Otthonteremtési Program: valami történt!

Otthonteremtési Program: valami történt!

 – lehetne több, de örüljünk annak, ami van!

otthonteremtesi_porgramValószínűleg legjobban a teljes apátiába süllyedt építőipart lepte meg, hogy igaznak bizonyultak a nemrégen a „szocpol” és a támogatott hitelekfelélesztéséről szárnyra kapott pletykák.
Akik házépítést, házfelújítást terveznek, feltétlenül érdemes elolvasniuk az alábbi híreket (még akkor is, ha ez csak egy bejelentés). Bár a rendelkezésre álló keret most sem éri el a 10 milliárd forintot, de mivel egyértelműnek tűnő feltételekhez kötődik, így viszonylag jól lehet vele kalkulálni.
Összegyűjtöttük a mai hírcsokrot!

Új építési támogatások – személyesen Orbán Viktortól

Újra „szocpol” és újra támogatott hitelek!
Az erre a célra szánt összegen túl talán az is reménykedéssel töltheti el mind az építkezőket, mind az építőipari szakma képviselőit, hogy, maga Orbán Viktor jelentette be az Otthonteremtési Program első érdemleges lépéseit. (Lehet, hogy végre a Kormány is elkezdi jelentőségének megfelelően kezelni ezt a kérdést?)
Ezúttal nem pályázatról van szó, hanem állami támogatásokról! Nyilván emellé is kell önerőt tenni, nyilván ehhez is csak utólag lehet hozzájutni (azaz átmenetileg elő kell teremteni az építési költségeknek ezt a részét is!), de vissza nem térítendő támogatásról van szó. Az is fontos, hogy pillanatnyi és tervezett élethelyzetünk alapján viszonylag jól el lehet dönteni, hogy mennyiben illenek ránk a feltételek és mire számíthatunk. (A pályázatoknál mindig az a baj, hogy nem tudni, érdemes-e egyáltalán energiát belefektetni az előkészítésbe. Legutóbb augusztusban fogyott el három nap alatt a keret… Bár most sem tudni, mi lesz akkor, ha mégis többen szeretnének élni ezzel a lehetőséggel, mint ahogy most a Kormány kalkulál.)
Az is pozitívum, hogy végre megjelenik a tartós érték létrehozásának támogatása (ugyanez a célja Az építő közösségnek is!) – az energiahatékonyság értékelésével.
Nyilván sokakat lelomboz, hogy a számlás építkezés is feltűnik a kritériumok között – de valljuk be, ez azért jogos elvárás egy állami támogatás esetében… (És hátha még több garanciát jelent majd a megrendelő számára is.)
Végül már csak abban bízhatunk, hogy a most bejelentetteket nem sodorja el a jövő évi költségvetés vihara!

Információk az új Otthonteremtési Programról – többféle tálalásban

És akkor egy kis szemezgetés a mai bejelentés után megjelent információkból!
Én személyesen ezt tartom a legjobb összefoglalónak:
www.portfolio.hu/ingatlan/lakas/itt_vannak_a_reszletek_kozzetettek_az_otthonteremtesi_program_elemeit.156747.html

Ez egyenesen a kormányoldaltól érkezik:
www.fidesz.hu/index.php

És még néhány más forrás – ami talán teljesebbé teszi képet:
fn.hir24.hu/gazdasag/2011/10/12/ime-a-reszletek-a-orban-lakascsomagjarol/
index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/12/forinthitel/
hir3.hu/magazin/1/71428/otthonteremtesi_program_lmp_a_6_2_milliard_forint_csak_alamizsna

Kategóriák: Egyéb, Háztervek

Vélemény? (0) ↓

Vélemény?