Otthonteremtési támogatások – támogatás-cunami!

– avagy jó dolgok is vannak a mostani, építkezők számára nehéz helyzetben!

Szerző: Selmeczi Róbert

otthonteremtési támogatások

A szakértők száma folyamatosan bővült Az építő közösség és a Tervcafék majd 10 éves fennállása alatt. Ennek nem csak az az oka, hogy – szerencsére – egyre több az érdeklődő építkező, de az is, hogy egyre több szakma kerül képbe egy-egy építkezés kapcsán. (Mostanában – kissé szarkasztikusan – azt szoktam mondani, hogy lassan pszichológust is bevonunk a szakértői körbe, mert egy mai építkezésnél egy ilyen lelki támasz sem megvetendő…)
Pénzügyi és jogi szakember jelenléte egy mai építkezésnél ma már (szerencsére!) egyáltalán nem kuriózum. 
Hogy miért, erről szól mai blogbejegyzésünk, melynek szerzője a Tervcafék egyik állandó pénzügyi szakértője.

 

Folyamatosan változó otthonteremtési támogatások

Az elmúlt években oly mértékben „elszaporodtak” a gyermekkel, otthonteremtéssel kapcsolatos támogatások, kedvezmények, hogy ezeket követni, alkalmazni, kombinálni már külön szakma lett.
Pályafutásom 17 éve alatt alig találkoztam 1-2 ügyféllel, aki az összes, számára elérhető kedvezményt kihasználta, igényelte, ezért hálás feladatként mindig marad tennivalóm a tájékoztatásban. A gyakori jogszabály-módosítások, kiegészítések miatt pedig állandó lehetőség van tanulni, felejteni majd újratanulni, alkalmazkodni.

Vegyük csak a legnépszerűbb CSOK témát!
 A kérdések egy részére  egyik nap még azt kell mondanom: NEM.
Például:
–  vehetek osztatlan közös ingatlant?
– használatbavételi engedély nélkül is igényelhető?
– használt lakás vásárlására felvehető a kedvezményes kamattámogatott hitel?

Aztán később ezekre a kérdésekre már azt mondhatom: IGEN.

A törvénymódosítások során olyan, már-már hihetetlennek tűnő kedvezmények is megjelentek, mint a gyerekruhák utáni adókedvezmény, vagy a hitelek törlesztőrészletei után igényelhető SZJA-kedvezmény, ami korábban is volt, aztán eltűnt, majd más formában ismét megjelent, és elérhető ma is.
Szintén kevesen ismerik azt a szülésre járó önsegélyező pénztári adókedvezményt, ami egy baba születésekor a szülők által igényelhető 300.000 Ft.

 

Jogcímbőség – akár még válogathatunk is!

Egy építkezői élethelyzet gyakran társul gyermekneveléssel, gyermekvállalással, hitelfelvétellel, ezért több milliós haszonnal jár, ha az igénybe vehető támogatásokat kombináljuk.
És azt ki gondolta volna, hogy szabad felhasználású milliókat fognak osztogatni gyermekvállalás ösztönzésére, illetve autó vásárlására?
A babaváró hitel részleteinek pontosítása még e percben is folyik bankszövetségi szinten, illetve EU szinten.
Amit már most lehet tudni, hogy alapfeltételekben egységes lesz, de a hitelbírálat bankonként eltérő.
Már megjelentek cikkek és kalkulációk , hogy befektetésként hogyan használható fel ez a babahitel, de ha csak a gyermek és lakás témaköröknél maradunk: milliókat lehet adókedvezményként zsebre tenni egy-egy ügyes kombinációval.

 Például:
– bizonyos, egyébként is szükséges fogyasztásunkat egészségpénztáron keresztül bonyolítjuk;
-a család összes SZJA-ját kihasználva, szüléskor, és utána a CSED/GYED ideje alatt önsegélyező pénztárba elhelyezve adózónként akár 750.000 Ft-ot spórolunk évente;
-a hitelünk törlesztői után visszaigénylünk adókedvezményt.

Úgynevezett jogcímbőség áll elő ilyenkor, hiszen válogathat a család, hogy azt a 150.000 Ft/ fő/ év adókedvezményt a pelenkák és popsikrém után, légzésfigyelő után, vagy a CSED ellátás miatti jövedelemkiesés pótlása után vegye igénybe, vagy szimplán a szülés ténye alapján.
Eddig sokszor az adókedvezmények teljes körű kihasználásának csak a család rendelkezésre álló, fél évre “befektetni való” pénze szabott gátat. Most a babaváró hitelből mindez INGYEN finanszírozható lesz, ha valaki megfelel a feltételeknek.

 

Személyi jövedelemadóhoz kötött otthonteremtési támogatások?

Természetesen az adókedvezmények alapja az adófizetés, konkrétan az SZJA (személyi jövedelemadó).
A jelenleg is sok gyermeket nevelők vagy KATÁS-ok lehet, hogy nem tudják ezeket az előnyöket így megtapasztalni, habár a közeli hozzátartozók adminisztratív segítsége megoldást nyújthat.

Nézzünk most a korábbi általánosságok után egy konkrétabb példát!
Építkezést tervez a család CSOK-kal, hitellel, és bevállalnak 2 gyermeket, amiből az egyik már úton van. Megfelelnek a babaváró hitel követelményeinek, így abba is „beneveznek”.
Az építkezés hamarosan indul. Felveszik a babaváró hitelt, és amíg az önerő beépül a házba, addig ebből a pénzből elhelyeznek 750.000 Ft-ot/számla a két szülő és a négy adózó nagyszülő önsegélyező számláján.
A baba 2 hónap múlva születik, az elhelyezett pénzeket pedig decemberben (6 hónappal később) kiveszik szülés jogcímen. Áprilisban hozzáférhetővé válik  900.000 Ft adókedvezmény. (Ez most egy ideális eset, amikor mind a 6 személy ki tudja használni a maximum 150.000 Ft-os adókedvezményt.)  Az anya számlájáról például GYES, GYED kiegészítés jogcímen, az apa és anya számlájáról hiteltörlesztő után járó kedvezményként, a papák és a mamák számláiról pedig a pelenka, a cumi, a melltartóbetét, stb. után  (amire a babának és az anyukának szüksége van).  Lehet, hogy a kedvezmények igénybe vétele 2-3 évet igénybe vesz, mert egyetlen évben nem lehet adott célra felhasználni.
Mindezek után a babaváró hitelből még felhasználatlanul maradt összeget pedig előtörlesztik a hitelükbe.

 

Mire jó (még) a lakástakarék?

Véget ért egy fejezet októberben  a lakáscélú támogatások egyikében. A lakástakarékok (LTP) állami támogatása megszűnt, viszont aki időben megkötötte a szerződéseit, az a 30%-os támogatáson felül egy extra előnyt még magáénak tudhat: az LTP szerződésén keresztül a hitelszerződését ingyen vagy kedvezménnyel előtörlesztheti (a hitelszerződése feltételei szerint)! És ne feledjük, hogy az LTP számlára bármekkora összeg befizethető… Ugye értik?

A Tervcafék bemutatkozó részében mindig azt szoktam mondani, hogy ott én vagyok a kakukktojás a sok műszaki szakember között. A fenti példák azonban talán jól mutatják, hogy a rendelkezésre álló pénzzel és támogatásokkal ügyesen összefésülve a kedvezményeket talán még napjaink áremelkedésének jó része akár kompenzálható is! 
Az említett lehetőségek kihasználása persze a személyes életkörülmények és igények figyelembe vételével, egyedi koncepció kidolgozásával és eltérő mértékben lehetséges.
Éppen ezért szívesen felajánlok egy ingyenes személyes konzultációt az érdeklődők számára! (Itt értek el: Sr@mpk.hu!)

 

Ha tetszett a bejegyzés, osszátok meg barátaitokkal ismerőseitekkel is!

 

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb