Cui prodest? – Mégis kinek az érdeke?

Cui prodest? – Mégis kinek az érdeke?

– avagy ki segít abban, hogy rátaláljunk a legjobbra?

tanacsadasEzt a blogot már régóta szerettem volna megírni, de valahogy mindig attól féltem, hogy túl sok indulatot gerjeszthetne a benne felvetett dilemma.
Amikor azonban minap felhívott egy kedves építkező házaspár hölgy tagja, és elpanaszolta, mennyire csalódott abban a szakemberben, akit (többek között) azért fogadtak fel, hogy segítsen megtalálni nekik a legelőnyösebb beszerzési forrásokat – ismét aktuálissá vált a fiókban heverő téma:
Mit is ajánlanak nekünk az építési szakemberek?

„Vannak-e benne tuti tippek?”

Kezdjük azonban egy kicsit messzebbről. Amikor két és fél éve megjelent az Építem a házam I. kötete, akkor egy építőipari szakvásáron kezdtük először árusítani. Sokan jöttek arra, megnézték a könyvet és a legtipikusabb kérdések egyike ez volt: „És vannak-e benne tuti tippek?”
Ilyenkor mindig kicsit provokatívan válaszoltam: „ Nincsenek, és nem is lesznek.” Aztán pedig megpróbáltam elmagyarázni, hogy a könyv éppen arról (is) szól, hogy megmutassa, nincsenek tuti tippek!
Egyrészt minden ember, minden család, minden építkező más és más. Más a gondolatvilága, mások az elvárásai, mások a lehetőségei, mások a céljai. Ami bejön az egyik családnak, egyáltalán nem biztos, hogy jó megoldás lesz a másiknak – legyen szó akár a szomszédról vagy éppen a legjobb barátunkról. Mindenkinek asaját optimális megoldását kell megtalálnia – na ebben próbál segíteni az Építem a házam könyvsorozat.
Másrészt tudomásul kell venni, hogy nincsenek egyedül üdvözítő megoldások! A műszaki életben egy-egy problémára akár több egyenértékű megoldás is létezhet.
Van, akinek ez jó hír, van, akinek nem. (Többször kimutatták már, hogy a nagy választék és az ebből adódó döntési kényszer komoly stresszhelyzet az emberek többsége számára!)
Végül a harmadik ok, amiért nincsenek a könyveinkben ilyen „tuti tippek” az, hogy a kibicnek semmi sem drága. A jövendő otthonnal kapcsolatos döntéseket annak kell meghoznia, aki majdan lakni fogja a házat, a lakást, aki a saját pénzét adja ki rá! (Éppen ez a családi házat építők egyik nagy lehetősége: ők dönthetnek jövendő otthonuk akár minden részletéről – ezt a kész társasházi lakást vásárlók nem tehetik meg.)
Persze célszerű felkészülten meghozni ezeket a döntéseket és ehhez kikérhetjük barátaink és szakemberek tanácsát is. (Remélhetőleg ilyen segítő közeg Az építő közösség is!)
De jó tudni, hogy ha átengedjük a fontos döntések meghozatalát másoknak, akkor ők bizony saját gondolatviláguk és sokszor saját érdekeik mentén fognak dönteni! (A felkészültség része így az is, hogyan találjuk meg azokat a szakembereket, akik hajlandók és képesek a „mi fejünkkel gondolkodni”, és az is, hogy meg tudjuk ítélni, mely fontos(!) döntéseket kell nekünk meghozni és mit célszerű rábízni a szakemberekre. Nem valószínű például, hogy valaha olyan szakmai tudással fogunk rendelkezni, hogy meg tudjuk ítélni egy adott ház-csomópont konkrét részletes kialakítását.)
Az Építem a házam könyvsorozat és Az építő közösség tehát ehhez a felkészüléshez, az átgondolt és felelős döntésekhez szeretne segítséget nyújtani. De térjünk vissza a „kinek az érdeke”, „kinek fontos” kérdéshez. (Cui prodest? – írhattam volna fellengzősen is…)

„A legdrágább boltokba vitt el”

„Felfogadtunk egy lakberendezőt – többek között azért, mert ezt ti is javasoltátok már az építkezés idejére. Szerintem elég jól tisztáztuk vele az elején, hogy nem vagyunk milliomosok, de szeretnénk ésszerűen berendezni új házunkat. Azt gondoltuk, tapasztalata alapján majd abban is segít nekünk, hogy milyen boltokban találjuk meg a legjobb ár-érték arányú termékeket. El is vitt bennünket néhány üzletbe, de olyanokba, hogy a legolcsóbb termék is majd annyiba került, mint amennyit mi egy szobára szerettünk volna kiadni.”
Valahogy így hangzott a bevezetőben említett panasz.
Azt gondolom, a probléma két okból jöhetett létre:
– A szakembernek nem sikerült beleélnie magát a megrendelő helyzetébe és gondolataiba. Vagy rossz volt a kommunikáció kettőjük között vagy rossz szakembert választottak. (A szakember-választás egyik fontos szempontja a kölcsönös bizalom, a fél-szavakból-is-megértjük-egymást kapcsolat.)
A szakember önös érdekei felülírták a megbízói érdekeket.
Azaz jutalékot kapott az adott boltoktól.
És itt érkeztünk el egy olyan kényes témához, amiről mindenki mélyen hallgat a szakmában – pedig nem okvetlenül szégyellnivaló dologról van szó. Hallgatni viszont nem lenne ildomos róla.

Tervezői jutalék, kereskedői jutalék – bűn vagy realitás?

Amikor még vezetőként dolgoztam az építőanyag-szakmában, akkor az a hír járta, hogy van olyan építési szakterület, ahol a szakemberek több pénzt keresnek a gyártóktól kapott jutalékból, mint amennyit a megrendelőtől kapnak magáért a munkáért. Saját cégünknél én tűzzel-vassal harcoltam a tervezői és egyéb jutalékok ellen, mert úgy éreztem, hogy ez a megvesztegetés egyik formája. De ezt csak azért tehettük meg, mert egy piacvezető cégnél dolgoztam.
Egy cégnek ugyanis két lehetősége van arra, hogy eladja a termékeit.
Vagy eléri, hogy az emberek a boltokban eleve az ő termékét keressék (el lehet képzelni, hogy ehhez mennyi reklámra van szükség!), vagy azt éri el, hogy a boltokban az ő termékét ajánlják.
Ez utóbbira megint csak két lehetőség kínálkozik.
Vagy olyan egyedülálló tulajdonságokkal bír a portékánk, ami lenyűgözi az eladót és jó szívvel ajánlja (legyünk őszinték, ilyen termék kevés van), vagy valahogy érdekeltté kell tenni abban, hogy minket ajánljon. A nagy jutalék, a bónuszok, a jutalomutak, mind ezt szolgálják – legyen szó kereskedőről, tervezőről vagy kivitelezőről. (Meg persze bárki másról, hiszen az, amiről most beszélünk, nem csak az építőipar sajátossága! Ugye az idegenvezető sem véletlenül ajánl éppen egy boltot egy idegen városban a sok egyforma közül?)
A kérdés csak az, hogy mindez jó-e a vásárlónak?
A válasz: önmagában se nem jó, se nem rossz.
Egyrészt mondhatjuk azt, hogy ez a realitás. Ugye mindenki hallott már arról, hogy a nagy áruházakban a gyártóknak komoly polcpénzt kell fizetniük azért, hogy a kezünk ügyébe rakhassák ki a termékeiket. (Tehát nem a legjobb „tukmálódik” ránk, hanem az, amiért a legtöbb pénzt fizették!)
Másrészt így, hogy a szakemberek esetleg több forrásból is bevételhez jutnak, kicsit jutányosabb áron dolgozhatnak nekünk. Ha csak mi fizetnénk őket, akkor joggal várhatnánk el, hogy minden más szempontot iktassanak ki a munkájukból – de ekkor jóval magasabb kellene legyen a díjszabás – pláne Magyarországon. Múltkor hallottam viszont olyan szakemberről is, aki például megosztotta a kapott jutalékot a megrendelővel! (Ugyanez a probléma köszön vissza egy kivitelezésen is: a felelős műszaki vezető nekünk dolgozik (remélhetőleg tényleg felelősen), de nem „a mi emberünk”. Őt a kivitelező cég fizeti. Saját érdekeink kizárólagos védelmezője egyedül egy  műszaki ellenőr lehet –akit viszont egyedül nekünk kell fizetni.)
Harmadrészt szerencsére (mint arról az első bekezdésben volt szó) egy-egy probléma megoldására akártöbbféle termék, műszaki megoldás is jó lehet, így a jutalék – jó esetben – „csak” a jó és jó termékek közötti választást motiválja.
A baj akkor van, amikor egy-egy szakember csak(!) a saját érdekeit nézi, ne adj Isten csak azért ajánl egy (akár rosszabb, akár drágább) megoldást valakinek, mert abból neki haszna származik.
Az építkezőnek tehát nincs mása dolga, mint
– tisztában lenni a jutalékrendszer létezésével;
– ennek figyelembe vételével (is) választani szakember partnert.
(A témát akár szóba is lehet hozni a megbízás előtti  tárgyaláson. Emellett ne legyünk előítéletesek: jónéhány építési szakember visszautasítja a jutalékot. Olyan ez kicsit, mint az orvosi hálapénz.)
Ilyen egyszerű az egész.(?) De ne szemérmeskedjünk.

Kategóriák: Egyéb, Háztervek

Vélemény? (0) ↓

Vélemény?