom mindenkinek, bár elég nehéz nyugodtan végignézni).
Az egyik konklúzió: a pénzügyi szakemberek, a tanácsadók („a bennfentesek”) alaposan átverték az embereket kihasználva azok pénzügyi tájékozatlanságát.
Ugyanezt a bizonytalanságból adódó félelmet átélhetjük a mindennapokban is: hol szervizeltessem a kocsit, melyik orvost válasszam, minek alapján válasszak számítógépet? Kinek higgyek?
Minél kevesebbet tudunk egy adott témáról, annál inkább ki vagyunk szolgáltatva s mivel ezt mi magunk is érezzük, annál inkább stresszként éljük meg az adott vállalkozást.
Az Építem a házam könyvsorozat megpróbál felkészíteni az építkezésre, érthetően összefoglalva mindazt a tudást, amire szükség lehet a kellő magabiztossághoz a szakemberekkel való tárgyaláskor.
Megtalálni a jó szakembereket és szót érteni velük. Ez a lényeg.
Szót érteni – akár a konkrét tippek vonatkozásában is?

Az Építem a házam II. kötetének 1. fejezete a héten már kapható!
Minden, amit a ház alapozásáról, vízszigeteléséről és hőszigeteléséről tudni érdemes! 

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb