Kazáncsere

Kazáncsere

gasAlábbi történetem egyben kérdés is, rejtélybe szaladtam, pedig csak szabályosan szeretnék fűteni.
Az „emelt szintű szerkezetkészen” vásárolt házunkba a befejezési munkálatok során beszereltettünk a víz/gázszerelővel egy kondenzációs kazánt. A szerelő jelezte, hogy ki kell hívni a beüzemelőt. A kazán működött, így fél évig nem foglalkoztam a dologgal, de jön a tél, így most elővettem a kérdést. Az interneten elkezdtem olvasgatni a kazán beüzemelés témakörben, és kiderült, hogy nem is olyan egyszerű a kérdés, mert lehet, hogy csak a terven szereplő típusú kazánt lehetett volna a szabályok szerint beépíteni.
Kicsit szidtam magamban a gázszerelőt, mert nem tájékoztatott arról, hogy meg kéne néznünk a terveket, és olyan kazánt venni, beszerelni. Lenyugtatva magam, és úgy döntöttem, utánajárok, hogyan lehet a fennálló problémát (más, már működő kazánunk van, mint a terveken) megoldani, tovább keresgéltem a neten.

Egyértelmű választ sehol nem találtam.
Kiderültek olyasmik, hogy be vannak sorolva a kazánok (A, B, C, D, E vagy én nem tudom milyen kategóriákba) és a teendő függ attól, hogy kategórián belül cserélek kazánt, vagy más kategóriából van az új készülék.
Aztán függ attól, hogy milyen hosszú a kémény (ami valójában nem kémény csak duplafalú cső) stb. De ahány írás, ahány hozzászólás, annyi álláspont. Akkor ha a net nem egyértelmű, hívjunk fel pár szakembert – gondoltam. Nézzük mondjuk a beüzemelőket, elvégre a kiindulási feladat a kazán beüzemelése volt. Megfogtam a kazánhoz kapott garanciapapírt, amelyen megyékre bontva megtaláltam a gázkazán beüzemelést végző cégeket, vállalkozókat. 5 beüzemelőt hívtam fel, mindegyiknek ugyanazt mondtam, ugyanazt kérdeztem:
– Más fajta kazán lett beépítve, mint a terveken (30kw-os sima turbó kazán helyett szintén zárt égésterű, de kondenzációs és 24kw-os) – Fél éve használjuk a kazánt, de még nem lett hivatalosan beüzemelve, így be kéne hangolni, rákötni a termosztátot stb.
– Követtünk-e el hibát, hogyan lehet rendbe hozni a papírokat, el tud-e jönni azért beüzemelni?
– Mi történhet akkor, ha így hagyom, azaz nem papírozok semmit, csak tovább használom a kazánt? Röviden summáznám a beszélgetések lényegét.
Van, akitől nem minden kérdésre kaptam választ. Egy dolog volt közös: mindenki teljes magabiztossággal állította, amit állított.
1. szakember válasza: Kérni kéne attól, aki beszerelte, egy szerelői nyilatkozatot. Már ha van rá jogosítványa. Mert vannak olyan gázszerelők akinknek van. Meg kell egy kéményseprő jegyzőkönyv. Megadom egy ismerős kéményseprő számát, őt érdemes felhívni hogy adjon ki egy jegyzőkönyvet. Ha ezek megvannak, jövök beüzemelni.
2. szakember válasza: Hány méteres a kivezetés? (kémény)? Mert ha 2,5 méter alatt van akkor a kéményseprőknek semmi köze hozzá. De ha már megy fél éve a készülék, akkor ezt a tényt a készülék tárolta, nem tudom vállalni a beüzemelést mert ha én beüzemelem mai dátummal és ellenőriznek engem a kazán forgalmazójának emberei (volt már rá példa), oly módon, hogy kimennek Önhöz, kiolvassák a kazán üzemidejét, összevetik a garanciapapírral, észreveszik a fél év eltérést, csalás gyanúja merül fel, engem megbüntet a forgalmazó, nem akarok ilyenbe keveredni.
3., szakember válasza: Elsőként a gázosokkal kell egyeztetni, mert ha a gázszolgáltató észreveszi, hogy eltértek a tervektől, akkor leszerelik a gázórát. Hogyan veszik észre ? kérdeztem. Például úgy, hogy bemegy Önhöz a gázkommandó ? jött a válasz. (azóta tudom, hogy van gázkommandó?)
4. szakember válasza: Szólni kell a gázműveknek meg a kéményseprőkkel is meg kell nézetni. De van ismerősöm a gázműveknél, azt elintézem, haverok, azt megoldják nekem.
5. szakember válasza: A 30kw-os turbó kazán és a 24kw-os kondenzációs kazán ugyanolyan kategóriába esik, így nem kel foglalkozni a gázszolgáltatóval meg tervekkel. A kémény sem problémás, ha a hozzá való lett beépítve. A héten pénteken tudnék menni.
6., A Főgázt is felhívtam, feléjük az volt a kérdésem, hogy
– Mi a teendő, ha ki szeretném cseréltetni a kazánomat?
– Gáztervet kell készíttetni egy mérnöki kamaránál regisztrált tervezővel, akkor is, ha semmi sem változott, csak egy más készülék kerül a régi helyére. A tervet beadják hozzánk a tervfelülvizsgálatra. Ha jóváhagyják a kollégák (max 14 nap) akkor ki lehet cseréltetni a kazánt, de elindítani nem lehet. Be kell jelenteni, hogy kész a kivitelezés, 14 napon belül kimegy a meo-s kollegánk, az ő méréseket végez, ha rendben vannak, ezután beindíthatják.
– És mi van akkor ha én a kazánt előbb beindítom?
– Azt nem lehet.
– De ha mégis? Megbüntetnek?
– Olyat nem hallottam volna hogy ezért pénzbüntetést szabtak volna ki.
– Értem, csókolom…
Na ebből sem lettem okosabb. Azt nem mertem elmondani, hogy már másik kazán üzemel a régi helyén, mert nem akartam magamra hívni őket. Azóta persze a beüzemeltetést (garijegy pecsételése, széndioxid mérés, hangolás, termosztát bekötése) megcsináltattam már az 5. számú, „minden mindegy” típusú beüzemelővel, és személyesen elmondtam neki, hogy értem én meg díjazom, hogy ő bevállalta a melót, de azért mondja már el hogy mi lenne a hivatalos eljárás mert 5 emberrel beszéltem és ötfélét mondtak. Röhögött egyet és azt mondta, hogy „Akkor most már ön is látja, hogy mennyire jól szabályozott ez a terület”. Olyat nem hallott, hogy ilyenért leszerelték volna a gázórát.
Na kérem szépen, akkor valaki megmondja, hogy mégis, mit érdemes csinálni vagy mit nem? Nyilván a cél a dolog büntetés nélküli ?tisztára mosása?
Külön érdekelne a gázkészülékek kategorizálása, és hogy csak kategórián belül kell-e átterveztetni, vagy akkor is, ha akár mondjuk egy ugyanolyan műszaki paraméterű, csak más márkájú kazánt teszek be? Aztán a duplafalú gázelvezető cső alias kémény kéménynek minősülése is izgalmas, mert időközben októberre bejelentkeztek a kéményseprők is a postaládába bedobott ?jövünk, engedjen majd be? papírral, és ha nem muszáj, nem engedném be őket, ha tényleg nem minősül kéménynek a gázelvezető csövünk?

Kategóriák: Egyéb

Vélemény? (0) ↓

Vélemény?