– avagy egy kis (tanulságos) vidámság a nagy nyári melegben
Az a jó egy ilyen blogban, hogy a nagy tudományosság mellé be lehet csempészni a blog szerzőjének személyes élményeit is!
Két héttel ezelőtt nagyon jó társasággal vettünk részt egy „kalandtúrán”. Egyik vacsoránál egy olyan történetet hallottam, amelyet a nagy utónyári melegben mindenképpen meg szeretnék osztani Az építő közösség olvasóival. Egy történetet, amely azt bizonyítja, hogy a családi ház építése Amerikában sem okvetlenül mentes a minőségi kompromisszumoktól. (És azt, hogy vigyázat, a találékonyság csodákra képes!)
Egyik, ma már komoly egzisztenciával bíró útitársunk egyetemista korában Amerikába ment dolgozni a nyári szünetben. Egy magyar származású építési vállalkozónak dolgoztak (természetesen teljesen mást tanultak az egyetemen). Igazán nem akarom leértékelni az Építem a házam I. kötetében az építőipari szakmunka jelentőségéről leírtakat, de a fiúk lelkesedése és találékonysága némiképp ellenpontozza mindezt.
„Tudsz burkolni?” – kérdezte egyik délután a derék fővállalkozó.
„Hát hogyne” – hangzott a válasz hősünktől, aki életében csempét még csak a fürdőszoba falán látott, de semmiképpen nem akart tudatlannak tűnni.
„Remek, mert akkor holnap te fogod burkolni fürdőszobát!”
Gábor nem rettent meg a kihívástól, elsurrant a helyi videókölcsönzőbe, kikölcsönözte a „Hogyan burkoljunk saját kezűleg?” című videőt (Amerikában mindenről van szakanyag!), amit aztán titokban végignézett éjszaka, amikor a többiek aludtak. Kijegyzetelte a hallott anyagokat és szerszámokat, mely tudással felvértezve másnap reggel leadta a listát a főnöknek. (Az már a leleményesség magasiskolája, hogy reggel ráadásul visszavitte a videót, hogy mégsem tetszik, kéri vissza pénzt) „Tök jó lett!” – emlékszik vissza ma is büszkén és nevetve.
Számomra a sztorik csúcspontját azonban az az eset jelentette, amikor a fiatal csapat egy lábazat-készítés problémájával került szembe.
A főnök már régóta nem tudott kiadni egy kész (fa)házat. végre lett egy potenciális bérlő, aki azonban kikötötte, hogy neki téglaburkolat kell a lábazatra.
Igen ám, de hogyan falazzanak oda egy ilyet egy már létező falhoz, annak alsó 50 centijéhez? (Egy burkolótégla kb. 10 cm vastag!)
De ezt a problémát is megoldották. Aládúcolták a házat, egy körfűrésszel óvatosan kivágták a lábazati burkolat helyét a falban(!), befalazták középre a téglákat, majd óvatosan kiszedték a dúcokat és ráterhelték a házfalakat a friss műre. Megállt!
(Ha valaki szeretné megtudni, hogyan kell kinéznie valóban egy lábazatnak, akkor ajánlom figyelmébe az Építem a házam II. kötetének önállóan is kapható, a ház alapozásáról szóló fejezetét!)
Ezeken a történeteken jót nevetünk, de azért kevésbé őszinte a jókedvünk, ha a szakemberek(?) hasonló építési bravúrjaival saját házunkon szembesülünk.
Ön is ismer hasonló, egyszerre nevetnivaló és elszomorító történetet a házépítés, házfelújítás világából? Ossza meg velünk!
