Mindenki passzív házat akar?!

epitemahazam_construma011A Construma kiállításon személyesen is árusítottuk a frissen megjelent Építem a házam könyvünket, sőt lehetőségünk volt három délután előadással egybekötött könyvbemutató megtartására is. Örömmel vettük, hogy sokan érdeklődtek a könyv iránt! A beszélgetésekből leszűrhető tapasztalatok közül most egyről szeretnék szólni.

Majd minden negyedik érdeklődő feltette a kérdést: A passzív házakról van szó a könyvben?

Ha eddigi még nem tudatosult volna bennünk, akkor most rá kellett döbbenjünk:a „passzív házak”-ból divatszó lett! A probléma csak az, hogy az érdeklődők többségének nincs pontos fogalma arról, hogy mit is jelent a passzív ház kifejezés.

Természetesen a fogalomnak van definíciója, bár a szakmán belül is többféleképpen értelmezik ezt. A Wikipedia által is idézett német alapforrás szerint: A passzívház olyan épület, amelyben a kényelmes hőmérsékletet biztosítása (ISO 7730) megoldható kizárólag a levegő frissen tartásához (DIN 1946) megmozgatott légtömeg utánfűtésével vagy utánhűtésével, további levegő visszaforgatása nélkül.

Mások pragmatikusabban és konkrétabban határozzák meg a passzív ház fogalmát: az ilyen épületekben az éves fűtési energiaigény nem lehet nagyobb, mint 15 kWh/m2.

Az igazat megvallva egy „laikus” nem igazán tud mit kezdeni egyik definícióval sem. Mi az a 15 kWh? Sok vagy kevés? Mihez viszonyítsunk? Mi az a megmozgatott légtömeg? Legalább az egyik kérdésre megpróbálok itt válaszolni: ha a fűtési energiaszükségleten kívül a melegvíz-előállítást és az elektromos energiaigényt is figyelembe vesszük, akkor egy passzív ház energiaigénye kevesebb kell legyen, mint 42 kWh/m2/év. Ez forintosítva kb. 4-500 Ft/lakóm/2 éves rezsiköltséget jelent. Jelenlegi számláival összevetve mindenki maga döntheti el a passzív ház alternatíva értékességét a maga számára.

Az Építem a házam könyvsorozat I. kötetében részletesen körbejárjuk egy ház energiafogyasztásának lényeges kérdéseit és a takarékoskodással kapcsolatos megfontolásokat. Célunk az volt, hogy megismertessük az olvasókat azzal a gondolatmenettel, amelynek egyik „produktuma” a passzív ház.

Reményeink szerint mindenki maga tudja majd eldönteni, hogy saját otthonát (hosszú távon gondolkodva) hová szeretné pozícionálni a mai magyar átlagotthon és a passzív ház között.

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb