Az építkező magányossága - Építem a Házam

Az építkező magányossága

Az építkező magányossága

– avagy miért könnyebb Németországban építkezni, mint idehaza? (Nem csak a pénz miatt!)

modern_hazMost, hogy már az Építem a házam könyvsorozat II. kötete jelent meg, joggal merülhet fel a kérdés: miért van egyáltalán szükség arra, hogy a házépítők -akár ilyen könyvekből-  “megtanulják” az építkezés alapvető csínját-bínját? Ha megkérdeznénk egy német háztulajdonost, hogy milyen (márkájú) falazóelemből épült az új otthona, valószínűleg fogalma sem lenne róla, miközben a háza nagy valószínűséggel jelentősen jobb minőséget képviselne, mint a hazai átlag. Miért kiszolgáltatottabb a magyar családi ház építő?

 

 

 

A családi ház, mint a korlátlan kreativitás mintapéldája

Németországban minden szabályozva van.
Magyar ember fülének ez persze elborzasztóan hangzik: hol marad hely akkor a kreativitásnak? (És halkan hozzátéve: a kiskapuknak?)
Érdekes, a hétköznapokban a legtöbb esetben olyan terméket keresünk, amelynek garantált a minősége: a gyártási (és piacra kerülési) folyamat pontos szabályozása biztosítja azt, hogy minden egyes termék egyforma (jó) minőséget képviseljen. Valószínűleg senki nem örülne annak, ha vadonatúj autóját abban a tudatban kellene átvennie, hogy abba beleépültek a gyártási folyamatban résztvevők jobbnál jobb adhoc ötletei.
Érdekes módon ez a szabványosítási elvárás alig jelenik meg a családi házak építése során. “Már hogyan lehetne egységesíteni valamit, amiből minden egyes darab más és más?” Valószínűleg ez a látszólagos ellentmondás mindennek az alapja.
Az eredmény: kis túlzással azon múlik egy-egy szerkezeti elem jósága a házon, hogy az azt létrehozó szakember milyen lábbal kelt fel aznap.

 

Példák Németországból

A megoldás tulajdonképpen kézenfekvő. Nem a végterméket, hanem az oda vezető folyamatot kell pontosan leszabályozni!
Vegyünk egy példát. Minden házépítő és házfelújító tudja, hogy az építkezés egyik legkritikusabb szakasza amegfelelő építési szakemberek megtalálása. Ennek oka, hogy ma Magyarországon senki és semmi nem szelektál az önjelölt szakemberek között. (Gondolom egyetértünk abban, hogy a végzettséget igazoló papír vajmi keveset árul el a tényleges, naprakész szaktudásról, és még kevesebbet a hozzáállásról.)
Minap mesélte valaki, aki hosszú évekig dolgozott Németország egyik kisvárosában, hogy ott bizony aktív kamarai élet folyt. A helyi szakemberek jól ismerték egymást, gyakran vacsoráztak vagy söröztek együtt, közben átbeszélve a szakmai problémákat. De ha valakire panasz érkezett, akkor a kamarai tagok (függetlenül a közös italozásoktól) szigorúan kivizsgálták a bejelentést. Ha jogosnak bizonyult, akkor első alkalommal csak komoly büntetést kellett fizetnie a vétkesnek, legközelebb pedig akár ki is zárták a kamarából. (Aki pedig nem kamarai tag, az nem vállalhat munkát.) A presztízs, a jó munka, a kamarai tagság védelme felülmúlt minden más szempontot.
Így az építkezők számára a kamarai tagság eleve garanciát jelentett a munka minőségére (de legalábbis az esetleges károk megtérítésére).

Felmerülhet a kérdés, hogy minek alapján döntötték el a szakértők, hogy kinek van igaza?
Ennek “titka” ismét csak a szabályozottságban rejlik. Szinte minden munkafolyamatra pontos ajánlások állnak rendelkezésre, amelyet “a szakma” közösen alakított ki. Gyártók, szakmai kamarák, független intézetek közösen határozták meg, hogy egy-egy anyag, technológia, munkafolyamat esetében mi(k) a jó megoldás(ok). Ezek az ajánlások nem mindig szabványok (sokszor azoknál szigorúbbak!), de mégis mindenki által elfogadottak. Ha egy vitás ügy a bíróság elé kerül, akkor ? állítólag ? a bíróság ?csak? azt vizsgálja meg, betartották-e ezeket a szakmai ajánlásokat. Ha igen akkor a kivitelezőnek, ha nem, akkor a beruházónak van igaza.

De az eset általában nem jut a bíróságig. Létezik ugyanis folyamatos és hatékony kontroll is. A híres-hírhedt ?Baupolizei? idehaza is sokszor előkerül a példálózásokban. Ez a (működő!) szervezet ?mindössze? azt ellenőrzi, hogy az építkezéseken betartják-e azokat az előírásokat, melyek valóban szinte az egész építési folyamatot keretbe foglalják. Ha nem, akkor jönnek a szankciók.

 

Mire jó a teljes szabályozottság?

Mégis mire jó ez a túlszabályozottság?
Az egésznek az alapja az a felismerés, hogy az építkezőt leginkább önmagától kell megvédeni!
Mivel tapasztalatlan, így nem tudja megítélni mi a jó, mi a rossz. Könnyen áldozatul eshet a kóklerek ígéreteinek, a nyilvánvaló pillanatnyi előnyökért képes feláldozni a nehezebben észrevehető középtávú érdekeit. Az pedig végképp nem várható el tőle, hogy olyan szakmai ismeretekkel rendelkezzen, amivel meg tudja ítélni, milyenjövőbeli elvárásoknak kell megfelelnie most épülő családi házának! (Már esett róla szó korábban ebben a blogban: mivel a házépítés mindig a jövőnek (is) szól, ezért nem elég az ha a ma legjobb műszaki megoldásait építjük be, arra kellene törekedni, hogy a ma beépülő szerkezetek legalább 15 évig viszonylag korszerűnek számítsanak!)

A szomorú valóság az, hogy ma Magyarországon szinte senki és semmi nem védi meg az építkezőket.Sem önmaguktól, sem a kóklerektől. Az eddig felsorolt garanciák közül alig működik valami idehaza. (A hangsúly a “működik” szón van!) Az építkezők csak önmagukra számíthatnak.
Ezért hoztuk létre Az építő közösséget, ezért kezdtük el írni az Építem a házam könyvsorozatot , hogy valamiféle objektív segítséget nyújtsunk a családi ház építését vagy felújítását tervező építkezőknek.

 

Egy aktuális hazai példa, amire jó lenne odafigyelni

Végezetül egy aktuális példa az elmondottak illusztrálására.
Az Építem a házam II. kötetében többször is utalunk arra, hogy az Európai Unió érvényes határozata alapján2019 után már csak olyan házak épülhetnek az Unió területén, melyek közel nulla energiaigényűek.Talán mondani sem kell, hogy a magyarországi házak többsége nagyon messze van ettől a kritériumtól, és talán azt sem kell nagyon bizonygatni, hogy egy ma házépítést, házfelújítást tervező építkező számára már nagyon fontos lenne ennek az elvárásnak szellemében terveznie a házát. (Gondoljunk bele, ha nem így történik, akkor elképzelhető lenne, hogy elkészülte után 4-5 évvel(!) a ház rögvest leértékelődne az új elvárások fényében.)
Minden európai országban jogszabályokkal, rendeletekkel igyekeznek segíteni(!) az építkezőket és a szakembereket, megfogalmazva ezekben olyan követelményeket, melyek betartása mellett elérhető a közel nulla energiafogyasztás.
Ilyen követelményrendszer idehaza is készült, mely több lépcsőben szigorított volna a ma érvényes előírásokon.Életbe azonban nem lépett. Teljesen félreértelmezve az építkezők érdekének védelmét, a kormány úgy döntött, hogy nem tesz újabb terhet  az építkezők vállára. Így aki a jövőnek (is) akar építkezni, ismét csak magára, a saját összegyűjtött ismereteire számíthat. (No meg arra, hogy olyan szakembert sikerül választania, aki partner a valódi értékteremtésben.)

Az Építem a házam II. kötetében azért összefoglaltuk ezeket az életbe nem lépett ajánlásokat az alap és a falszerkezet vonatkozásában!

Kategóriák: Egyéb, Háztervek, Jogi háttér

Vélemény? (0) ↓

Vélemény?