A konyha fejlődése (1. rész)

Biztosan mindenki volt már olyan buliban, ahol egy idő után azt lehetett észrevenni, hogy mindenki a konyhában tömörül.
Ma már, ha akárcsak Magyarországon is kapcsolgatunk a tévécsatornák között, szinte biztos, hogy rövid időn belül egy főzőcskézős műsorba botlunk. (Az Interneten pedig gasztroblogok tömkelegébe.)
Ha elmegyünk egy műszaki áruházba, az áruház nagy része olyan berendezésekkel van tele, melyek a konyhai munkához kapcsolódnak, vagy éppenséggel azt segítik. (Ezzel párhuzamosan azt is tapasztalhatjuk, hogy ha lépést szeretnénk tartani a konyhai technikai „forradalommal”, akkor fizetésünk szinte csak erre is kevés lenne…)
De vajon mi vezetett oda, hogy a konyha napjaink otthonainak mindinkább központi helyévé vált?
A válasz keresése meglepő összefüggésekre világít rá.

Szegények és gazdagok

Bármilyen meglepő, a ma ismert, általánosnak mondható konyha alig néhány évtizedes múltra tekint vissza.
Korábban érdekes kettősség volt megfigyelhető a konyha kapcsán. A szegény családok régi lakóterei nagyjából a konyhai funkció köré csoportosultak (sőt, néha csak ez az egyetlen helyiség volt a házban, ahol a kemence vagy tűzhely maradék melege mellett lehetett aludni is), a jobb módúak viszont jó messzire száműzték a konyhát a napi élettértől (például a nappalitól, az étkezőtől) – az ugyanis a szolgák és a szakácsok felségterülete volt, egyfajta kiszolgáló helyiség.

Régi parasztház egy tipikus alaprajza. A konyha volt az élettér középpontja, a tisztaszobát többnyire csak vendég érkezésekor használták, ezen túl inkább tároló funkciót látott el (pl. itt volt a tulipános láda, a nagylány stafírungja, stb.) A konyha és a tisztaszoba közé itt egy búbos kemence került, mely mindkét helyiséget fűtötte. (Forrás: sulinet.hu)

Ezt az alaprajzot  Bill Bryson zseniális Otthon című könyvéből oroztam, a képen egy XIX. század közepi tipikus angol udvarház földszinti alaprajza látható. A konyha még jó messze van az étkezőtől. (Akadémiai Kiadó 2012)

Demokratizálódás

A konyhában történő sütést-főzést sokáig évszázados hagyományok formálták, és tulajdonképpen minden borzasztóan ráérősen történt. A „racionalizálás” igénye a múlt század elejéig nem nagyon jelent meg, valószínűleg abból kiindulva, hogy a nők ekkor még sokszor voltak főállású háziasszonyok (nem kicsit cinikusan mondhatnám, hogy volt idejük bőven…), ha pedig a polgári családnak telt (és többnyire telt) szakácsnőre és/vagy cseléd(ek)re, akkor csak keveseket érdekelt, hogy az ő dolgukat hogyan lehetne megkönnyíteni.
A múlt század első felében azonban megjelentek az első kisebb bérlakások is, melyek lakói immáron a kispolgárok és az egyre gyarapodó munkásság tehetősebb rétegei voltak.  (A régi budapesti polgári lakások méreteiről még ma is meg lehet győződni, ha egy ilyenből kialakított mai lakásból átmegyünk a szomszédokhoz – na, régen még az ő lakásuk is az eredeti lakás része volt…)
Ezek a lakások olyan kis alapterületűek voltak (nem csak nálunk, hanem szerte a világon), hogy itt már tényleg minden négyzetméter számított – erre telt a bérleti díjból. A korábban bőségesen rendelkezésre álló hellyel gazdálkodó konyhafunkciót (ami akkor még tényleg csak a főzést és a tárolást jelentette) pár négyzetméteren kellett megvalósítani.
Nyilván több mérföldkövet is lehetne találni a konyhák fejlődéstörténetében, az egyik megközelítés szerint „a” forradalmi lépés Margarete Schütte-Lihotzky nevéhez fűződik, aki az 1920-as évek közepén Frankfurtban kidolgozta a hatékony konyhadizájn alapjait. Mintakonyhája mindössze 2 x 3,5 méter területű volt, és ezen belül két kihívást állított maga elé.
Ezek egyike az volt, hogy milyen konyhaelrendezéssel lehetne optimalizálni (azaz minimalizálni) a főzési időt. (Ne feledjük, ekkor már egyre több volt az olyan háziasszony, aki dolgozott is a házimunka mellett!).
Másik célként azt fogalmazta meg, hogy miként lehetne a legjobb ár-érték arány mellett berendezni (és berendezésekkel ellátni) a konyhát.
Érdekességként lehet megjegyezni, hogy munkája olyan sikeresnek bizonyult, hogy szerte a nyugati világban egészen a napjainkig etalonként szolgál kis- és közepes méretű lakásoknál a Margarete Schütte-Lihotzky által kitalált konyhaméret és elrendezés!

Margarete Schütte-Lihotzky „az a bizonyos” frankfurti konyhája (Forrás: Wikipedia)

És akkor megjelent egy építész is!

Azt, hogy manapság már a legtöbb építkező „evidenciaként” tekint az egybenyitott konyha-étkező-(esetleg nappali) helyiségkapcsolatra, a legtöbben a neves amerikai építész, Frank Lloyd Wright nevéhez kapcsolják.
Ha jól belegondolunk, valójában forradalmi tett volt, ahogy Wright a családi házak eldugott hátsó részéből „előrehozta”, és a fő helyiségek egyikéhez, az étkezőhöz kapcsolta a konyhát!
Wright víziója az volt, hogy olyan háztervekkel álljon elő, melyek az immáron önállóan, szolgák nélkül élő középosztály számára jelentenek praktikus és jó ár-érték arányú életteret – leginkább a nagyvárosok kertvárosaiban megépülve. (Ne feledjük, hogy ez a törekvés egybe esett az 1929-es nagy világválság tanulságainak levonásával!) Wright nevet is adott ennek az”iskolának”: az „új elvek” szerint épülő házakat Usonian-házaknak nevezte. (Usonia alatt Wright egy építészeti/városrendezési elvrendszert értett – egyszer érdemes lenne erről is írni!)

Wright egy megépült Usonian-házának belseje (Melvyn Maxwell és Sara Stein Smith háza) (Forrás:https://inhabitat.com/how-kitchen-design-has-evolved-over-the-last-century/)

Az építészeti forradalom továbbgyűrűzik

Ez a látszólag apró és egyszerű építészeti változás ugyanakkor komoly szociológiai változásokat alapozott meg. Korábban a szolgák, cselédek eltűnésével maguk a háziasszonyok lettek „száműzve” a ház távoli sarkában található konyhába – most hirtelen visszakerültek a család életvitelének közepére.
Sőt, ezzel együtt a korábban békésen a nappaliban szivarozgató, pipázgató, olvasgató, borozgató férfiak viszont hirtelen belecsöppentek a számukra korábban teljesen ismeretlen konyhai miliőbe! (Egy kis(?) túlzással azt is lehetne mondani, hogy akár itt is kezdődhetett a nemi szerepek összemosódásának folyamata!)
A konyha ezzel együtt már nem volt a „házi rabszolgamunka” egyik helyszíne, hanem elkezdett egyre feljebb emelkedni a „társadalmi ranglétrán”. A sütés-főzés maga már egyre kevésbé volt leszólt tevékenység, mind több férfi mutatta meg tehetségét a konyhai tudományokban, az immáron a konyhához közel leültetett vendégek előtt pedig egyformán lehetett hencegni a konyhai berendezésekkel és a család által ott készített ételek mennyei voltával!

Legközelebb innen folytatjuk!

A cikk a következő fő forrás alapján íródott: https://inhabitat.com/how-kitchen-design-has-evolved-over-the-last-century/