– avagy üdvözlet Nepálból (1.rész)
Minimális szakma, egy kis szubjektív élménybeszámoló, egyszerre szép, érdekes és megdöbbentő képek – valamint egy kicsit új hangvétel.
Ennyi mindent próbálok belezsúfolni a mai (és következő) blogbejegyzésbe!
Nem véletlen, hiszen jónéhány élményemet szeretném megosztani veletek az utóbbi bő két hét nepáli utazásából.
Kis ízelítő abból, hogyan is néz ki a házépítés a Himalája hegyei között!
Mi is az az „autonóm ház”?
Az „autonóm” szó jelentése az idegen szavak szótára szerint: önálló, mástól független.
A házépítés világában az olyan házakat nevezik (többé-kevésbé) autonóm házaknak, melyek nem szorulnak rá a külső közművekre: mind az elektromosságot, mind fűtéshez, melegvíz-készítéshez szükséges energiát maguk állítják elő. (Ebben leginkább napelemek, napkollektorok, talajvizes hőszivattyúk szolgálhatnak segítségül – fontos azonban, hogy ebben az esetben a megtermelt energia tárolásáról is gondoskodni kell a „szűkösebb időkre”, például olyankorra, amikor nem süt a Nap. Ez utóbbi nem akármilyen plusz feladat!)
A nem olcsó (és nem egyszerű) autonóm házban általában kétféle család szokott gondolkodni:
– akik olyan helyen építkeznek, ahol egész egyszerűen nincsenek közművek (egy elképzelt lovastanya esetében ez például egy reális eshetőség);
– akik nem akarnak semmitől és senkitől sem függeni (például nem szeretnék azt lesni folyamatosan, hogy melyik nagyhatalom fenyeget bennünket ilyen-olyan energiakorlátozással).
A téma illusztrálására ezt a képet a nol.hu-ról kölcsönöztem. Látható, hogy az igazi autnóm házban – a leírtakon túl – a vízellátás és a szennyvíz-elvezetés sincs közművekhez kötve.
Így néz ki egy autonóm ház idehaza. (A Tervcafékon is volt már több olyan építkező, aki ilyen házban gondolkodott!)
Az elmúlt két hétben azonban volt szerencsém személyesen is megtapasztalni, hogy a világ más részein egészen másként közelítenek az emberek ehhez a témához – úgy, hogy valójában nem is tudnak róla!
Ahol az autonóm ház nem luxus, hanem kényszer
Régi álmom vált valóra november elején: egy kis csoporttal együtt egy 11 napos himalájai hegymászáson vehettem részt! 🙂 (No azért nem a Mount Everestet másztuk meg, de 5600 méterig eljutottunk!)
Természetesen az eldugott hegyi falvakban is próbáltam kilesni, hogyan építkeznek a helyiek.
Nos, az itteni építkezéseket alapvetően három dolog nehezíti meg:
– az itt élőknek (többségében) alig van pénze;
– nincs vezetékes elektromosság (nemhogy gáz…);
– nincsenek utak…
Talán ebből is látható, hogy – bár fogalmuk sincs róla – a helyiek (ezen a vidéken alapvetően a sherpák) azautonómnál is autonómabb házakat kell építsenek!
Vegyük például ezt az építkezést Tengboche mellett (olyan 3900 méter magasan). Ez a „háztípus” a favázas, falemezekkel kombinált technológiát részesíti előnyben.
Építkeznek a Himalájában, több mint 4000 méter magasan
Talán elég jól érzékelhető, hogy a hőszigetelés nem igazán kap fő hangsúlyt – annak ellenére, hogy ezen a magasságon (így ősz vidékén) már javában mínuszok dúlnak naplemente után. (Hőszigetelés nélkül bizony a helyiségekben is – mint ezt az alábbi, szobánk ablakpárkányán belül(!) megfagyott páralecsapódást mutató kép is tanúsítja.
Ilyen hideg lehet egy fűtetlen szobában már ősszel is ebben a magasságban! A szobában összegyűlő pára lecsapódott – és megfagyott…
Fűteni csak a közös helyiséget fűtik (ez esetünkben a menedékház étkezője volt) – a középen felállított vaskályhát nagyrészt szárított jaktrágyával izzítják be (ezen a magasságon már fából sincsen korlátlanul).
Az összegyűjtött jaktrágyát (a jakok itt háziállatok) a házfalakra tapasztják amíg jó idő van, és ott szárítják. Télire remek fűtőanyag lesz belőle!
A kérdés már csak az, hogyan kerülnek a fel a házépítéshez használt deszkák a hegyre?
De erről majd a „tematikus” élménybeszámoló következő részében! (Előre elárulom, hogy nem a helyi TÜZÉP-en rendelik meg!)
Ugyancsak a folytatásban mutatok meg egy másik „típusházat” (aminek lesznek előnyei és hátrányai a mostanival szemben), majd egy-két szép (elkészült) házrészletet is.
És a következő blogbejegyzésben fogom elárulni azt is, milyen „újdonságot” találtam ki a blogok hangvételében. (Bár az éles szeműek már most is felfedezhették!)
Tehát folyt. köv.!
