Egy könyv, amelyet az olvasók 98%-a ajánlana barátainak, ismerőseinek! (+1 meglepetés!)

-ezt mondták a vásárlók az Építem a házam I. kötetéről

rotator_book_1_0Gőzerővel készül az Építem a házam (Családiház-építők kisenciklopédiája) II. kötete. Ebből az alkalomból megkérdeztük az I. kötet vásárlóit, mennyire voltak megelégedve a könyv elolvasása után.
A visszajelzéseket nagy örömmel olvastuk!

 

 

 

 

Már az is örömmel töltött el, hogy a regisztrált olvasók 40%-a szánt időt internetes kérdőívünk kitöltésére, sőt a többség szövegesen is megfogalmazta véleményét, kritikáját, javaslatait. (Ezúton ismételten szeretném megköszönni a rászánt időt és energiát!)
Amit a legfontosabbnak tartok: egy 10-es skálán mérve a könyvvel való elégedettségi index 8,6-re adódott, amit kiemelkedőnek tartunk, pláne ha figyelembe vesszük könyvsorozatunknak ez a kötete a legkevésbé „cselekményes”, hiszen „csak” az építkezés előkészületeivel foglalkozik.
Tóth Balázs szerzőtársammal együtt szándékaink visszacsatolásának tekintjük azt is, hogy (a száraz, – de fontos! – téma ellenére) az olvasók 90%-a olvasmányosnak és érthetőnek találta a könyv nyelvezetét.
A két legnagyobb érdeklődésre/tetszésre találó fejezetnek az energiatakarékosság- illetve a költségvetés-készítés alapelveivel foglalkozó bizonyult.
A könyv árát a vásárlók 2/3-a reálisnak tartotta, s ami számunkra a legszívmelengetőbb volt: az olvasók 98%-a ajánlaná (vagy ajánlja is!) a könyvet építkezést, felújítást tervező barátainak, ismerőseinek!
A leggyakoribb kritika a „türelmetlenséggel” volt kapcsolatos („Miért ilyen ritkán jelennek meg a kötetek?”), valamint többen felvetették, hogy a tervezett négy kötet ára együtt már „elég húzós” lesz.
Ennek megfelelően gondolkozunk azon, hogyan lehetne már a II. kötet kapcsán több választási lehetőséghez juttatni az érdeklődőket a beszerzés módját illetően. (Azt már megígértem, hogy az I. kötet vásárlói jelentős kedvezménnyel juthatnak majd a II. kötethez!)
És az igért meglepetés!
Akik végigolvasták ezt a blogot és valóban kedvet kaptak jobban felkészülni tervezett építkezésükre nos, ők most1300 Ft kedvezménnyel (7690 Ft-os áron) juthatnak hozzá az Építem a házam I. kötetéhez!
Ehhez mindössze annyit kell tenniük, hogy a rendelés megjegyzés rovatába beírják a „meglepetés” szót! (Figyelem, a lehetőség csak ebben a blogban kerül meghirdetésre!)
Az Építem a házam könnysorozatról bővebben ide kattintva olvashatnak és ugyanitt rendelhetik meg az I. kötetet.
A II. kötet tavasszal várható!

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb