Kedvezőbb építési hitelek 2013-ban!

– Karácsonyi ajándék házépítőknek és felújítóknak

Financial pressureA Karácsony előtti hírdömpingben a tandíj körüli történések elnyomtak egy, a házépítők és házfelújítók számára fontos hírt: 2013-tól várhatóan kedvezőbbé, kiszámíthatóbbá válnak a lakáscélú kamattámogatásos hitelek!
Ez annyiban is érinti a házépítést vagy felújítást tervezőket, hogy talán meglevő lakásukat is könnyebb lehet eladni, mivel a hitelkönnyítés a használt lakás vásárlásokra is vonatkozik.
Olyan kevés jó hír érinti ma az építkezőket, érdemes hát megismerkedni a ritka kivétellel!

Ami változik

Több korábbi blogunkban mi is beszámoltunk arról, hogy 2012-től újra igénybe vehetők államilag támogatott lakáshitelek – meghatározott feltételek mellett. (Az utolsó, ebben a témában írott blogbejegyzés ide kattintvaolvasható!)
Ezeket a hiteleket augusztus óta már több bank is forgalmazza. (Erről a Facebook-oldalunkon számoltunk be.)
A Kormány közvetlenül Karácsony előtt áttekintette a hitelkihelyezések eddigi tapasztalatait, és számos könnyítésről döntött, melyek a kamattámogatásos hitelek feltételeit érintik.
Bár idehaza a „hitel” manapság a legnépszerűbb szitokszavak egyike, ráadásul egyáltalán nem könnyű hozzájutni, de azért a lakásvásárlások, házépítések és házfelújítások zöme a világon mindenhol részben hitel igény vételével zajlik.
Érdemes tehát áttanulmányozni a megújult lehetőségeket.

A változások

A kamattámogatás mértéke eddig évről évre csökkent. Mostantól kezdve a támogatás (valószínűleg) az első évi szinten marad öt éven keresztül. (A kamattámogatás mértéke 50-70%, gyerekszámtól és a vásárlás/építés típusától függően.)

A módosítási javaslat megnöveli a felvehető hitel nagyságát is. (Ezt persze a lehetőségeken túl továbbra is meg fogják határozni a hitelfelvevő anyagi lehetőségei…)  Új lakás vásárlása, új ház építése esetén az elérhető hitelösszeg 15 millió forintra, használt lakás vásárlása vagy felújítás esetén 10 millió forintra nőhet.

Az állami támogatásnak használt lakás esetében korlátot szab a vásárolt lakás értéke is. Ez az érték is nőtt, immáron 20 millió forintra.

Újdonság az is, hogy immáron bővítéshez is felvehető támogatott hitel (ez korábban sokak által vitatott pont volt!), méghozzá 10 millió forintig.

Áttekintés

A tervezett változásokat a portfolio.hu által készített táblázat közreadásával mutatjuk be.

Fontos! A bevezetés részletei még nem ismertek, de addig is lehet (akár az ünnepek között is!) kicsit aktualizálni az építési költségekkel kapcsolatos pénzügyi terveket!

Akit kicsit részletesebben érdekel a téma:
https://www.penzcentrum.hu/hitel/dontott_a_kormany_kedvezobbe_teszik_a_tamogatott_lakashiteleket.1034908.html

 

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb