Megérkezett a felmentő csapat!

– avagy hadüzenet a kontárkodásnak

nyugodt_epitkezes_logoA rezzenéstelen arcú ácsról, a nagyvonalú kőművesről és a pofátlanság netovábbját jelentő ablakosról szóló legutóbbi síró-nevetős történetek inkább elrémisztésül szolgáltak, mint valamiféle útmutatóul (bár tanulságaik azért megszívlelendők). Ha még hozzávesszük azt is, hogy az építőanyagok oldaláról miféle veszélyek leselkednek manapság a házépítőkre, házfelújítókra (az erről szóló blog ide kattintva olvasható), akkor nem csoda, hogy sokan félnek belevágni egy építkezésbe, felújításba.
Éppen ezért és éppen ebben az irányban tovább bővítjük Az építő közösségsegítő szolgáltatásainak körét!
Mindjárt egy párját ritkító rendezvénnyel kezdjük szeptember 14-én!

Egy felújítóknak szóló egyedülálló konferencia története

Az Építem a házam könyvsorozat, a havi rendszerességű Tervcafék, Facebook oldalunk és Az építő közösség blogjai eddig is mind azt a célt szolgálták, hogy aki házépítésre, házfelújításra vállalkozik, felkészülten vághasson bele a „nagy kalandba”.
Egészen eddig azonban adósok maradtunk azzal, hogy valamiképpen átlagon felüli, megbízható szakembereket is ajánljunk Az építő közösség tagjainak.
Nemrég azonban találkoztunk egy olyan kezdeményezéssel, az Építkezők Fogyasztóvédelmi Egyesületével,akik 10 éve dolgoznak hasonló célok érdekében. Panaszmentes építési vállalkozásokat tanúsítanak és egy tényleg különleges szolgáltatást, építkezési mentorációt (is) kínálnak.
Összefogtunk, hogy ezeket a kivitelezésben segítő eszközöket még szélesebb körben tudjuk megismertetni az építkezőkkel, felújítókkal!

És mindjárt úgy döntöttünk, rögvest egy nagy fába vágjuk a (közös) fejszénket: egy egyedülló (de legalábbis párját ritkító) felkészítő konferenciát szervezünk azoknak, akik most állnak házfelújítás, lakásfelújítás előtt vagy éppenséggel még csak azon tépelődnek, hogy belevágjanak-e egy ilyen építkezésbe. No és persze szeretnék, ha felújított otthonukban jobban éreznék magukat, kevesebbet kellene fizetni a rezsiköltségekre (a mindenkori kormányok jóindulatától függetlenül), ha minél kevesebb pénzt dobnának ki feleslegesen az ablakon és egyben elkerülnék a mi blogjainkban is felidézett rémtörténeteket.
Mindehhez szeretnénk segítséget adni szeptember 14-én, Budapesten, a Lurdy házban!

Minden, amit az energiatakarékos építésről, felújításról tudni kell – Jöjjön el!

Egyszóval ezúton hívjuk meg Önt is szeptember 14-re, szombatra, egy izgalmasnak ígérkező, a felújításokról átfogó képet adó „felkészítő konferenciára”!

Miért érdemes rászánnia egy bő fél napot erre a rendezvényre?
– Mert rövid, lényegre törő előadásokból megtudhatja, hogy hányféleképpen foghat hozzá háza, lakása felújításához. Melyik beavatkozás milyen előnyökkel, milyen megtérüléssel és milyen korlátokkal jár, kiknek ajánlott?
– Megtudhatja, hogy mik a leggyakoribb hibák, amiket a felújítók elkövetnek, és azt is, hogyan kerülheti elÖn ezeket.
Átfogó képet kap a felújítási folyamatról és pontosan látni fogja, hogy miért kell házban, rendszerben gondolkodnia.
– Pontosan látni fogja, mi mindent kell megtennie, átgondolnia ahhoz, hogy valóban felkészülten, a siker reményében vágjon bele a házfelújításba vagy lakásfelújításba.
– Új ház építését tervezőként az itt hallottak segítségével már eleve olyan házat építhet, amihez legalább 15 évig nem kell komolyan hozzányúlni.
– Végül, de nem utolsó sorban 1.: a résztvevők között a nap végén több mint háromnegyed millió(!) forint értékű ajándékot sorsolunk ki! (Az ajándékok remekül használhatók a felújítási munkák során!)
– Végül, de nem utolsó sorban 2.: a rendezvényen a részvétel díjmentes! (Regisztráció viszont szükséges.)

Nem érdemes tehát késlekednie – jelentkezzen még ma! (Mi szeretettel várjuk! Én is elő fogok adni J )
Bővebb információ és regisztráció ide kattintva!

Utóirat

Becslések szerint a magyar lakásállomány több mint háromnegyede felújításra, megújításra szorul.
Ha van olyan barátja, ismerőse, rokona, akit érdekelhet a felkészítő konferenciánk, kérjük, küldje el nekik annak hírét (például ezt a blogot) ! Köszönjük!
Link az infiormációkhoz: https://nyugodtepitkezes.hu/program/ 

 

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak

Építem a házam könysorozat

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Videók
Villamosság

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb