Mennyibe kerül egy modern családi ház építése 2011-ben?

 – egy exkluzív piaci felmérés eredményei

Construma_felmeres_diagramMind a szakma, mind az építkezők számára érdekes lehet, hogyan látja az „átlag magyar építkező” saját maga helyzetét, lehetőségeit és problémáit a mai Magyarországon.
Éppen ezért az áprilisi Construmán Az építő közösség két csinos hostesse egymini közvélemény-kutatást végzett, melynek kérdéseit aztán később megismételtük Az építő közösség tagjai között is.
A családi ház építését tervezőket először arról kérdeztük, szerintük mennyiből építhető meg 2011-ben egy korszerűnek mondható családi ház?

A tavalyi Construmán mutattuk be az Építem a házam könyvsorozat I. kötetét, melyhez kapcsolódóan három napon is lehetőségem nyílt előadást tartani a vásárlátogatóknak.
Ezen elmondtam, hogy könyvünkben részletesen foglalkozunk azzal, hogyan kell reális költségvetést készíteni egy családi ház építése előtt. Kivetítettem, hogy a mi javaslatunk szerint körülbelül 200.000 Ft/m2-el érdemes kalkulálni az építési költségeket (a pesszimistábbak tekintsék ezt nettó becslésnek, az optimisták bruttónak).
A nap végén szokás szerint szórólap-tömeg várt az autóm ablaktörlője alatt. Amint kioperáltam őket, egyből megakadt a szemem a legfelsőn: „95.000 Ft/m2 áron megépítjük álmai házát!”
Elgondolkoztam azon, mit gondolhat az a házépítés előtt álló család, aki meghallgatott engem, majd pedig ezzel az ajánlattal szembesült pár óra múlva? Vajon melyikünket vélte dilettánsnak?

Éppen ezért szerkesztettem bele mini kérdőívünkbe a kérdést:
„Ön szerint mennyi pénzből építhető meg kulcsrakészen egy minőségi családi ház ma Magyarországon? (nettó, telekár nélkül, Ft/m2)?”
Mint várható volt, a válaszok meglehetősen nagy szórást mutattak, de kisebbet,mint amire számítottam.
A válaszolók mintegy harmada (31%) a 200-225.000 Ft közötti sávba saccolta a négyzetméterenkénti építési költségeket, 16% pedig a 250-275.000 Ft közöttibe.
Érdekesség, hogy többen gondolták úgy, hogy egy új családi ház építése több mint 400.000 Ft/m2-be kerül (5%), mint akik szerint ez „kihozható” kevesebb mint 125.000 Ft/m2-ből (4%).
A válaszok megoszlását az alábbi diagram mutatja:

Legközelebb azt mutatom be, hogy a válaszadók mit tartanak a házépítők előtt álló legnagyobb akadálynak, a legnagyobb kihívásnak az építkezés, illetve egy családi ház felújítása előtt.

Csatlakozzon Az építő közösséghez (ha még nem tette), és ingyenesen letöltheti az Építem a házam I. kötetének előbb idézett, a házépítés költségvetéséről szóló fejezetét is! Kattintson ide!

(A kérdőívet a Construma kiállításon véletlenszerűen megszólított látogatók töltötték ki. Erre a kérdésre 213, zömében új családi ház építését tervező építkező válaszolt.)

 

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb