Nem vagy egyedül!

– Új szolgáltatásokkal bővül Az építő közösség

jotanacsSokat gondolkoztam azon, hogy ha ma építkező lennék, akkor kinek a véleményére adnék a legtöbbet, kinek a tanácsait tartanám a legnagyobb becsben?
Arra jutottam, hogy olyan építkezőkét, akik nem is olyan régen ugyanabban a cipőben jártak, mint én most. Tapasztalatlanok voltak, tele voltak kétségekkel és félelmekkel, fogalmuk sem volt arról, milyen is valójában egy építkezés.
De ők időközben felépítették/felújították a családi házukat.
Biztos vagyok benne, ha megkérdeznénk egy építkezőt, mit csinálna másként, ha most kezdené az építési munkákat, akkor kapásból sorolná az értékes tapasztalatait.
Az építő közösségben azt szeretnénk elérni, hogy ezek a tapasztalatok ne vesszenek kárba, és minél több mostani építkező okulhasson belőlük!

 

 

JÓTANÁCSOK fül jelent meg Az építő közösség honlapján

Már régóta szeretnénk interaktívabbá tenni Az építő közösség honlapját. Ezt a célt szolgálja az új „Jótanácsok” menüpont.
Első ütemben három almenüt hozunk létre benne.

Tanulságos építési történetek
Mindenkinek, aki építkezett, vannak „építési történetei”. Ezek néha viccesek, néha meghatóak, néha filozofikusak, néha egyszerűen kinyílik a bicska az ember zsebében, de egy közös van bennük: tanulni lehet belőlük.
Arra kérünk mindenkit, hogy ossza meg másokkal is saját, vagy ismerősei tanulságos építési történeteit!

– Ajánlom!
Olyan sok rosszat hallani a magyar építőiparról, a kontárokról, az értéktelen építőanyagokról.
Hozzuk közösen helyzetbe a jó szakembereket és a jó műszaki megoldásokat!
Ossza meg a többi építkezővel, ha valakivel vagy valamivel pozitív tapasztalatai voltak a házépítés vagy házfelújítás kapcsán!

– Így csinálják mások
Egyre több építkezést lehet végigkövetni a Neten, és ezekből nagyon sokat lehet okulni.
Ebben a menüpontban szívesen teret adunk olyan házépítéseknek, házfelújításoknak, melyek tapasztalatait  az építkezők (vagy éppen a kivitelezők, tervezők) szívesen megosztanák másokkal.
Ide is szívesen várunk ajánlásokat , de akár „önjelölt” blogolókat is!

A rezzenéstelen arcú ács esete

Már olvasható az első Tanulságos építési történet!
Egyik kedvenc, nemrégen hallott építési sztorimat osztom meg most mindenkivel.
Kiderül belőle, hogy ha nem vigyázunk, akkor a pofátlanságnak nincsen határa!

A rezzenéstelen arcú ács esetét ide kattintva olvashatja!

Ossza meg másokkal saját kedvenc építési történetét és vele együtt saját tapasztalatait.
Ide kattintva Ön is beküldheti tanulságos sztoriját!

Kövessen bennünket a Facebookon is, ahol mindig azonnal olvashatók Az építő közösség blogjai  – és most már a Tanulságos építési történetek is! Kattintson ide!

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb