A konyha fejlődése (2. rész)

A konyha fejlődése (2. rész)

avagy hogyan válik a konyha lassan a lakás központi helyiségévé?

Kétrészes mini-sorozatunk első részében bemutattuk, hogyan vált a konyha a szolgák és szakácsnék (majd később a háziasszonyok :-)) „száműzetési helyéből” a polgári hétköznapok részévé – miközben maga a helyiség is a ház legtávolabbi pontjáról az étkező és nappali közvetlen közelébe került.
Ma azonban meglátjuk, hogy a múlt század közepére elért állapot még koránt sem a fejlődés végállomása volt!

Hal a tortán, Vacsoracsata és társaik

Az 1960-as években egy Julia Child nevű hölgy Amerikában meglepő dolgot tett: a TV-ben kezdett főzőcskézni, és valószínűleg maga sem gondolta volna, hogy ezzel mekkora divathullámot indít el.
Mára már a sztárszakácsok a legnagyobb celebek közé tartoznak szerte a világon (gondoljunk itt például Gordon Ramsay-re vagy Jamie Oliver-re), nincs olyan híresség, aki ne írt volna még szakácskönyvet, önálló tévécsatornák ontják magukból a recepteket éjjel-nappal – egyszóval sütni-főzni sikk lett!
Az emberek olyan ételeket, olyan távoli konyhákat ismertek meg, melyekről korábban a szakácsnők sem hallottak soha. Ma már olyan appok is léteznek, melyek segítségével egy-egy „irányzat” hívei együtt tudnak főzni (az Internet segítségével).
A hirtelen ránk zúduló tudás mellett azért még egy dologra volt szükség ahhoz, hogy az átlagember „beszokjon” a konyhába, és ott csodákra legyen képes: az elektromos háztartási gépek forradalmára!

Íme Julia Child, minden főzőműsorok anyja!
Forrás: onf.coop

Minden gépesítve

Ez a bizonyos forradalom valamikor a múlt század 40-es éveiben kezdődött, és mára hihetetlen változásokat hozott. Ezek a gépek tették lehetővé, hogy a főzés tényleg felhőtlen hobbi lehessen – a korábban vele járó rengeteg fáradságos munka mellőzésével. A mosogatógép elmosogat helyettünk, a legmodernebb sütők már öntisztítók (nem kell órákig sikálni a belsejüket, megkeserítve ezzel a korábbi ebéd kultikus örömeit), de még izomerőnket is kímélhetjük, ha például egy elektromos szeletelőt használunk. (Már csak abba borzasztó belegondolni, mi lenne, ha egyszer tartósan nem lenne áram! Biztosan lesznek, akiket ez a felvetés csak megerősít abban, hogy akkumulátoros napelem-rendszert vizionáljanak a házukba! )
Ha jól belegondolunk, egy mai háztartásban – csak a konyhát tekintve is – hihetetlen mennyiségű háztartási gép található. Ezzel a ténnyel a ház tervezése során akkor érdemes legkésőbb számot vetni, amiikor azt számolgatjuk, hogy hány konnektor legyen a konyhapult közelében!

A konyhai gépek piaca az egyik legdinamikusabban bővülő piac, ahol egyszerre jutnak szóhoz a praktikus és az esztétikai szempontok. A gyártók komoly kutatások keretében vizsgálják, hogyan is viselkedünk, hogyan mozgunk a konyhában, és árgus szemmel figyelik, még milyen (sokszor rejtett) igényeinket elégíthetnék ki. A blog fő forrásául szolgáló cikkben az egyik gyártó beszámol arról, hogy észrevették, a célcsoportjuknak nehézséget okoz, ha egy báránylábat akarnak betenni a sütőbe, de mellé szeretnék még „tuszakolni’ a tál krumplit is. Ezért hatalmas pénzekért kifejlesztettek egy 90 literes (háztartásokba való!) beépített sütőt…
És hogy az esztétika miért fontos? Hát azért, mert mára már a konyha a társasági élet egyik fő (ha nem a legfőbb) helyszíne lett, ahol barátaink, vendégeink kíváncsi szemekkel figyelik beszélgetés közben, mit is veszünk elő a konyhaszekrényből… A konyha ilyen értelemben színpaddá vált – ahol igenis nagyon fontosak a látványos díszletek és kellékek a nézők számára (is)!

Az első képen a cikkben is említett 90 literes beépített háztartási sütő látható (Fisher & Paykel). A második képen egy olyan komyhaszekrény, ami 2015-ben Red Dot Design Awardot nyert (Ez az egyik legrangosabb dizájn-díj) (Design: Jörg Dietz, Gyártó: Warendorfer Küchen Gmbh)
Forrás: inhabitat.com és red-dot.de

Az építészet követi a divatot

Ezt a trendet természetesen az építészet is igyekezett követni.
Oda már az előző részben eljutottunk, hogy a konyha egyre inkább egybenyílt az étkezővel, majd ehhez a helyiségkapcsolathoz egyre inkább csatlakozott a nappali is.(Most már tényleg szabadon áramolhatott a család és/vagy a vendégek a közös helyiségek között.)
Mindezt azonban megint csak egy apró, de annál fontosabb technikai újdonság tette lehetővé: a szagelszívók megjelenése! Ezek segítségével vált ugyanis elérhetővé, hogy egy-egy szagosabb-illatosabb fogás készítése után ne ússzon még órák múlva is konyhai szagokban a nappali is.

Aztán elkezdtek akár még az arányok is megváltozni! A konyha – jelentőségének emelkedésével párhuzamosan – egyre nagyobb lett!
Ennek két oka is volt.
Egyrészt a temérdek tárolóhely (gondoljunk itt akár az egyre nagyobb hűtőszekrényekre is!) , a konyhai gépek és eszközök garmadája mind több helyet igényelt. A főzőműsorok ezerféle egzotikus ételt ismertettek meg, melyek elkészítéséhez a legkülönbözőbb hozzávalókra és eszközökre van szükség – és bizony a fogyasztói kultúrán felnőtt amatőr szakácsok ezeket mind be is szerzik…
De bármennyire is azt gondoljuk, hogy napjaink konyhájánál soha nem volt nagyobb bőség – ez tévedés. Bill Bryson Otthon című könyvében (egyik nagy kedvencem!) leírja, hogy a viktoriánus Angliában „minden nagy léptékben folyt. Egy devoni ház, a Saltram konyhájában 600 réz főzőedény volt, és ezzel nem lógtak ki a sorból. De még szerényebb szinten is – egy parókián – egy tízfős vacsorához szükség lehetett több mint 400 edény, pohár, evőeszköz és más tárgy használatára és mosogatására.” Ehhez képest mi sehol sem vagyunk.

A másik ok az, hogy a konyha a magányos szakács/szakácsnő (aki ugye ma már többnyire a család egyik tagja!) felségterületéből egyre inkább közösségi tér lett – ami a beszélgetések fő színtere, de ahol akár többen is főzhetnek egyszerre! (Akár csak a buli kedvéért.)
Márpedig ez az új irányzat megint csak felbolygat egy korábban már ökölszabálynak tekintett valamit: a hűtő-sütő-mosogató hármasának minden lakberendező (és remélhetőleg építész) iskolában tanított funkcionális elrendezését. Ezt hosszú évek alatt optimalizálták úgy, hogy azt vizsgálták, hogyan kell elhelyezni ezeket a főzés szempontjából kulcsfontosságú eszközöket, hogy azok a legpraktikusabb és leggyorsabb munkavégzést tegyék lehetővé – egy ember számára!
Ma már főzőhely-csoportokat kell kigondolni (már ha valakinek a fejében hasonló – konyhai – társasági események fordulnak meg – akár csak a jövőre nézve is.
Ez bizony új kihívásokat támaszt napjainkban mind az építészek, mind a lakberendezők számára.

Főleg az angol nyelvterületen a háromszöghöz hasonlítják a hűtő-mosogató-sütő hármas legpraktikusabb elrendezését. A képen egy lehetséges háromszög látható – egy L-alakú konyhai elrendezésnél.
A konyha példája ékesen bizonyítja (még ilyen rövid kivonatban is), hogy a szociológia, a kultúra, az építészet, a lakberendezés és a technika bizony kéz a kézben jár – legalábbis jó esetben.
Remélem, ennek megfelelőn holnaptól Ön is más szemmel fog nézni a konyhájukra!

Megjegyzés: Erről a témáról (legalább is ami a térelválasztás dilemmáit illeti) sokkal bővebben lesz szó az Építem a házam 4. kötetében – aminek megjelenését év vége tájékára tervezzük!