Szocpol: hol lehet igényelni az új lakásépítési támogatást?

– közeledik az új szocpol!

paragrafusMostantól első kézből értesülhet az építkezőket érintő jogszabályi változásokról a Dr. Maráczi Zsolt és Társai Ügyvédi Iroda jóvoltából!
Mindjárt elsőként egy, a házépítőket érintő viszonylag kevés jó hír közül: január 1-jétől újra indul a népszerű nevén „szocpol”-nak nevezett lakásépítési támogatás!

Erről a témáról írtunk már a bejelentést követően. (Ide kattintva olvasható!)
Most már néhány konkrétum is – immáron jogi szakértőktől.

Az új szocpolt (hivatalos nevén: lakásépítési támogatást) az állammal szerződést kötött hitelintézetektől lehet majd igényelni. A lakásépítési támogatásról szóló kormányrendelet (256/2011. (XII.6. Korm. rendelet) 2012.01.01-én lép hatályba, a folyósításban résztvevő hitelintézetek listája várhatóan legkésőbb eddig az időpontig nyilvánosságra kerül.

A hitelintézet a támogatott személytől a lakásépítési támogatásra való jogosultság elbírálásért a támogatás összegének 1,5%-ának megfelelő, de legfeljebb 30 ezer forint, az értékbecslés és a helyszíni szemle díját nem tartalmazó bírálati díjat kérhet.

Amennyiben a támogatott személy a hitelintézettől lakáscélú kölcsönt is igényelt, a lakásépítési támogatásra való jogosultság elbírálásért és folyósításáért a hitelintézet díjat vagy egyéb ellenszolgáltatást nem számíthat fel.

A hitelintézet a lakásépítési támogatás igénylése iránti kérelem átvételéről igazolást ad az igénylőnek, melyben tájékoztatja a kérelem elbírálásának a hitelintézet belső szabályzata szerinti várható időtartamáról.

A lakásépítési támogatásra való jogosultságot és mértékét a kérelem benyújtásakor fennálló személyi és egyéb körülmények alapján kell megállapítani. A támogatásra való jogosultság megállapítása esetén a hitelintézet az igénylővel a lakásépítési támogatás nyújtásáról szerződést köt.

 

 

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb