Ezt nevezem házfelújításnak!

Ezt nevezem házfelújításnak!

– avagy Portugáliában ez nem zavarja a városképet

A három részes energiahatékonysági sorozat után ezúttal ismét egy házat hoztam a blogba – most Portugáliából. A cél hármas:
– Ismét csak apró ötletmorzsákat adni azoknak, akik házépítésben, vagy akár egy komolyabb átépítésben gondolkodnak.
– Megmutatni, hogy mi sülhet ki egy egyszerű felújítási elképzelésből.
– Példát mutatni arra, hogy a „városképbe illeszkedés” nem okvetlenül kell unalmas megoldásokat eredményezzen!

Az úgy kezdődött, hogy…

Nem is olyan régen egy úr kereste fel Rui Vieira Oliveira és Vasco Manuel Fernandes építészeket az észak-portugáliai Taide-ból. Azt szerette volna, ha a képen is látható tipikus vidéki házacskáját (inkább nevezzük présháznak, mert annak használták a szőlőskerthez)  kicsit átpofoznák, felújítanák. Fő elvárása az egyszerűség és a funkcionalitás volt. (Valószínűleg ő maga sem gondolt arra, hogy ez lesz a végeredmény…) Az is elvárásként fogalmazódott meg, hogy az új épületnek harmonizálnia kell a környezetével és annak ellenére hogy új, nem szakadhat el teljesen a múlttól. A tervezőiroda első gondolata az volt, hogy az új háznak a környék stílusjegyeit kellene visszatükröznie – de mai, dinamikus formában. (Ezt később sikerült is elérni.)

Az építészek ellátogattak a környékre, és arra jutottak, hogy ide bizony elég nehéz lesz olyan házat tervezni, amelyikben az élet mentes a szomszédok folyamatos vizslató tekintetétől. (Ez szerintem sok hazai építkező szemében is fontos elvárás…) A településnek ezen a részén kicsik a hátsóudvarok, a magastetős, tetőteres házak felső szintjei remek „kilátópontokként” szolgálnak – de még az utcák is olyan keskenyek, hogy a szemben levő ház is (kis túlzással) karnyújtásnyira van a telektől.
Az első pillantásra is látható volt, hogy az épület falainak fontos szerep kell jusson a szomszédok elől rejtett otthoni élet megteremtésében.

Ilyen volt, ilyen lett! Ez aztán a látványos felújítás, nem igaz? A második kép alján feismerhető az első képen szereplő kis présház. 

Félúton a lapostető és a magastető között

Nem tudom felismerte-e az előző képeken az egykori présházat? Pedig ott van, gránitfalai szépen beépültek a földszintbe!
A ház alaprajza végülis érdekesen alkalmazkodik a telekhatárokhoz, a kíváncsi tekinteteket kizáró tömör falaksúlyát a fehér színnel próbálták enyhíteni.
Az épületnek végül a tető lett a leghangsúlyosabb eleme: valahol félúton (egy kicsit a félúton túl) van alapostető és a magastető között, így még (valamennyire) harmonizálni tud a környékbeli házak magastetőivel – miközben magán hordozza a modern épületek stílusjegyeit. Ennek a szerkezeti kialakításnak segítségével még egy komoly fedett, védett teret is létre lehetett hozni alul – itt kapott helyet a garázs is.
A ház egyébként a képeken nagyobbnak látszik, mint valójában (csak a „méretosztályát adták meg, valahol 90 – 250 m² között). A földszinten a „szociális helyiségek” kaptak helyet: a konyha, a vendégmosdó, a dolgozószoba és a nappali – valamint a lépcsőház. Az emeleten két hálószoba nyert elhelyezést. (És még egy kis erkélyre is futotta.)
A ház az Architizer idei A+ Award építészeti pályázatán mind a szakmai zsűritől, mind a közönségtől díjat nyert.

Néhány kép a ház külsejéről és egy a belsejéről – valamint az emeleti és földszinti alaprajz. A hangsúlyos tető és aközeli szomszédok kíváncsi tekinteteitől védő – szinte tömör – falak adják a ház legfőbb jellegzetességeit.

Forrás: https://architizer.com/projects/taide-house-rui-vieira-oliveira-vasco-manuel-fernandes/