Közös lónak tényleg túrós a háta?

Közös lónak tényleg túrós a háta?

– avagy a takarékoskodás egy formabontó módja családi ház tulajdonosok számára

Tavaly mi is elkezdtünk komposztálni! (Az első év eredménye elég siralmas lett, de most már tapasztalatokkal felvértezve indulunk neki a második próbálkozásnak 😀 )
A tavaszi metszést követően (látva a hatalmas ág- és gallyhegyeket)  aztán be kellett látnom, hogy mégsem annyira fölösleges dolog egy komposztaprító gép, mint korábban gondoltam.
Na de ezért kiadni több tízezer forintot?
Figyelem, a blog végülis egészen másról fog szólni, mint amit ez a felütés sugall!
Megéri tovább olvasni, mert végül egy meglepő javaslat következik!

A családi ház, mint a legpazarlóbb lakhatási forma

Nem nehéz belátni, hogy a család ház a legdrágábban létrehozható és fenntartható lakhatási forma.
Elég csak abba belegondolni, hogy mennyivel egyszerűbb kifűteni egy társasházi lakást, amit akár öt oldalról is (szintén) fűtött lakások vesznek körül! Egy családi háznál ellenben mind a hat, környezettel érintkező oldalfelületet keményen szigetelni kell.
Vagy gondoljunk bele abba, hogy egy családi háznál minden járulékos funkciót egyedileg és egyénileg kell megoldani. Márpedig nagy tételben vásárolni, nagy tömegű kiszolgálásra megtervezni és megvalósítani valamit mindig olcsóbb. Tíz-húsz lakást ellátni például szélkerékkel megtermelt elektromos energiával, könnyen belátható módon gazdaságosabb, mintha ugyanezt a feladatot minden egyes lakás maga szeretné megoldani. Léteznek is olyan jövőbeli közösségi modellek, amelyek az összes energiát helyben, közösségi szinten termelnék meg, ezzel is kiküszöbölve a szállításból eredő hatalmas veszteségeket.
(Ez a probléma egyébként meglehetősen új keletű. A családi házak elődei messze nem csak a lakhatást szolgálták, hanem egységet alkottak a hozzájuk tartozó gazdasági épületekkel és a szintén hozzájuk kapcsolódó mezőgazdaságilag hasznosított földekkel.)
De vajon nem lehetne ezt a bizonyos „pazarlást” valamiképpen csökkenteni?

Vissza a helyi közösségekhez – először kicsiben!

Nyilván lehetne, csak drasztikusan szakítani kellene a fogyasztói társadalom által belénk ültetett normák, elgondolások egy részével és a közösségi gondolkodást az individuális gondolkodással legalább egy szintre kellene emelni. (Na, ez idehaza nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert – felmérések szerint – a magyar a világ egyik legindividuálisabb nemzete…)
Bármilyen meglepő, ez a „visszarendeződés” először a fejlett európai országokban kezdődött el. (Például Angliában, ahol vidéken ma már egyáltalán nem snassz közös autóval munkába járni.)

Nem kell ám egyből olyan nagy dolgokra gondolni, mint hogy a közösség mindjárt egy jókora napelem-parkot épít az utca végében.
Viszont tényleg olyan világtól elrugaszkodott felvetés, hogy több család közösen vásároljon meg egy komposztaprító gépet, egy fűnyírót, egy drágább barkácseszközt?
Hiszen igencsak kicsi a valószínűsége, hogy mindenki éppen abban a két órában szeretne füvet nyírni, komposztba való fanyesedéket aprítani.
Persze lehet találni kapásból ellenvetéseket (mi történik például, ha valakinél elromlik a gép?), de egészen biztos, hogy ezeket (akár gondos előkészítéssel) át lehet hidalni.

Kíváncsian várnék hozzászólásokat, leginkább persze az érdekelne, hogy van-e valaki, akinél már működik (vagy akinél már megbukott) ez a „közösködés”!
(Ja, és majd én is elmesélem, hogy volt-e merszem felvetni ezt a témát a szomszédomnak :D)