Legyen egy exkluzív klub első vendégeinek egyike! (Új ingyenes szolgáltatás!)

Legyen egy exkluzív klub első vendégeinek egyike! (Új ingyenes szolgáltatás!)

– Otthonfelújítók Klubja: „Az építő közösség” és „A mi otthonunk” magazin közös szervezésében

FelujitashozHázfelújítást tervez, de nem tudja hogyan fogjon hozzá? Nem tudja, mit cseréljen ki, mit újítson fel? Nem igazodik el az ezzel kapcsolatos információ-özönben? Szeretne tisztán látni a költségek vonatkozásában?
Keressen választ a kérdéseire egy kellemes beszélgetés keretében és vágjon bele felkészült(ebb)en otthona felújításába! Ezt kínálja Önnek a most induló Otthonfelújítók Klubja!

Óvatos becslések szerint a magyar lakások 70-80%-a nem felel meg a XXI. század elvárásainak.
Az energiahordozók és a víz elkerülhetetlen jövőbeni drágulása a rezsiköltségek jelentős emelkedését vetítik előre, hacsak nem változtatunk házunk, lakásunk állapotán (és életstílusunkon).
Tapasztalatok szerint a viszonylag kevés magyarországi házfelújítás többsége átgondolatlan, az erre a célra szánt (nehezen összeszedett) pénznek akár 20-30%-a is „ablakon kidobottnak” tekinthető.
Az emberek jelentős része, noha érzi ennek szükségességét, mégsem mer belefogni egy alaposabb felújításba. Afélelmek táplálkozhatnak
– az információhiányból („Hogyan fogjak hozzá?”),
– a pénzhiányból („Mennyibe kerül mindez és honnan lesz rá elég pénzem?”) és a
– bizalomhiányból („kikben, milyen szakemberekben bízhatok meg?”).

Az építő közösség és az otthonteremtők egyik vezető hazai magazinja, A mi otthonunk , szeretne segíteni abban, hogy a jövőben minél több magyarországi otthon újuljon meg minél költséghatékonyabban, de egyszersmind minél időállóbban.
Ezért létrehozzuk az Otthonfelújítók Klubját!
Várunk mindenkit, aki otthona felújítását tervezi és szeretné, ha egy kötetlen beszélgetés keretében megismerhetné elismert szakemberek véleményét az elképzeléseiről!
Legyen Ön is az Otthonfelújítók Klubjának első vendégei között!
Szigetelésben, gépészetben és pénzügyekben jártas szakértők várják Önöket egy kávé melletti gondolatcserére. Célunk, hogy minél felkészültebben, megalapozott tudással láthasson neki a felújításának!
Elsősorban családi házban élőket várunk, mert ők azok, akik teljes mértékben maguk dönthetnek az otthonfelújításuk lefolyásáról.
A klubtalálkozókat viszonylag szűk körben, először csak Budapesten indítjuk útjukra.
Jelentkezzen még ma, legyen az elsők között, akik tesztelik, véleményükkel, javaslataikkal alakítják kezdeményezésünket!
A részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött.
Jelentkezéseket egy-egy klubtalálkozóra csak korlátozott létszámban tudunk elfogadni!
Jelentkezni ide kattintva tud, nevét, email-címét és telefonos elérhetőségét megadva.

Olvassa el azt is, hogy miért tartjuk a házfelújítást a nyugdíj-előtakarékosság egyik leghatékonyabb módjának!

Kategóriák: Építő közösség, Felújítás

Vélemény? (0) ↓

Vélemény?