Roló, roletta, reluxa, lamella vagy lapfüggöny?

 – árnyékolási lehetőségek a házon belül

VKblogkep1A lakberendezési munkák során a hagyományos függönyözés helyett, vagy annak kiegészítőjeként, gyakran használjuk ezeket a szintén igen hasznos és legalább ennyire dekoratív árnyékolási megoldásokat.
De mit is takarnak ezek a hasonlónak tűnő és könnyen összekeverhető kifejezések, és miért célszerű az alkalmazásuk?

 

 

 

 

Az árnyékolás jelentősége – kívül és belül

Amint beköszönt az igazi nyár nemcsak erősödik a napsugárzás, hanem változik is a napsugarak beesési szöge. Az erős napfény és UV sugárzás nemcsak a bőrünknek árthat, hanem a lakásunk padlójának, a bútoroknak, műszaki cikkeknek és a különféle textilből készült – vagy kárpitozott berendezési tárgyainknak. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a megfelelő árnyékolás a lakásunk, házunk másodlagos „hőszigetelője” lehet, nem is beszélve arról, hogy megfelelő „szűrő” hiányában az erős napsütés zavarhatja a napközbeni TV- nézést vagy a számítógépes munkát. Különösen nagy a kihívás, ha tetőtérben élünk, hiszen nem minden megoldás alkalmazható ferde síkban elhelyezkedő nyílászárók esetében, viszont jó hír, hogy maguk a tetőablak-gyártók egyre szélesebb kínálattal igyekeznek ellensúlyozni ezt a „helyzetet”.

árnyékolás a tetőtérben

Az újabb lakóépületeken az energiatudatosság jegyében (1 m3 levegő lehűtéséhez több energiára van szükség, mint ugyanennyi levegő felfűtéséhez!) gyakran láthatunk úgynevezett külső árnyékolókat, amelyek a házak szerves részét képezik, és a tervezők előrelátását, praktikus gondolkodását dicsérik. Az ilyen épületben lakók feladata talán valamivel egyszerűbb.

A lakáson belül kialakított árnyékolás viszont mindenképpen hasznos, és általában igencsak szükséges. Ahhoz, hogy felmérjük, hogy az egyes helyiségekbe milyen megoldást „telepítsünk”, fontos figyelembe vennünk a szoba tájolását, funkcióját, és azt is, hogy a nap melyik szakában tartózkodunk ott?
Gondoljuk végig, hogy az ott végzett tevékenységünk milyen fényigénnyel jár! Például, ha északi fekvésű hálószobánk van, nem kell tartanunk attól, hogy reggel a hasunkra süt a nap… Tehát elegendő, hogy – ízlésünktől, és „alvókánktól” függően – válasszunk teljes sötétséget biztosító ún. black-out, vagy kissé fényáteresztő függönyökből, vagy ilyen anyagból készült árnyékolókból!

Íme néhány megoldás – amelyek akár önmagukban, akár a hagyományos függönyözési rendszerekkel kombinálva, kiváló lehetőséget nyújtanak a nemkívánt napsütés megzabolázásához, valamint az otthonunk lakájosabbá varázsolásához:

Roletta

A roletta az egyik legrégibb árnyékoló. Funkcióját és esztétikai megjelenését elsősorban az alkalmazott textília határozza meg (amely általában a felhasználás céljának megfelelően – eredetileg felületkezelt poliészter). Függőleges síkú és ferde síkú felületek árnyékolására egyaránt alkalmas – így kedvelt megoldás a tetőablakok esetében. Ha nehezen megközelíthető a tetőablak, nagyon hasznos a motoros működtetés, ez utóbbi megoldással az úgynevezett intelligens házak illetve lakások esetében is találkozhatunk. Mozgatása lehet rugós, gyöngyláncos, tekerőkaros, vagy motoros. Akár egyedileg készíttetjük, akár készen vásároljuk – széles színválasztékban kapható!

roletta

Reluxa – mint a filmeken

A vízszintesen elhelyezkedő, általában 16-25 mm széles lamellák elfordításával szabályozható a beáramló fény mennyisége, illetve a kilátás mértéke. (Például a filmeken a Főhős a lamellákat „szétpöccintve” szokott kilesni a ház előtt parkoló autóra – ahonnan  persze  őt is figyelik…) A lamellák legtöbbször fából, műanyagból vagy festett alumíniumból készülnek. Nagyon markáns dísze a helyiségnek, így válasszunk az enteriőr stílusához illő modellt!

reluxa

Szalagfüggöny – otthon?

Általában irodákban és rendelőkben találkozhatunk a szalagfüggönyökkel. De nem kell idegenkednünk tőle az otthonunkban sem, hiszen a szín- és mintaválasztéka már nem korlátozódik az egyszerű (és steril hatású) fehérre. A szalagfüggönyök alkalmazása ideális hatalmas ablakfelületek esetében. Ha pedig meguntuk a meglévőt, akkor a lamellákat egyenként egyszerűen lecserélhetjük – így frissíthető a látvány!
A lamellák készülhetnek textilből, illetve pvc-ből, és igény szerint mennyezetre vagy oldalfalra szerelhetők. Ferdesíkú ablakok árnyékolására is alkalmas.

szalagfüggöny

Pliszéroló – a sokoldalú

A hagyományos “helyzeteken” kívül a tetőterek és télikertek vízszintes vagy döntött üvegfelületeinél, illetve különleges alakú ablakoknál egyaránt alkalmazható. Mivel nem olyan “vaskos”, mint a reluxa, szinte belesimul az üvegfelületbe.
Dupla pliszérolós megoldással a nap bármely szakában csak annyi fényt engedünk be, amennyi nekünk tetszik. Mi a titka? Két pliszéroló egy ablakon. Az egyiket alulról felfelé húzzuk, a másikat pedig fordítva. A kettő között maradhat „fedetlen” üvegrész, ahol szabadon áramolhat be a fény.

pliszéroló

Lapfüggöny – másnéven: Panelfüggöny

Egyre szélesebb körben elterjedt megoldás, főként a modern és minimál stílusú otthonokban kerül kialakításra ez a sínrendszerre erősített megoldás, amely nem azonos a szalagfüggönnyel! A szerkezetre tépőzárral erősített paneleket oldalirányban lehet elhúzni, sőt – a többszörös sínrendszernek köszönhetően – többet is egymás elé. Nagyon szépen érvényesül a befogatott anyag mintázata, és az összhatás könnyed hatást kelt. Igazán egyszerű a kezelése!

De nem csak a technika (sínrendszer, mozgatás, célirányos alapanyag felhasználás, stb.) a lényeg! A tervezők és gyártók együttműködésének köszönhetően a fenti termékek nemcsak az árnyékolásban, hanem az esztétikum terén is megállják a helyüket. Ezt vegyük mi is figyelembe! A kiválasztott modellek illeszkedjenek mindig az enteriőrbe – a környezetbe illő anyag- és színvilág nagyon fontos, és a választék is óriási!

Szabó-Vedress Krisztina (cristalinteriors.hu)

A képek forrásai: wohnidee, velux.hu, rollstar.hu, in.all.biz., karniscentrum.hu, anastasiablinds.com

 

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb