Sírjunk vagy nevessünk? (A nagyvonalú kőműves esete)

Sírjunk vagy nevessünk? (A nagyvonalú kőműves esete)

 – Megtörtént, tanulságos esetek a családiház-építés és -felújítás világából (2. rész)

Döbbenetes, de amikor valakinek elmesélem, hogy mostanában a családiház-építőknek és felújítóknak próbálok segíteni a sikeres építkezésben, szinte mindenkiből előtör valami régi sérelem. Kit hogyan vágott át egy-egy mesterember, hogyan lett felújított lakása, háza még rosszabb a felújítás után, mint előtte, kit hogyan néztek hülyének az anyagbeszerzésnél. A sor – sajnos – hosszan sorolható lenne.
A történetek egy részénél egyszerre kerülgeti az embert a dühroham és a nevetőgörcs.
Ezekből a történetekből szeretnék megosztani három gyöngyszemet – hogy aztán végül kiderüljön, milyen új szolgáltatással szeretnénk segíteniabban a most építkezésre készülődőknek, hogy velük ne történhessen hasonló!

A nagyvonalú kőműves esete

Ezt a történetet (amely történetesen megint csak a tetőterekhez kapcsolódik) most egyenesen a szenvedő fél szemszögéből mutatom be. A tanulságok levonását most is mindenki fantáziájára bízom.

„A tetőterünket szerettük volna beépíteni, amihez a térdfalakat is meg kellett magasítani.
Elkészültek a tervek és találtunk egy megbízhatónak tűnő kőművest is. Akkoriban még jóval több munkájuk volt a szakembereknek, így éppen hogy be tudott minket szorítani a futó elfoglaltságai közé.
Arra gondoltunk, jelentősen spórolhatunk, ha mi magunk szerezzük be az építőanyagot, a szakemberekre pedig csak a munkát bízzuk. A kőművesünk el is fogadta ezt, egyik este átugrott hozzánk és kiszámolta a terv alapján ,hogy mennyi  falazóelemet rendeljünk a tüzépen. (Mivel akkoriban igen kevés pénzünk volt, ezért a legolcsóbb falazóelemet vettük meg, aminek akkortájt a gázbeton számított.)
Megkerestük a legjobb beszerzési forrást, megrendeltük és kifizettük az árut – majd vártuk a szállítás napját.
Az adott reggelen egyszer csak két böhöm nagy kamion fordult be az igencsak keskeny és rövid utcácskánkba.
– Hol a telek, ahol épül majd a ház? – kérdezte az első sofőr.
– Nincs telek – válaszoltam -, csak a tetőteret fogjuk beépíteni.
– Ne hülyéskedjen – döbbent meg a sofőr -, ennyi téglából egy egész házat fel lehet építeni!
Mit volt mit tenni, telek híján az utcára pakolták le a szemmel láthatóan döbbenetes mennyiségű falazóanyagot. (Fel is jelentettek bennünket az utcában lakók…)
Hívtuk a kőművest. Ránézett a halomra, de nem zavartatta magát.
– Úgy látszik, egy kicsivel többet számoltam, mint kellett volna. – mondta. Nem baj, felvágva jó lesz majd válaszfallapnak is!
Két hétig tartott, mire a feleségemmel a hátsó udvarba becipeltük az utcáról az összes téglát. Utána pedig, ha rossz napunk volt, valaki kiborított, felidegesített bennünket napközben, akkor délután vágtunk, szeleteltünk. Blokktéglából válaszfallapot állítottunk elő. Talán mondanom sem, hogy nem volt egyszerű munka. Rabszolgáknak is elment volna. már ha ki akartak volna szúrni velük.
De minden dühünket beleadtuk. Szidtuk a hülye embereket és büntettük magunkat.”

Ha nem olvasta még A rezzenéstelen arcú ács esetét, akkor feltétlenül kattintson ide!