Szereptévesztés

Szereptévesztés

 – avagy mi köze a könyvelőknek a kőművesekhez?

Tegnap egy olyan klubban voltam, ahol főleg kisvállalkozók jöttek össze. Egy oldalágon a könyvelőkre terelődött a beszélgetés. Kiderült, hogy a legtöbb hazai kisvállalkozó (legalábbis ezen kis minta alapján) úgy gondolja, hogy a könyvelőjének egyben adó- és pénzügyi tanácsadónak is lennie kellene, mindezt lehetőleg 10-15ezer forintért havonta (egy adótanácsadónak nagyjából az óradíja kezdődik itt..). Mivel elvárásai többnyire nem teljesülnek, így csalódott, és megvan a véleménye a könyvelői szakmáról.
De hogy kerül ide ez a téma egy építkezéssel foglalkozó honlapra?

Az iménti történetet igen jellemzőnek tartom a hazai közgondolkodásra.
Lépten-nyomon találkozunk „a legjobbhoz”  közelítő elvárásokkal, amelyhez igen gyakran a legolcsóbb ár igénye társul. (Valószínűleg ebből is táplálkozik a már-már hírhedtnek mondható magyar búskomorság: hajlamosak vagyunk lehetőségeinken messze túlmutató igényeket támasztani és keseregni azon, amikor vágyaink mégsem teljesednek be.)
Ennek a „játéknak” egyik fő terepe az építkezés világa.
Talán bele sem gondolunk abba, hogy ezt a játékot játsszuk akkor, amikor megspóroljuk a kiviteli terv készítésének költségét, és megelégszünk a hatóságok által minimálisan előírt engedélyes tervvel. (Erről a témáról is szól már egy jó kis blogbejegyzés, amit ide kattintva olvashat!). Egy ilyen esetben tulajdonképpen (kis túlzással) a mesteremberekre bízzuk azt, hogy találják ki házunk részleteit ? miközben ez a mérnök szakmája. (Az már csak hab a tortán, hogy a külön-külön felfogadott mesterek általában nem is kommunikálnak egymással.)
És hogy a ház alapozásáról most megjelent könyvünkből is idézzünk egy példát: egy komolyabb pince komolyabb vízszigetelését is gyakran a kőművesek készítik el pedig lehet, hogy ehhez az övékétől eltérő, speciális szaktudásra lenne szükség, ám így olcsóbb.
De igaz ez sokszor az egész házra is: abba az illúzióba ringatjuk magunkat, hogy velünk megtörténik a csoda: álmaink családi háza a legolcsóbb akciós anyagokból, a legolcsóbb szakemberek által fog megépülni. (Ha így lesz, akkor az tényleg csoda!)

Térjünk vissza a kiinduló példánkhoz. Aki dolgozott már nagyvállalatnál, az tudhatja, hogy egy ilyen cégnek a gazdasági részlegén vannak pénzügyesek, vannak „controllerek” és vannak könyvelők.
És mindenkinek más a feladata!
Sőt, ezekhez a különböző feladatokhoz különböző képzettség szükségeltetik!
Egy könyvelőtől joggal várható el, hogy tisztában legyen a folyton változó számviteli szabályokkal, de irreális lenne tőle elvárni, hogy otthonosan mozogjon a közgazdaságtan teljes területén.
Van, aki tervez (ő ennek a módszertanában kell profi legyen), van aki kivitelez (ismeri a gyakorlat minden csínját-bínját) és van, aki ellenőriz.

Tervező, az átgondolt terv alapján minőségi munkát végző kivitelező, az egészet a megbízó szemszögéből ellenőrző műszaki ellenőr. Így fest az élet más területein is tetten érhető munkamegosztásaz építkezésen.
Az már más kérdés, hogy egy családi ház olyan bonyolult termék, hogy speciális szaktudás tömegéből áll össze (jó esetben) az egységes egész. Az nyilvánvaló, hogy mesteremberből sokféle van, de a „tervező” szó alá tartozik egy házon az építész, a statikus, a gépész, a villamos tervező, sőt akár a belsőépítész is. Az egy-egy tevékenységi területen dolgozók munkáját tehát irányítani, koordinálni, vezetni kell. Ilyen személy lehet a vezető tervező vagy a felelős műszaki vezető. Mindez az Építem a házam I. kötetében bemutatott fővállalkozói szemlélethez áll közel.

Egy szó mint száz: fogadjuk el, hogy egy építkezés úgy működik, mint egy vállalat: mindenkinek megvan a maga szerepe, amiben joggal várható el, hogy a legjobbat nyújtsa. Követeljük meg és fizessük is meg ezt a teljesítményt. De egyben fogadjuk el, hogy a zsenialitásnak is vannak határai. Nem csak a könyvelőknél…