– Nem akkora marhaság, mint első pillantásra tűnik!

Újabb érv ahhoz, hogy tényleg érdemes komolyan elgondolkozni egy esetleges házfelújításon!
(A blogban feltűnik még a Gazdag papa egyik jótanácsa is!)
Pénzünk megdöbbentően nagy részét költjük az otthonunkra!
A Nielsen Piackutató egy most publikált tanulmánya szerint 28 európai ország lakossága közül mi, magyarok költjük arányait tekintve a legtöbbet lakhatásra.
Egy átlagos európai a kiadásai 25%-át költi az otthonával kapcsolatos szolgáltatásokra, míg ugyanez az arány idehaza 36%!

Ezzel párhuzamosan mi költjük a legkevesebbet utazásra, üdülésre, pihenésre, szórakozásra.
Elszomorító?
Mindez persze sok mindennel összefügg (amivel magyarázható a bizonyítvány): a magyar mentalitással, az itteni hidegebb telekkel és nem utolsó sorban a magyar lakásállomány katasztrofális állapotával.(Szakemberek becslése szerint lakásaink 75-85%-a komoly energetikai felújításra szorulna!)
Csak akkor fogunk tudni többet költeni magunkra, egészségünkre, szórakozásunkra, pihenésünkre, ha kevesebbet költünk a rezsiköltségekre. (Esetleg ha jóval több pénzt viszünk haza.)
Mindezt ráadásul annak figyelembe vételével kellene megvalósítani, hogy az energiahordozók ára valószínűleg folyamatosan emelkedni fog a probléma tehát nem fog magától megoldódni.

Miért éri meg házfelújításra költeni?
Valószínűleg sokan ismerik Robert T. Kiyosaki nevezetes könyvsorozatát, melynek első kötete a Gazdag papa, szegény papa címet viseli. (Ajánlom mindenkinek!)
Ennek egyik fő kijelentése, hogy csak akkor tudjuk hosszú távon megalapozni anyagi biztonságunkat, habevételeinkből elsősorban „eszközöket” vásárolunk, és nem „forrásokat”.
Eszköznek tekinthető minden olyan dolog, ami pénztermelésre képes. Nevezhetjük ezt akár beruházásnak is: egy gép, egy vállalkozás, egy pénzügyi befektetés sorolható például ide. (A források ezzel szemben csak „viszik a pénzt”, ezeket a bölcs ember az eszközeiből nyert nyereségből vásárolja csak.)
De ilyen pénztermelő beruházásnak tekinthető egy házfelújítás is, csak a megközelítés más egy kicsit. Ez a beruházás nem pénzt termel, hanem a pénzkiadásokat csökkenti, azonnal!
Már csak a megtérülést kell ügyesen kisakkozni, és a befektetésből néhány év múlva már lehet utazni, vagy éppen más formában a hobbinknak élni. (Sajnos a sorrendet nem lehet megfordítani)
Ugye hogy nem is akkora marhaság a főcím?

Forrás: Menedzsment Fórum https://www.mfor.hu/cikkek/Mi_koltunk_legtobbet_lakhatasra_es_legkevesebbet_szorakozasra.html
További ajánlott blogok ebben a témában: